Hová lettek Magyarországon az uniós vakcinák?

HírKlikk 2021. március 8. 17:13 2021. márc. 8. 17:13

Az EU Bizottságának elnöke nem érti, hová teszi Magyarország az eddig kapott oltóanyagot, hiszen idáig hozzávetőleg annyi adagot adtak be, amennyi ellenőrzött, nyugati forrásból érkezett. És ehhez jön még hozzá a több százezer orosz, illetve kínai vakcina. Szóval, valahol még jelentős mennyiség rejtőzik – olvasható a Der Standardban.

Az EU arra számít, hogy áprilistól havi 100 millió adag engedélyezett vakcina érkezik a tagállamokba – közölte Ursula Von der Leyen a Der Standardnak adott hosszú interjúban. Ugyanakkor kifejtette azt is, nem nehezményezi, hogy az Orbán-kormány a közös uniós stratégia ellenére Moszkvához, valamint Pekinghez fordult, mert a súlyos helyzetben többen is próbálnak találni valamilyen jobb megoldást. De az is világos, hogy amikor ekkora a baj, akkor a nemzeti külön úttal sokat nem lehet segíteni, csakis az összefogás segít. Hiszen a végén úgyis az derül ki: nagy szerencse, hogy van az EU, és megmutatkozik, hogy van akarat Európa erősítésére. Azt viszont még elképzelni sem nagyon meri, mi lett volna, ha megismétlődik a múlt tavasz, azaz a tagállamok egymással marakodnak, csak most nem a védőfelszerelésekért, hanem a vakcinákért.

A jelenlegi ellátási nehézségek dacára már látszik a fény az alagút végén: a jövő hónaptól havonta 100 millió adaggal lehet számolni, ami összesen 300 milliót jelent a következő negyedévben. Viszont nem lehet kizárni, hogy olyan mutánsok bukkannak fel, amelyek ellenállnak a piacon lévő szereknek. Ezért az EU egyrészt igyekszik felfuttatni a termelést, másrészt pedig pénzt fektet a további kutatásokba. Ezzel párhuzamosan azon van, hogy rövidebb idő alatt szülessenek meg az engedélyek az új készítmények számára.

A politikus ugyanakkor elismerte: alábecsülték a nehézségeket, amelyek a tömegtermelés beindításánál jelentkeztek. Így gond volt az alapanyagok beszerzésével, valamit a szállítási láncok kialakításánál. De a múlt hónapban már 30 millió adag jutott az országoknak, erre a hónapra pedig 50 milliót várnak. A tanulság az, hogy tartalékként pótlólagos kapacitásokat kell képezni. És igen fontos az összefogás. Hiszen miként nézne ki Európa, ha egy-két befolyásos államnak volna vakcinája, a többi viszont ott állna üres kézzel. Szétszakadt volna a földrész és összeomlott volna az egységes piac. Az izraeli példa azt mutatja, hogy teljes mértékben digitalizálni kell az egészségügyet – mondta az EU Bizottság elnöke.