Ha lennének valódi miniszterelnöki interjúk, akkor az évértékelőkhöz hasonló beszédeknek nem lenne ekkora jelentőségük

Harkai Péter 2020. február 18. 17:06 2020. feb. 18. 17:06

Fidel Castro-i magasságokat vagy inkább mélységeket ért el a miniszterelnöki kommunikációs kabinet. Miután Orbán Viktor megtartotta rendes év eleji értékelőjét – amit eredetileg vasárnap délután 3-tól követhettek élőben az érdeklődők –, a közszolgálati média még négyszer megismételte. Ez utóbbi funkcióját próbáltuk értelmezni Urbán Ágnes médiakutatóval.

Miután a beszédet élőben megtekinthették az M1 nézői, a rákövetkező szűk 24 órában az ideológiai bankettet 18 óra 30 perctől, 20 óra 40 perctől, hétfőn 8 órától valamint délelőtt 11 órától nem közkívánatra, de megismételték, hogy a három műszakos magyar dolgozók (plusz a kismamák) se maradjanak le az értékes, bár mára egyre kopottabb államvezéri iránymutatásról.

Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely alapító tagja, egyetemi oktató, nem abban látja a legnagyobb bajt, hogy a köztévé közvetít egy ilyen kiemelt jelentőségűnek vélt alkalmat, hanem sokkal inkább az a gond, hogy nem közszolgálatként, hanem propagandacéllal teszi mindezt:

-Egy országban általában nem történik annyi közéleti-politikai esemény, hogy napi 24 órát kitöltsön, tehát kétségtelen, hogy egy éves miniszterelnöki értékelő bármilyen országban számot tarthat az érdeklődésre. Arra nincs rálátásom, hogy a külföldi országokban mennyire bevett gyakorlat az ehhez hasonló megnyilvánulás. Az mindenesetre érthető, ha széles körben figyelmet vált ki. Az MTVA gyakorlatában nem ez a legkirívóbb eset – ennél sokkal problémásabb történeteket láthatunk ott naponta. Ebben az esetben legalább nem történt hírhamisítás – remélhetően.

A Corvinus Egyetem docense azt sokkal drámaibb tényként kezeli, hogy a közszolgálatiság az elmúlt tíz év alatt egyszerűen elvesztette önnön definícióját:

– Az egyáltalán nem gond, ha egy miniszterelnök hosszabb beszédekben kifejti a politikai véleményét. Ami a probléma és markánsan megkülönbözteti más, legalábbis demokratikusabb országok miniszterelnökeitől, hogy Orbán Viktor nem ad valódi interjút valódi újságíróknak. Ha lennének valódi miniszterelnöki interjúk, akkor az évértékelőkhöz hasonló beszédeknek sem lenne ekkora jelentőségük. Nekem nem az a problémám, hogy ez van – az a probléma, hogy más nincs.

 Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint, meddig képes a tíz éve funkciótlan közmédia fennmaradni, határozott véleménye van:

– Pont addig, amíg lesz Orbán-kormány – az MTVA nem fog külön életet élni, mert a rendszer része. Egy normális, demokratikus, a médiaszabadságot, piaci versenyt figyelembe vevő országban ilyen közszolgálati média nem létezhetne, mint nálunk.

Ezzel együtt, nem tekint nosztalgiával a tíz évvel ezelőtti médiaviszonyokra sem, még ha teljesen más szerkezeti struktúra szerint is működtették:

– A magyar közszolgálattal mindig súlyos problémák voltak. Egyáltalán nem tekintenék nosztalgikusan arra az időszakra sem. Nem véletlen, hogy teljesen elfordultak a magyar televíziótól a nézők, amikor megjelent a két kereskedelmi csatorna. De az akkori állapotokhoz képest is igen komoly szintugrás történt az eltelt tíz év alatt – természetesen lefelé – nyilatkozta a Hírklikknek Urbán Ágnes médiakutató, közgazdász, a Corvinus Egyetem docense, aki utolsó kérdésünkre, hogy figyelemmel kísérte-e a vasárnapi beszédet, becsülettel elismerte – inkább kertészkedett helyette.