Karácsony Gergely: Orbán Viktor döntötte el, hogy bedöntik Budapestet

HírKlikk 2025. május 31. 13:40 2025. máj. 31. 13:40

A főpolgármester szerint a kormányváltás az egyetlen esély a talpon maradáshoz a fővárosnak. Az inkasszó utáni helyzet elég lesújtó, ha most lekapcsolnák a közvilágítást, akkor az év végéig 5 milliárd forintot spórolnak vele, ami nem lenne előrelépés, de tönkretenné a város életét. Nem tartja kizártnak, hogy harcba hívják a budapestieket.

Törvénytelenül inkasszálták ezt a 10 milliárdot a számlánkról. Valószínűleg politikai döntés született, mégpedig a Karmelitában” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Népszavának adott interjúban. Azt is elmondta, hogy öt éve küzdenek azért, hogy a budapestieket megóvják a kormány „sarcpolitikájának” következményeitől.

„Elmentünk a falig. Ha a bíróság nem fogadja el az azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmünket, akkor borul az asztal és akkor minden is előfordulhat. Minden elképzelhető. Egy ilyen helyzetben az a felelős döntés, ha felkészülünk ezekre a forgatókönyvekre és bemutatjuk a döntéshozóknak és a budapestieknek. Bízom benne, hogy lejátszani nem kell majd” – mondta. A főpolgármester szerint az inkasszó Orbán Viktor döntése volt.

„Azok után a beszélgetések után, amelyeken túl vagyok, azt gondolom, hogy ez a miniszterelnök döntése volt. A Covid idején jutottak arra a felismerésre, hogy a válsághelyzetet jobban kezelő önkormányzatok a riválisaik lehetnek. S ezt nem engedhették. Neki is láttak az önkormányzatok, s különösen a főváros kivéreztetésének. Ez lassú folyamat, de lassan célhoz érnek. Az elmúlt években 20 százalékkal, Budapest esetében 30 százalékkal csökkent az önkormányzatok finanszírozása” – tette hozzá.