Gurmai Zita: EU-s szabályozásra van szükség a szexuális erőszakkal szemben

HírKlikk 2023. december 10. 15:40 2023. dec. 10. 15:40

Európai szintre kell emelni, és törvényben kell szabályozni a családon belüli erőszak és a nőkkel szembeni erőszak definícióját – közölte felhívásában a PES Women, az európai szocialista és szociáldemokrata pártokat tömörítő szervezet nőtagozata. Gurmai Zita, a nőtagozat elnöke szerint egész Európában bűncselekménnyé kell nyilvánítani a nőkkel szembeni erőszakot.

Határozza meg, foglalja törvénybe, illetve ítélje el a nőkkel szemben elkövetett erőszakot és a családon belüli erőszakot az Európai Unió – kéri Gurmai Zita, az Európai Szocialisták Nőtagozatának (PES Women) és az MSZP nőtagozatának elnöke az emberi jogok világnapjára időzített kiáltványban. A PES Women vezetősége szerint EU-s szabályozásra van szükség, hogy a nők is érezzék, Európában elsődleges fontosságú a biztonságuk. 

1950-ben az ENSZ közgyűlése december 10-ét nyilvánította az emberi jogok világnapjának, ugyanis 1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. A PES Women (az Európai Szocialisták Nőtagozata) is ezen a napon tette közzé felhívását, amiben további lépéseket sürgetnek a nőkkel szemben elkövetett erőszak és a családon belüli erőszak ellen. 

„Minden harmadik nő 15 éves kora óta tapasztalt már fizikai és/vagy szexuális erőszakot az Európai Unióban. Tízből egy nő tapasztalta már a szexuális erőszak valamilyen formáját, és minden huszadik nőt megerőszakoltak. A PES Women üzenete egyértelmű: szükségünk van a nők elleni erőszak elleni küzdelemről szóló, az egész EU-ra kiterjedő irányelvre” – írják a felhívásukban női politikusok az európai szocialista és demokrata pártokból. „Addig nem beszélhetünk a szabadság, egyenlőség és igazságosság hármasáról, amíg a nők elleni erőszak ennyire mindennapos” – hívta fel a figyelmet a PES Women. A nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi napján, azaz november 25-én a szervezet elindította a #NoYesNoExcuse kampányt, amelynek célja a szigorúbb jogi szabályozás a nemi erőszakkal szemben.  

A PES Women a felhívásában azt írja, hogy támogatják az Európai Parlament és a Bizottság javaslatát, illetve irányelvét a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak elleni küzdelemről. A jelenlegi állás szerint az Európai Unió Tanácsának néhány tagja elutasítja, hogy a javasolt jogszabályba bele kellene foglalni a nemi erőszak definícióját – teszik hozzá. A PES Women vezetése szerint viszont további lépések szükségesek ahhoz, hogy megvédjék az európai nők jogait, így például, hogy belefoglalják az irányelvbe a nemi erőszak meghatározását. 

„A mi csoportunk a fejlődés pártján áll, és évek óta szorgalmazzuk, hogy az EU hozzon olyan célzott jogszabályokat, amelyek a nemi alapú és a nők elleni erőszakkal szemben lépnek fel” – közölte Gurmai Zita, a PES Women elnöke. „A nők elleni erőszakról és a családon belüli erőszakról szóló irányelv célja, hogy megmutassa az Európában élő nőknek, hogy a jogaik és a biztonságuk az uniónak is fontos. Minden rendelkezésünkre álló jogi eszközre szükségünk van, miután az utóbbi időben elszaporodtak a nők jogaival szembeni és a nemek közötti egyenlőség ellen irányuló antidemokratikus kampányok” – hangoztatta a szocialista politikus.

A PES Women szerint csak az igen jelenthet igent, és szó sem lehet arról, hogy a nők elleni erőszakról szóló uniós jogszabályba ne kerüljön bele a nemi erőszak meghatározása. „Alkossunk olyan erős irányelvet, amely megvédi a nőket az erőszak minden formájától, beleértve a nemi erőszakot is" – idézi a kiáltvány Gurmai Zitát.

A PES Women felhívása arra is kéri a döntéshozókat, hogy szabályozzák uniós szinten, mi a nemi erőszak, illetve nyilvánítsák bűncselekménnyé a szexuális erőszakot és a gyűlöletbeszédet is, legyen az akár online vagy offline. 

 

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom