Györfi Mihály: azért haragszom, mert Orbán még szabadlábon van
A polgármesterek költségtérítésének megvonását elfogadható átmeneti lépésnek tartja, az önkormányzatok finanszírozását azonban mielőbb rendezni kell – erről beszélt a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Györfi Mihály, Szolnok polgármestere. Az interjúban a város működésének költségeiről, a tömegközlekedés finanszírozásáról, az önkormányzati érdekképviseletről és a helyi politikai viszonyok átalakulásáról is részletesen beszélt, miközben kemény kritikát fogalmazott meg az Orbán-kormánnyal szemben.
Szolnok polgármestere szerint nem a saját jövedelmük miatt kell aggódniuk a településvezetőknek, hanem azért, hogy lesz-e elegendő forrás a kötelező önkormányzati feladatok ellátására. A műsorban hangsúlyozta: amikor 2024-ben elindult a polgármesteri tisztségért, nem a fizetés motiválta, hanem a szolgálat. Úgy fogalmazott, hogy egy nagyváros vezetőjeként tisztességes fizetést kap, ezért a bérek befagyasztását és a költségtérítés megszüntetését tudomásul veszi, ugyanakkor a kisebb települések polgármestereinek helyzetét egészen másként látja.
A kis falvak polgármestereit hozhatja nehéz helyzetbe az intézkedés
Györfi Mihály szerint a néhány száz fős települések vezetői sokszor nemcsak irányítják az önkormányzatot, hanem maguk végzik el azokat a feladatokat is, amelyekre nincs külön alkalmazott. Példaként említette egy térségi polgármester munkáját, aki iskolaigazgatóként dolgozik, emellett társadalmi munkában vezeti települését, szükség esetén pedig maga ül fel a fűnyíró traktorra, hogy rendben tartsa a sportpályát. Szerinte az ilyen településeken a költségtérítés valóban a munkavégzés feltételeit biztosította, hiszen ebből fedezték többek között az autóhasználatot, a telefonköltséget vagy akár egy számítógép beszerzését.
A polgármester úgy látja, a kormánynak gyors döntést kellett hoznia, mert július 1-jétől automatikusan emelkedtek volna a polgármesteri fizetések. Ezt szerinte meg kellett akadályozni, ezért helyes kompromisszumnak tartja, hogy a béreket befagyasztották, a költségtérítést pedig megszüntették. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ezt hosszabb távon felül kell vizsgálni, mert a településvezetők munkájához szükséges feltételeket biztosítani kell.
A beszélgetés során többször visszatért arra, hogy szerinte nem a polgármesterek jövedelme a valódi kérdés, hanem az önkormányzatok pénzügyi helyzete. Állítása szerint a korábbi kormány által hátrahagyott, csaknem 2090 milliárd forintos költségvetési hiány az önkormányzatokat is súlyosan érinti, ezért bizonytalanná válhat a tömegközlekedés, a gyermekétkeztetés, az óvodák és bölcsődék működésének finanszírozása.
A tömegközlekedés fenntartása lett az egyik legnagyobb teher
Györfi Mihály szerint a legnagyobb problémát jelenleg a helyi közösségi közlekedés finanszírozása jelenti. Elmondása szerint Szolnokon korábban 300-400 millió forint önkormányzati hozzájárulás elegendő volt a rendszer működtetéséhez, ma viszont már csaknem kétmilliárd forintot kell biztosítani erre a célra.
Úgy fogalmazott, hogy ahol a tömegközlekedés „letérdel”, ott a város fejlődése is megáll, mert a lakosság elvándorlása felgyorsul. Ezért azt várja az új kormánytól, hogy kiemelten kezelje ezt a területet. Elismerően beszélt Vitézi Dávid közlekedésért felelős miniszterről, akit jó szakembernek nevezett, ugyanakkor arra kérte, hogy ne kizárólag a vasútra koncentráljon, hanem a Volán finanszírozására is.
Szerinte érdemes lenne ismét külön kezelni a vasúti és az autóbuszos közlekedést, mert jelenleg az önkormányzatok úgy érzik, hogy egy hatalmas, közös rendszer veszteségeinek finanszírozásában vesznek részt. A megyei jogú városok számára ez óriási pluszterhet jelent, miközben a szolidaritási hozzájárulás formájában jelentős összegeket von el tőlük az állam.
Szolnok költségvetése év végére várhatóan eléri a 40 milliárd forintot. A polgármester szerint már az is jelentős segítséget jelentene, ha a tömegközlekedéshez évente egymilliárd forintos állami támogatást kapna a város. Úgy fogalmazott: az önkormányzatok nem kérnek többet annál, ami szerintük jár nekik, vagyis hogy az állam a kötelező feladatok ellátását megfelelően finanszírozza.
Változó politikai viszonyok Szolnokon
Az interjúban szó esett a Megyei Jogú Városok Szövetségének vezetéséről is. Györfi Mihály felidézte, hogy ő kezdeményezte Szita Károly távozását az elnöki posztról, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem saját maga kívánt az elnöki székbe kerülni. Szerinte az új, hatfős elnökség kiegyensúlyozottabb érdekképviseletet biztosít, mivel három kormánypárti és három ellenzéki polgármester alkotja, így tárgyalópartnerként hitelesebben képviselhetik a 25 megyei jogú várost és mintegy két és fél millió embert.
Györfi arról is beszélt, hogy Szolnokon az elmúlt hónapokban megváltozott a közgyűlés politikai légköre. Ennek oka, hogy egy korábban a Fidesz-frakcióhoz tartozó önkormányzati képviselő függetlenként folytatja munkáját, amivel megszűnt a kormánypárti többség. A polgármester szerint ennek hatására nyugodtabbak lettek az ülések, és több lehetőség nyílik az érdemi szakmai vitákra. Kijelentette, hogy ha a Fidesz részéről olyan javaslat érkezik, amely Szolnok érdekeit szolgálja, azt kész befogadni.
A város működésének átalakításáról elmondta: teljes átvilágítás zajlik, amelynek célja nem az, hogy visszamenőleg bűnbakokat keressenek, hanem hogy feltárják, hol lehet takarékosabban működtetni az önkormányzatot. Mint fogalmazott, minden számlát megvizsgálnak, újratárgyalják a szerződéseket, és ahol lehet, csökkentik a kiadásokat.
A beszélgetés végén az esetleges előre hozott önkormányzati választásokról is kérdezték. Györfi Mihály kijelentette, hogy személy szerint nem ért egyet a polgármesteri ciklus lerövidítésével, mert a választók öt évre adtak felhatalmazást a településvezetőknek. Hozzátette ugyanakkor, hogy amennyiben a jogszabályok megváltoznak, és lehetősége lesz ismét indulni, újra megméreti magát Szolnokon.
Az interjú legélesebb politikai kijelentése a beszélgetés végén hangzott el. Györfi Mihály úgy fogalmazott: „ha már haragudhatok, ha van harag, akkor egyetlen egy harag van. Hát mi az, hogy még Orbán Viktor szabadlábon van?”, majd arról beszélt, hogy szerinte a választók a korábbi rendszer felelőseinek elszámoltatását várják, és Orbán Viktort, Tiborcz Istvánt, Matolcsy Györgyöt, Rogán Antalt, valamint a korábbi kormányzat más vezető szereplőit is felelősség terheli az ország helyzetéért.