Karácsony Gergely Antall Józsefről nevezné el a ferihegyi gyorsforgalmi utat

HírKlikk 2023. december 12. 10:15 2023. dec. 12. 10:15

Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezi, hogy Antall Józsefnek, a rendszerváltás utáni szabad Magyarország első miniszterelnökének a nevét viselje a Liszt Ferenc repülőtérre vezető út.

A főpolgármester kedden a Facebook-oldalán emlékeztetett: Antall József 30 éve, 1993. december 12-én  hunyt el.

Azt írta: ahogyan Antall József az eskütétele utáni beszédében megjósolta, minden akaraterejére és hitére szükség volt, hogy az országot átvezesse a diktatúrából a demokráciába, a tervgazdaságból a piacgazdaságba, a népköztársaságból a köztársaságba, a keleti blokkból az euroatlanti szövetségi rendszer felé.

Karácsony Gergely hangsúlyozta: alighanem sok vitájuk lett volna politikusként, „de a történelem ítélete egyértelmű", Antall József „felelősségvállalása, tisztessége, demokratikus elkötelezettsége és erkölcsi tartása példa ma, és az lesz a jövőben is", ezt pedig „a nemzet nem hagyhatja figyelmen kívül".

Budapesten neveztek el közterületet a köztársaság első elnökéről, „úgy helyes, hogy az első kormányfőről is legyen". Ezért kezdeményezi, hogy a főváros egyik legfontosabb útja, a Liszt Ferenc repülőtérre vezető út Antall József nevét viselje a jövőben – írta a főpolgármester a közösségi oldalán.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom