Hajdúszoboszlói szigor, nem lehet akármekkora munkásszállókat felhúzni
Ezután csak gazdasági övezetben lehet majd építeni és maximum negyven fős szállókat. A városban már folyik eljárás olyan szállásadóval szemben, aki munkásszállóként üzemelteti a helyét.
Az erről szóló döntés már hatályba is lépett – tudta meg az ATV.
„A város területén egy nagyon szűk gazdasági terület kivételével munkásszálló nem építhető, valamint kereskedelmi szálláshely nem minősíthető át munkásszállóvá. ez volt az első előterjesztés. – A második előterjesztésünkben pedig megerősítettük a polgárőrséget" – mondta Jónás Kálmán önkormányzati képviselő.
A jegyző úgy véli, az építési szabályzat mindenkire egyformán érvényes. Morvai Gábor szerint, „nekünk azt kell vizsgálnunk, hogy egy adott ingatlan rendeltetése a jogszabály módosítása következtében nem módosítható például munkásszállóra. Tehát nincs arra lehetőség, hogy a rendeletben meghatározott övezeten kívül – ez a városnak a jelentős részére igaz – úgy módosítsanak egy rendeltetést, hogy a jövőben munkásszállóként működjön".
A helyiek szerint kellenek a külföldi munkások, mert sokan kivándoroltak a jobb megélhetés reményében. A hajdúszoboszlóiak kértek a nyilvántartásból adatokat arról, hogy hányan laknak azokban az ingatlanokban, de szerintük azok nem valós számok.