Karácsony Gergely: hiába kezdeményeztek munkakapcsolatot a kormány operatív törzsével

HírKlikk 2020. szeptember 11. 12:49 2020. szept. 11. 12:49

A főváros még február végén kezdeményezte a munkakapcsolat kialakítását a kormány operatív törzsével, de ennek azóta sincs eredménye – közölte Budapest főpolgármestere pénteken a Facebook-oldalán.

 Karácsony Gergely bejegyzésében azt írta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki válaszleveléből nem kapott feleletet arra, hogy a kormány megfogadja-e saját szakértőinek javaslatát, és elindul-e az ingyenes, tömeges tesztelés Magyarországon. „Cserébe kaptam egy – nevezzük úgy – jótanácsot: alakítsak ki megfelelő munkakapcsolatot az operatív törzzsel".

Ezt a fővárosi operatív törzs megalakulása után azonnal kezdeményezték, ugyanakkor azt a választ kapták, hogy „a védekezéssel kapcsolatban önkormányzati feladat eddig nem keletkezett, amennyiben erre sor kerül, haladéktalanul tájékoztatni fogjuk Önöket" – idézte fel Karácsony Gergely. Hozzátette: „ez február 29-én volt. Azóta semmi. Lehet, hogy a következő szökőévre várnak?"

A pénteki bejegyzés előzménye, hogy a főpolgármester a kormányfőnek csütörtökön írt egy levelet, amelyben az ingyenes tesztelés kiterjesztését javasolta a koronavírus-járvány második hullámának megfékezése érdekében. Karácsony Gergely gyors és egyértelmű állásfoglalást kért a kormánytól az ingyenes tesztelés bővítése és a fertőzés idősekre átterjedésének veszélye ügyében.

Orbán Viktor a főpolgármesternek címzett csütörtöki válaszlevelében azt írta, hogy a dolgok mostani állása szerint, az operatív törzs nem látja szükségét annak, hogy Budapesten külön, speciális, az országos szabályoktól eltérő és annál szigorúbb intézkedéseket léptessen életbe. A miniszterelnök azt is javasolta, hogy Karácsony Gergely építsen ki megfelelő munkakapcsolatot a kormány operatív törzsével. Péntek reggel, a Kossuth Rádiónak adott nyilatkozatában pedig a miniszterelnök arra kérte a főpolgármestert, hogy „politikai célú levélírások" helyett, inkább „kellő komolysággal" végezze a feladatát a hozzá tartozó intézményekben.

Forrás: MTI