Jeszenszky is elhatárolódik a Momentum elnökének nyilatkozatától

HírKlikk 2020. szeptember 27. 16:45 2020. szept. 27. 16:45

„A V21 egy jobb országhoz vezető politikák kidolgozását, majd – reményei szerint – megvalósulását igyekszik előmozdítani. Tagjai személyes döntés alapján adhatnak politikai tanácsokat az azt igénylő pártoknak, szervezeteknek. Ilyen alapon véleményeztem és tettem javaslatokat a 2018-as választások előtt a Momentumnak és az LMP-nek is” – reagált Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, a V21 tagja Fekete-Győr András nagy port kavart tegnapi nyilatkozatára (is). Bajnai Gordon és Oszkó Péter már korábban tudatták, nem tanácsadói a Momentumnak.

Ahogy beszámoltunk róla, szombaton a magyar közélet egyik legnagyobb feltünést keltő belpolitikai híre az volt, amiket Fekete-Győr András nyilatkozott a Blikknek, miszerint Bajnai Gordon és mások, „akiket felkértünk” leginkább a momentumos szakpolitikusok felkészítésében fognak segíteni a választási felkészülésben. A lap azt írta, hogy ennek megfelelően a Momentumot tanácsadói minőségben segítheti – Bajnai mellett – két korábbi külügyminiszter, Jeszenszky Géza és Balázs Péter, az egykori jegybankelnök Bod Péter Ákos, és Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter.

Bajnai Gordon ma Facebook-posztban cáfolta, hogy visszatérne a politikába, leszögezve, „Hozzáállásomban nincs és nem várható változás: a pártpolitikában nem tervezek részt venni, viszont az általam régóta sürgetett ellenzéki összefogás hiteles szereplőit, ha ezt igénylik, mindenkor támogatni fogom... Ezen túlmutató politikai ambícióim nincsenek”. 

A Bajnai-kormány pénzügyminisztere, Oszkó Péter  blogjában  rögzítette, hogy „a jövőben üzleti elképzeléseim építésén és megvalósításán kívánok dolgozni, szakmai munkámat is ennek kívánom szentelni és semmilyen módon nem kívánok részt venni pártpolitikai vagy választási küzdelmekben. A nyilvánosság előtt is ebben a formában szeretném szerepvállalásaimat megtartani.” Hozzáfűzte, időről-időre ugyan előfordul, hogy közéleti, különösen gazdasági kérdésekben egyszer-egyszer szakértőként megnyilvánul, de ezt pártoktól függetlenül teszi, és továbbra sem szeretné, ha ilyen jellegű aktivitását bárki váratlan módon saját egyéni, pártpolitikai céljaira kívánná felhasználni.

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere, a V21 oszlopos tagja a Hírklikknek szintén cáfolta, hogy részt venne a Fekete-Győr által jelzett felkészítésben. Mint elmondta: „a V21 egy jobb országhoz vezető politikák kidolgozását, majd – reményei szerint – megvalósulását igyekszik előmozdítani. Tagjai személyes döntés alapján adhatnak politikai tanácsokat az azt igénylő pártoknak, szervezeteknek. Ilyen alapon véleményeztem és tettem javaslatokat a 2018-as választások előtt a Momentumnak és az LMP-nek is.”

Jeszenszky azon pedig végképp felháborodott – diplomataként finoman fogalmazva „értetlenül áll” – Fekete-Győr András egy másik nyilatkozata előtt –, már amennyiben „a Momentum elnöke a ma folyó romániai helyhatósági választások előtt valóban a magyar jelöltekkel szemben egy román párt támogatására szólította fel a romániai magyar választókat”. 

„Mindig is azt képviseltem, amit nemrég Fekete-Győrnek egy rövid levélben is írtam, nevezetesen, hogy tegye egyértelművé: a Momentum természetesen szükségesnek tartja Romániában az erős magyar országos és helyi képviseletet. Ahol azonban erre nincs esély, ott azt a román pártot támogatja, amelyik a magyarok nyelvhasználatát és nemzeti jelképeik használatát a romániai demokrácia egyik alapfeltételének tartja” – fejtett ki. Hozzátette, „Meggyőződésem, hogy a romániai magyarok döntő többsége tanácsok nélkül is tudja: elemi érdeke az erős magyar képviselet minden szinten, és ezért azokat támogatja, akik érdekeiket, egy pluralista, a nemzeti kisebbségek nyelvi jogait, jelképeik használatát és önkormányzatiságát készek képviselni”.

Forrás: Hírklikk