Fiatalok támadták meg a polgárőrként is tevékenykedő Pálffy Istvánt egy kerti partin

HírKlikk 2024. augusztus 29. 12:45 2024. aug. 29. 12:45

Tavaly a csatornánál elkövetett bakija miatt kirúgták a Hír Tv-ből Pálffy Istvánt, aki korábban elmondta, mindössze annyit bánt meg, hogy nem fordított kellő figyelmet a jelekre, ugyanis már a közegből érezte, csak arra várnak, hogy hibát vétsen és kikezdhessék. Ezt követően katonának jelentkezett, de túl hosszúnak bizonyult a felvételi procedúra, így végül polgárőrnek állt Balatonkenesén.

Pálffy István a Blikknek számolt be elsőként arról, hogy Balatonkenesén vigyázza a rendet egyenruhában immár négy éve, és nagyon szereti a munkáját, még ha olykor veszélyes is. Mint mondta, korábban volt arra példa, hogy a pandémia idején fiatalok támadtak rá, mert sokadszorra kérte őket, hogy vegyék lejjebb a hangerőt egy kerti partin. Dulakodni kezdtek, de szerencsére nem történt komoly baj, így nem is jelentették.

A munkatársai szeretnek az egykori tévéssel dolgozni, Pálffy pedig – állítása szerint – a Covid-időszakban azért kezdett el polgárőrként járőrözni, mert hirtelen túl sok feladat szakadt a nyakukba: ételt kiszállítani, idősekre figyelni, gyógyszert vinni nekik és a többi.

– Balatonkenesén élünk, szeretem ezt a várost, és szeretnék érte tenni, noha nem egy veszélytelen munka. Volt már, hogy rám támadtak, szerencsére nem lett semmi bajom, észnél voltam. És azért ez nem mindennapos. Többnyire olyan esetekhez hívnak minket, amikor a helyiek és a nyaralók között fajul el egy vita, esetleg szomszédok szólalkoznak össze. Napközben meg vagy a polgárőrautóval, vagy biciklivel, esetleg gyalog járjuk a várost, benézünk a piacra, postára, és intézkedünk, ha kell – mesélte arról, hogyan telik egy napja. Pálffy úgy véli, a helyiek nem sztárként kezelik, ő csak egy közülük.

– Senki sem kapta fel a fejét, amikor húsz évvel ezelőtt ideköltöztünk a családdal. Nem volt belőle semmi szenzáció, mint ahogy abból sem, hogy polgárőrnek álltam. 2008-ban hagytam abba a tévézést, fogalmazzunk úgy, civil lettem – taglalta Pálffy István, aki tavaly visszatért a Hír TV-hez, de mindössze egy nap után menesztették.

– Ez nem hagyott bennem rossz szájízt. Már csak azért sem, mert egy félreértésből fakad. Alapvető tétel, én is tanítom, hogy a kommunikáció egymás utáni félreértések sorozata. Előfordul az ilyen. Meg alapjáraton nem vagyok egy veszekedős fajta, így annyiban hagytam az egészet. Biztos klassz lett volna ismét műsort vezetni, gondolatokat közvetíteni, de nekem most is jó. Többé nem tévézek, sőt, tévét sem nézek, még híradót sem – mondta a Story Magazinnak.

– A polgárőrség önkéntes dolog, ezért én nem kapok fizetést. Viszont tanítok budapesti, veszprémi, de még határon túli egyetemeken is. Nekem mindegy, hogy előadást tartok, járőrözöm, vagy épp lekvárt főzök otthon... Mindegyiket kellőképpen tudom élvezni – tette hozzá.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom