Kampány ügy nélkül, ügy kampány nélkül

Puzsér Róbert 2020. augusztus 3. 10:00 2020. aug. 3. 10:00

Az idei nyár tanulsága, hogy az ellenzék politikai döntéseit többé nem pártok és frakciók, hanem újságírók hozzák.

Az elmúlt hetekben két súlyos belpolitikai történés rázta meg Magyarországot, mérlegük pedig enyhén szólva is lesújtó a balliberális véleményelitre nézve. Hiába próbálta több baloldali és liberális politikus a kormány és az ügyészség felelősségét felvetni a pedofil NER-követ szabadon bocsátása kapcsán, az ügyet annak igen korai pontján ejtette a sajtó, s többé már nem volt mozgósító ereje az ellenzéki érzelmű állampolgárok körében. A balliberális nyilvánosságban gyökeret vert az a narratíva, hogy tulajdonképpen mások sem kaptak többet gyermekpornó-birtoklásáért, s harminc év legbotrányosabb ügye egyszer csak már nem volt érdekes. Nem indult kampány, nem zajlott tüntetés, pedig annál átélhetőbb ügyet lottón sem sorsolnak, mint hogy az Orbán-kormány hazacsempészi a pedofil nagykövetet a sokkal szigorúbb perui vagy amerikai eljárás elől, itthon pedig meg sem próbálják leültetni. Nem firtatta az ellenzéki sajtó, hogy veszélyeztetett-e Kaleta Gábor hivatali titkokat, nemzetbiztonságilag kényes adatokat, és egyáltalán hogy jutott át három átvilágításon. Szél Bernadett kérdésére Polt Péter még azt is kijelentette, hogy „a nyomozás során nem merült fel arra vonatkozó konkrét adat, hogy a terhelt fizetett a számítástechnikai eszközein tárolt felvételekért, illetve – a vádiratban írtakon túl – más tiltott tevékenységet végzett volna", és nem követelte a sajtó, hogy akkor indítsanak új nyomozást, mert tizenkilencezer gyermekpornó-kép és -videó nem teleportálódik rá senki merevlemezére. A politikusok tehetetlenek: hiába próbál Kaleta-kampányt kelteni Szél Bernadett, Mesterházy Attila, Vadai Ágnes és Fekete-Győr András – hangjuk sajtó nélkül semeddig sem hallatszik.

A másik eset az Indexé, melynek utóbbi másfél évtizede ha nem is oly szennyes, de legalább annyira zavaros, mint a pedofil bűnszövetkezetbe tizenkilencezer gyermekpornóképért és -videóért betérő Kaleta Gáboré: a balliberális hírportál és véleményerőd épp tizenöt éve van Fidesz-közeli tulajdonban. Az ügy most egyre inkább úgy áll, hogy nincs is, s ha mégis van, senki nem érti, hogy ugyan miért épp most lett – de legalább megkérdezni sem ér. Az ellenzéki politikusok zavarodottak, és azt hiszem, lelkük mélyén sajnálják, hogy az Index jelen állás szerint vagy az enyészeté, vagy a Fideszé lesz. Akárhogy is: nemcsak az Index szerkesztőségének jelentett szüntelen kockázatot a kormányközeli tulajdonos – ilyen alapon nemcsak az Index újságíróinak kellett volna már évekkel ezelőtt felmondaniuk, hanem a Klubrádió, a 168 Óra, az ATV és a Népszava munkatársainak is. Az Orbán-rendszer tíz éve folyamatosan darálja le a tőle független nyilvánosságot, és eddig az volt az ellenzéki konszenzus, hogy amíg a tulajdonosok nem szólnak bele tartalomba, ki kell tartani. A Momentum Mozgalom ennek ellenére szolidaritási tüntetést szervezett, és másfél hete másról sem szól a belpolitika, holott cenzúra kísérletére semmilyen jel nem utal.

Kaleta: ügy van, de kampány nincs. Index: ügy nincs, de kampány van. Biztos, hogy ezek a helyes döntések? Biztos, hogy Kaleta Gábort kimosdatni, Szombathy Pált meg üldözni kell? Nem lenne eggyel ellenzékibb fordítva?