Hiába trükköznek Orbánék-Polték, az OLAF számai kemények

HírKlikk 2019. szeptember 3. 13:39 2019. szept. 3. 13:39

Magyarország negatív rekordot döntött: a 28 EU tagállam közül innen kellene a legnagyobb arányú EU-s forrást visszakérni – derül ki az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) legfrissebb – a 2014-2018 közötti kohéziós alapok elköltését vizsgáló – ma bemutatott jelentéséből. Összesen 277 eset zárult nyomozási javaslattal, ezek között volt  66 román és 52 magyar. A pénzügyi javaslatok (ami általában visszafizetést jelent a gyakorlatban) a magyar eseteknél a támogatások 3,84 százalékára vonatkoznak.

A jelentés nyilvánosságra hozatala kapcsán az Euronews brüsszeli tudósítója megkérdezte Ernesto Bianchit, az OLAF vizsgálatokért felelős igazgatóját, hogy a pénzügyi javaslatok pontosan milyen intézkedést jelenthetnek. Bianchi azt mondta, hogy az ajánlások egy részét képezi a visszafizetés, amit az Európai Bizottság kérhet, ha úgy dönt. De ez jelenthet átcsoportosítást is, ha a tagállam kormánya úgy dönt, hogy költségvetési forrásokat tesz be az EU-s források helyett.

A Euronews emlékeztet arra, hogy az OLAF tavaly év elején nyilvánosságra hozott jelentésében azt írta, hogy az Orbán Viktor magyar miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Zrt. közbeszerzéseinél 35 vizsgált projektből 17 esetében szervezett csalás történt. Az OLAF ezért a teljes támogatási összeg, 13 milliárd forint megvonását javasolta. Az ügyben a Magyarországon indított nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették, a magyar kormány pedig kivette az Európai Bizottságnak leadandó végleges számlacsomagból az Elios által megvalósított közvilágítási projektek számláit.

Hangsúlyozta, hogy a jelentésben foglaltak nem jelentik azt, hogy rendszerszintű probléma lenne Magyarországon, azt is jelentheti, hogy sok esetet derítettek fel.

Az OLAF 2018. évi vizsgálati eredményei számokban:

  • 167 vizsgálatot zártak le, és 256 ajánlást intézett az érintett nemzeti és uniós hatóságokhoz,
  • több mint 371 millió EUR uniós költségvetési forrás visszafizettetésére tettek ajánlást,
  • a szakértői által elkészített 1259 előzetes elemzés alapján 219 új vizsgálatot indítottak.


A csalás elleni vizsgálatok során feltárt tendenciákat összegezte az éves jelentésről kiadott közlemény,  bemutatja a vizsgálatok során feltárt legszembetűnőbb tendenciákat. Ezek a következők:

  • színlelt vállalkozások alapítása és hamis üzleti tranzakciók álcázása az uniós források megszerzése céljából,
  • csalások a mezőgazdasági termékek promóciója kapcsán, amelynek során a pénzeket gyakran harmadik országokon keresztül mossák tisztára,
  • nemzetközi bűnözői struktúrák vámcsalásai.


Az alábbi táblázat a tagállamok/OLAF által a strukturális és befektetési alapok 2014-18 közötti használatánál felfedett szabálytalanságokat, azok pénzügyi hatásait mutatja.

A teljes jelentés itt  érhető el.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom