Hiába ingerült Orbán, Meloni és Fiala, a számok nem őket igazolják
A magyar, az olasz és a cseh kormányfő nagyobb beleszólást akar az uniós csúcspozíciók elosztásába, de a helyzet az, hogy a parlamenti mandátumok aránya nem változott meg annyira, amennyire gondolják.
Ki vezesse az Európai Uniót a következő öt évben? Tíz nappal a választások után a kérdés továbbra is megválaszolatlan – írja az Euronews.
A hétfői informális csúcstalálkozón nem történt meg a döntéshez szükséges áttörés, annak ellenére nem, hogy a vezető posztokért küzdő esélyes jelöltek személye egyértelmű: Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöki tisztségének, António Costa az Európai Tanács elnöki tisztségének a várományosa, Kaja Kallast pedig külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek jelölték.
Papírforma szerint az ő hármasuk minden szempontból ideális: politikailag sokszínű, földrajzilag vegyes és a nemek közötti egyensúly is rendben van. Olyan jól ismert politikusok, akik az elmúlt öt évben már dolgoztak együtt tagállami vezetőkkel, és nem valószínű, hogy nagy meglepetéseket okoznának.
Mégsem született megállapodás. A három fő párt – az Európai Néppárt (EPP), a szocialisták és a liberálisok – két- és háromoldalú találkozók sorát tartották, hogy áthidalják a szakadékot, de ez állítólag az EPP követelései miatt nem sikerült. Június 27-re van kitűzve a következő csúcstalálkozó, ahol újabb kísérletet tesznek a megegyezésre.
Közben megkezdődött a vádaskodás
Néhányan hangot adtak elégedetlenségüknek és csalódottságuknak.
„Az európai emberek akaratát ma figyelmen kívül hagyták Brüsszelben" - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a hétfői ülés végén. Orbán támadta a választásokat magabiztosan megnyerő Néppártot, amiért megosztotta a vezetői posztokat a szocialistákkal és a liberálisokkal, akik a második, illetve harmadik helyen végeztek. „Nem törődnek a realitással" – írta Orbán. „Ne legyünk naivak: továbbra is támogatni fogják a migrációt, és még több pénzt és fegyvert küldenek az orosz-ukrán háborúba".
Egy nappal később az Il Corriere Della Sera az olasz kormányfő neheztelését osztotta meg a nyilvánossággal. A cikk szerint a magát királycsinálóként pozicionáló Giorgia Meloni nehezményezte, hogy a kétoldalú tárgyalások alatt háttérbe került, mert nem volt hajlandó elfogadni egy „előre összekészített" pakkot, hanem „komoly és mélyreható" megbeszélést akart a választásokról.
Ezután egy harmadik politikus is nyilatkozatot tett sérelmeiről. A cseh kormányfő, Petr Fiala összefüggésbe hozta Csehország földrajzi elhelyezkedését a befolyással, amire igényt tart.
„A szabályok egyértelműek, az európai intézmények vezető tisztségeire történő jelöléseknél tiszteletben kell tartani a politikai és földrajzi érdekeket" – írta Fiala a közösségi médiában. „A Cseh Köztársaság Európa középpontjában áll – a jövőbeli portfóliónknak ezt kell tükröznie".
Az oldalvonalon túl
Orbán, Meloni és Fiala elégedetlensége egy tőről fakad, és ez össze is hozhatná őket: egyikük sem tartozik ahhoz a három Európa-párti pártcsaládhoz – az Európai Néppárthoz, a szocialistákhoz és a liberálisokhoz –, amelyek évtizedek óta uralják az Európai Unió vezetését.
Bár ez a szerep már korántsem olyan meghatározó, mint régen, a „nagykoalíció" még mindig többséggel rendelkezik az Európai Parlamentben, és irányítja az Európai Tanácsot, ahol az állam- és kormányfők mintegy 75 százaléka közülük kerül ki.
Véleményük szerint ezek a számok elég erősek ahhoz, hogy fenntartsák a hagyományos dinamikát, amely szerint a csúcspozíciókat a néppártiak, a szocialisták és a liberálisok osztják el egymás közt választási eredményük alapján. Bár ezt az eljárást mindig is sokan bírálták, mondván, hogy ezek az átláthatóságot nélkülöző „háttéralkuk", mégis csak ez biztosította a stabilitást és a kiszámíthatóságot az EU politikai döntéshozatali ciklusaiban.
Orbán, Meloni és Fiala úgy érzi, a változás szele fúj
Azt mondják, hogy a radikális és szélsőjobboldali pártok támogatottságának növekedése a júniusi választásokon igenis indokolja, hogy felülvizsgálják az EU hagyományos hatalmi struktúráját, kezdve a vezető tisztségek elosztásával. Elvárják, hogy megerősödött pozíciójukra tekintettel, az eddiginél nagyobb figyelmet és tiszteletet kapjanak.
„Az európai választások eredménye egyértelmű: a jobboldali pártok megerősödtek, a baloldal és a liberálisok teret vesztettek" – mondta Orbán Viktor. „Ebből nem engedünk! Egyesíteni fogjuk az európai jobboldal erőit, és harcolni fogunk a migrációpárti és háborúpárti bürokraták ellen." (Úgy látszik, hogy ez az egység azért nem annyira egyértelmű. Giorgia Meloni, az Európai Konzervatívok és Reformisták frakcióvezetője ugyanis visszautasította a héten a magyar kormányfő kérését: a Fidesz nem csatlakozhat a képviselőcsoporthoz.)
A számtan nem igazolja az elégedetleneket
Bár a nacionalisták előretörtek, ennek mértéke elmaradt a várakozásoktól, egyáltalán nem volt elsöprő, ahogyan azt a közvélemény-kutatások jósolták. Bár többen lesznek a következő törvényhozásban, arányukat tekintve továbbra is kisebbségben maradnak. A „nagykoalíció" több mint 400 mandátumos többséggel rendelkezik majd a 720 fős Európai Parlamentben, és ez 450 fölé nőhet, ha a Zöldek is csatlakoznak. Márpedig ez elég lesz a hajó kiegyensúlyozásához.
Ezzel szemben a radikális jobboldali Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) és a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia (ID) képviselőcsoport együtt csak valamivel több mint 130 mandátummal rendelkezik, ez még bővülhet valamennyivel, ha néhány független képviselő csatlakozik hozzájuk.
Az Európai Tanácsban, ahol a legmagasabb szintű politikai döntések születnek, a számok még szembetűnőbbek: az ECR-nek két képviselője van – Meloni és Fiala –, az ID-nek pedig egy sem. Az ID amúgy is megosztott, a német AfD-t kizárták a kampányidőszakban, úgyhogy ők, mármint az AfD, új képviselőcsoport létrehozásán dolgoznak. Vannak jelentkezők Bulgáriából, Lengyelországból, Litvániából és Magyarországról (MI hazánk) is, de megállapodás egyelőre nincs. Főleg Oroszországgal és Kínával kapcsolatos politikájukat nem sikerül összeegyeztetniük.
Eközben az ECR és a centrum felé elmozduló ID is tárgyal egy új szuperfrakcióról, de ha ez létre jönne is, és sikerülne lekörözniük a szocialistákat, amely az EP második legnagyobb frakciója, alapvetően nem változna meg a választásokkal kialakult helyzet. A törvényhozásban és a Tanácsban is változatlanok maradnának az erőviszonyok, a központi párthármas elegendő szavazatot kapna ahhoz, hogy a legfelsőbb pozíciókat azok kezébe adják, akik az európai integrációs projektet erősíteni, nem pedig gyengíteni akarják.
