Karácsony Gergely: azonnal vonják vissza az egészségügyi jogállási törvényt!

HírKlikk 2021. március 2. 18:35 2021. márc. 2. 18:35

A főpolgármester szerint elfogadhatatlan szabályokat kényszerítenek rá az orvosokra, ápolókra akik a fokozott terhelés alatt végig sem tudják gondolni, mit jelent az új törvény.

„A kormánynak azonnal, lehetőleg még ma vissza kell vonnia az egészségügyi dolgozókra ráerőszakolt jogállási változásokat és mindent el kell követnie, hogy a napokban felmondott orvosok és szakápolók visszatérhessenek hivatásukhoz” – közölte a Facebook-oldalán Karácsony Gergely, utalva az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényre, amely március elsejével lépett hatályba.

„Drámai üzeneteket kapok magam is napok óta budapesti kórházakból” – írta a főpolgármester, aki szerint „drámai helyzetet állított elő a kormány”.

Karácsony szerint az orvosok „sok esetben hibásan, késve kapták kézhez az új munkaszerződésüket, a rájuk nehezedő hatalmas terhelésben még arra sem jutott idejük, hogy végiggondolják, mit okoz számukra ez a kényszerhelyzet”.

„Ez a kormány általában abban a tévhitben szenved, hogy a gyengeség jele belátni, ha valamit elszúrt. Itt az ideje, hogy a kormány merjen gyengének lenni. Mert semmiféle félreértett büszkeség nem lehet fontosabb most a biztonságos betegellátásnál. Hiszen mindenki tudja, látja, kiélezett pillanatban vagyunk. A járvány harmadik hulláma tombolásba kezdett, miközben érthető módon, fogy a türelem. Most kell tehát észnél lenni. Mindannyiunknak. Hát térjen észhez a kormány is, most!” – zárja sorait a főpolgármester.

Forrás: Facebook