Így huncutkodtunk Kádár alatt
|
2017. december 16. 15:15
2017. dec. 16. 15:15
Igen, itt a szexről lesz szó. Mesélhetnék persze arról is, hogyan dugtuk el értékeinket a nagyfőnök elől, hogyan dugtuk el a Jugóból becsempészett Stabi konyakot a vámosok elől, de most kimondottan a fiúk, és a lányok közötti testi kapcsolatról lesz szó. Vigyázat, a történet nyomokban a valóságon alapul!
Tegnap kezdődött ez a Kádár dolog, amikor a főnököm azzal hívott fel, hogy egy felmérés szerint a magyarok egy nagyon jelentős hányada úgy véli: jobb volt nekünk Kádár alatt. Akkor gyorsan felidéztem, hogy milyenek voltak a nyaraink, és persze rögtön újra éreztem az orromban a rég elfeledett lányok illatát.
Merthogy -bizony, kedves mai fiatalok-, akkor is volt a hölgyeknek parfümje. Mondjuk nem volt annyi féle, mint most, és a Chanel akkor még csak egy fotó volt valamelyik becsempészett nyugati lapban, de azért megtalálták akkor is a lányok, hogy mi az az illat, amely megőrjíti a srácokat.
Az én gyerekkoromban már túl voltunk az ötvenes évek egyen kosztümjein, és a tundra bugyi sem volt divat. Igaz a tanga sem hódított még. Na persze, akkortájt kellett küzdenünk azért, hogy egyáltalán bugyi közelbe jussunk. Kicsit másként ment az udvarlás, mint ahogyan azt mostanában látom. Nem volt például internet. Tudom, hogy elképesztő, de a Kádár-kor srácainak személyesen kellett odamenniük a lányokhoz, hogy elkezdődhessen valamiféle kapcsolat.
A legjobb helyszínei ezeknek az ismerkedéseknek a nyári táborok voltak. Ezek közül is kiemelt esemény volt az építőtábor. Magam háromszor voltam, és büszkén mondhatom, hogy mindig tanultam valamit. Első gimi után csókolózni, (mi lehet azzal a tiszai lánnyal?), a második után a kezek és az ujjak játékát tökéletesíteni (vasúti kocsi másodosztály, a visszaúton), a harmadik után pedig kiteljesedni (mi lehet azzal a mezőtúri lánnyal?).
S, hogy mi volt az az építőtábor? Azt hiszem, ma már elképzelhetetlen lenne hasonló. Egy katonai berendezkedésre emlékeztető valami, ahol nagy (16 fős) sátrakban laknak a fiatalok. Hajnalban megszólal a recsegő ébresztő zene, mindenki elballag a nagy közösségi fürdőhőz, majd jöhet a reggeli, hogy azután kivisznek bennünket a földekre, ahol a kolhozparasztok életét élhetjük, a helyi agronómus bölcs vezetése mellett... (Néhány éve elautóztam abba a hajdani nagy államin gazdaságba. Nyoma nincs.)
Délután közösségi programok (sportversenyek az iskolák csapatai között például), este pedig tábortűz (fellép Boros Lajos énekes, aki akkor még aligha sejti, hogy később Boros-Bochkor néven lesz ismert).
Este kilenckor lámpaoltás, mindenki visszavonul a sátrába, hogy azután titokban meglátogassa valamelyik lánysátrat. A táborfelügyelő tanárok meg néha rutinszerűen benéznek ide-oda, hogy megakadályozzák a felesleges szaporulatot. Persze nem tüsténkednek nagyon, hiszen asszonynak szülni öröm, lánynak szülni dicsőség. Nekem azért sikerül lebuknom. A táborvezető tanár (sajnos már nincs közöttünk) elkap engem, és Kálmán barátomat (sajnos már nincs közöttünk), amint a mezőtúri Ványai Ambrus Szakközépsikola lányainak sátrában múlatjuk az időt.
Másnap rapport a főnöki sátorban. A tanár úr keményen kioktat bennünket. Azzal ijesztget, hogy azonnal hazaküld mindenkit, aki nem képes visszafogni alantas ösztöneit. Majd hozzáteszi (szó szerinti idézet): fiúk! Férfiként teljesen megértelek benneteket, tudjátok mit: még irigykedem is egy kicsit. Nevelőtanárként, és táborvezetőként viszont... Na menjetek a picsába, és le ne bukjatok ma is!
Nem buktunk le többet. A fenébe, már el is értem a cikk tervezett hosszához, pedig illene még írnom a kultúrházakban rendezett diszkókban történő simi partikról, a házibulikról, ahol a recsegős kazettás magnóról ment a zene, és a hátsó szoba volt fenn tartva a szerelmi hevületüket visszafogni nem tudó pároknak. Nem beszéltem a mozikról, ahol a jótékony félhomályban büntetlenül lehetett közeledni egymáshoz, és persze a naponta írt (papír alapú) levelekről, amelyekkel egymást szórakoztattuk a más városokban élő barátnőinkkel.
Nem volt plázánk, nem volt thinderünk, nem volt fészbukunk, de azért csak megtaláltuk Kádár alatt is a testi közeledés lehetőségét... Hát ez van. Illetve ez volt!
Merthogy -bizony, kedves mai fiatalok-, akkor is volt a hölgyeknek parfümje. Mondjuk nem volt annyi féle, mint most, és a Chanel akkor még csak egy fotó volt valamelyik becsempészett nyugati lapban, de azért megtalálták akkor is a lányok, hogy mi az az illat, amely megőrjíti a srácokat.
Az én gyerekkoromban már túl voltunk az ötvenes évek egyen kosztümjein, és a tundra bugyi sem volt divat. Igaz a tanga sem hódított még. Na persze, akkortájt kellett küzdenünk azért, hogy egyáltalán bugyi közelbe jussunk. Kicsit másként ment az udvarlás, mint ahogyan azt mostanában látom. Nem volt például internet. Tudom, hogy elképesztő, de a Kádár-kor srácainak személyesen kellett odamenniük a lányokhoz, hogy elkezdődhessen valamiféle kapcsolat.
A legjobb helyszínei ezeknek az ismerkedéseknek a nyári táborok voltak. Ezek közül is kiemelt esemény volt az építőtábor. Magam háromszor voltam, és büszkén mondhatom, hogy mindig tanultam valamit. Első gimi után csókolózni, (mi lehet azzal a tiszai lánnyal?), a második után a kezek és az ujjak játékát tökéletesíteni (vasúti kocsi másodosztály, a visszaúton), a harmadik után pedig kiteljesedni (mi lehet azzal a mezőtúri lánnyal?).
S, hogy mi volt az az építőtábor? Azt hiszem, ma már elképzelhetetlen lenne hasonló. Egy katonai berendezkedésre emlékeztető valami, ahol nagy (16 fős) sátrakban laknak a fiatalok. Hajnalban megszólal a recsegő ébresztő zene, mindenki elballag a nagy közösségi fürdőhőz, majd jöhet a reggeli, hogy azután kivisznek bennünket a földekre, ahol a kolhozparasztok életét élhetjük, a helyi agronómus bölcs vezetése mellett... (Néhány éve elautóztam abba a hajdani nagy államin gazdaságba. Nyoma nincs.)
Délután közösségi programok (sportversenyek az iskolák csapatai között például), este pedig tábortűz (fellép Boros Lajos énekes, aki akkor még aligha sejti, hogy később Boros-Bochkor néven lesz ismert).
Este kilenckor lámpaoltás, mindenki visszavonul a sátrába, hogy azután titokban meglátogassa valamelyik lánysátrat. A táborfelügyelő tanárok meg néha rutinszerűen benéznek ide-oda, hogy megakadályozzák a felesleges szaporulatot. Persze nem tüsténkednek nagyon, hiszen asszonynak szülni öröm, lánynak szülni dicsőség. Nekem azért sikerül lebuknom. A táborvezető tanár (sajnos már nincs közöttünk) elkap engem, és Kálmán barátomat (sajnos már nincs közöttünk), amint a mezőtúri Ványai Ambrus Szakközépsikola lányainak sátrában múlatjuk az időt.
Másnap rapport a főnöki sátorban. A tanár úr keményen kioktat bennünket. Azzal ijesztget, hogy azonnal hazaküld mindenkit, aki nem képes visszafogni alantas ösztöneit. Majd hozzáteszi (szó szerinti idézet): fiúk! Férfiként teljesen megértelek benneteket, tudjátok mit: még irigykedem is egy kicsit. Nevelőtanárként, és táborvezetőként viszont... Na menjetek a picsába, és le ne bukjatok ma is!
Nem buktunk le többet. A fenébe, már el is értem a cikk tervezett hosszához, pedig illene még írnom a kultúrházakban rendezett diszkókban történő simi partikról, a házibulikról, ahol a recsegős kazettás magnóról ment a zene, és a hátsó szoba volt fenn tartva a szerelmi hevületüket visszafogni nem tudó pároknak. Nem beszéltem a mozikról, ahol a jótékony félhomályban büntetlenül lehetett közeledni egymáshoz, és persze a naponta írt (papír alapú) levelekről, amelyekkel egymást szórakoztattuk a más városokban élő barátnőinkkel.
Nem volt plázánk, nem volt thinderünk, nem volt fészbukunk, de azért csak megtaláltuk Kádár alatt is a testi közeledés lehetőségét... Hát ez van. Illetve ez volt!
