Határozatlan idejű sztrájk kezdődik március 16-án a közoktatásban és a szakképzésben is 

M.I. 2023. február 23. 14:35 2023. feb. 23. 14:35

A PDSZ és a PSZ március 16-án és 17-én a gördülő sztrájk keretén belül sztrájknapokat hirdetett a közoktatásban és határozatlan idejű sztrájkot most már a szakképzésben is. Ezt azzal indokolják, hogy a kormány érdemben semmilyen követelésükre sem reagált. A közoktatásban arra kérik a munkavállalókat, ezeken a napokon szüntessék be a munkát, a szülőket, hogy lehetőség szerint tartsák otthon gyermekeiket, a támogatóikat pedig arra, szervezzenek élőláncot intézményeik környékén.

Március 16., a határozatlan időre szóló sztrájk kezdetének évfordulója. A szakszervezetek a további sztrájkkal akarják láthatóvá tenni a követeléseiket. 

Ettől a naptól határozatlan idejű sztrájk kezdődik a szakképzésben is. Azt remélik, hogy ezzel végre a szakképzésben dolgozók követeléseit is sztrájkbizottságban tudják megtárgyalni az illetékesekkel. 

Mindehhez hozzátartozik, hogy a kormány helyett a bíróságnak kellett kijelölnie a kormány képviselőjét az egyeztetésben, miután ennek a törvényi kötelezettségnek a kormány a mai napig nem tett eleget. A PDSZ tegnap nyújtotta be a bíróságnak a sztrájk alatti még elégséges szolgáltatásról szóló ajánlatát, amely a két órás figyelmeztető sztrájkra vonatkozó jogerős végzés alapján készült. Ebben nincs a sztrájk alatt tanítási kötelezettség.

A munkabeszüntetés előtt – március 14-én és 15-én – tartják azt az eseménysorozaton, amelyen a PSZ, a PDSZ és sok más társszakszervezet, civil partner is részt vesz. A szakszervezetek azt kérik, aki teheti, csatlakozzon a Civil Bázis által meghirdetett Civil Sugárúthoz az Andrássy úton. A rendezvénynek a PDSZ és a PSZ is társszervezője. Ezt március 15-én a Szabadságmenet követi, amelyben szintén részt vesznek az érdekvédelmi szervezetek. 

A két szakszervezet közölte, hogy a nemzetközi szintéren is folytatja tovább a harcát. Céljuk, hogy megállítsák a kormány újabb dezinformációs hadműveletét, leleplezzék a hazudozást. Hétfőn juttatták el az Európai Bizottság több tisztségviselőjének azt a levelet, amelyben részletezték, hogy a magyar kormány nem tesz eleget az EFOP Plusz pályázatban vállalt kötelezettségének: azaz nem folytat érdemi egyeztetést, és nem a szakszervezetekkel együtt dolgozta ki a teljesítményértékelésre vonatkozó koncepcióját. A bérrendszerről szóló tervezet pedig mindeddig nem is ismert.

Megírták, hogy a tervezett teljesítményértékelési rendszer és a munkabérek eltérítése alkalmatlan a pedagóguspálya vonzerejének helyreállítására, a tanulói eredményesség növelésére, de ezzel a pedagógusbérek ígért felzárkóztatása sem valósul meg, kiszámítható életpályát, előmenetelt pedig végleg nem biztosít.

A pályázatban a kormány vállalásai között szerepel a szerzett jogok védelme. Ezzel szemben a kormány – a szakszervezetek tiltakozása ellenére – újból és újból felveti a pedagógusok új jogállási törvénybe történő kiszervezését. Az eddigi jogállásváltásokkal viszont minden esetben szerzett jogok sérültek – így a közalkalmazotti jogviszony hatálya alól már kiszervezett szakképzésben dolgozók esetében is –, ezért joggal tartanak attól, hogy most is ez történik. Azt pedig, hogy mennyire nem a szakszervezetek bevonásával történik a pedagógusok helyzetét érintő szabályok kialakítása, bizonyítja, hogy az új jogállási törvény koncepciójáról a kormány képviselője a sztrájktárgyaláson semmiféle részletet nem árult el.

A magyar kormány csak saját magával, illetve az általa létrehozott, vele függelmi, baráti viszonyban lévő testületekkel tárgyal, nem pedig alulról építkező, ténylegesen létező, működő, szakmai csoportokat ténylegesen képviselő szervezetekkel – mutatnak rá az érdekvédők. Ezért a címzetteket arra kérték, vessék latba befolyásukat annak érdekében, hogy a magyar kormány uniós támogatásból ne vezethessen be olyan teljesítményértékelési rendszert és bérezést (béreltérítést), amely tovább rontaná a magyar közoktatás már eddig is siralmas állapotát.

A PSZ és a PDSZ azért is tartja fontosnak a sztrájkot, mert ameddig az tart, addig a kormány nem tudja azt hazudni, hogy amit tervez, abba belenyugodtak a pedagógusok. Mint írják, az ellenállást csak ezzel a módszerrel képesek láthatóvá tenni.

 

 

 

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom