"Betelt a pohár!" - A tiszta ivóvízért tüntettek Debrecenben

HírKlikk 2026. július 4. 09:30 2026. júl. 4. 09:30

Betelt a pohár! címmel szervezett tüntetést pénteken a tiszta vízért és az egészségért a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület a debreceni Városháza előtt.

Kozma Éva, az egyesület alapítója beszédében kiemelte, nincs elég víz az országban, az akkumulátorgyáraknak pedig sok kell, és nem csak elhasználhatják, hanem szennyezhetik is a vizeket. Arra hívta fel a figyelmet, hogy már egy egyszeri szennyezés is több száz évre veheti el a vizet az itt élőktől.

Arról beszélt, felelősségre kell vonni azokat, akik az engedélyeket kiadták, és azokat, akik beengedték a szennyező gyárakat.

Azonnali fizikai kármentesítést és teljes tényfeltárást kért, továbbá a teljes déli gazdasági övezet monitoring kútjainak független vizsgálatát a keresztszennyezések felderítése érdekében, valamint betekintést a laboreredményekbe.

Hozzátette: a kormánynak azt javasolják, hogy az akkumulátorgyárakat vegyék le a jelentős infrastrukturális listáról.

A tüntetést a Semcorp debreceni gyárának területén történt környezetszennyezést követően szervezték meg. A hatósági mintavételek szerint több monitoring kútban és talajvízmintában jelentős határérték-túllépéseket mértek.

Ismertetésük szerint az egyik mintában az alumínium koncentrációja a megengedett határérték több mint tizenháromezerszeresét érte el, emellett arzént, ólmot, kadmiumot, nikkelt, krómot, kobaltot, mangánt és más fémeket is kimutattak.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal ezt követően azonnali hatállyal felfüggesztette a gyár tevékenységét, valamint kármentesítési és tényfeltárási eljárást rendelt el.

Papp László (Fidesz- KDNP) polgármester tárgyalt a cég vezetőivel és kijelentette, hogy a Semcorp tevékenysége nem kívánatos Debrecenben, ezért felszólította a vállalatot a város elhagyására.

Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a debreceni polgármesternek "egyetlen lehetősége van: távozik azonnal a hivatalából". Hozzátette, Papp László 12 éve vezeti Debrecent, és teljesen egyértelműen személyes és politikai felelősséget visel azért, ami a városban történik.

A kormányfő szerint a polgármesternek tudomása volt az óriási szennyezésekről és a határérték-túllépésekről.

Forrás: MTI