Kényes kérdéseket vet fel Pompeo Orbánnál

NVZS 2019. február 9. 07:50 2019. feb. 9. 07:50

A korrupció elleni küzdelemmel, a médiával, fiatalok csereprogramjával, az emberek közötti közvetlen kapcsolatokkal is fog foglalkozni az a kezdeményezés, amelyet az amerikai külügyminiszter jelent be Budapesten kezdődő látogatásán. Mike Pompeo civil szervezetek képviselőivel való találkozóval indítja a hétfőt. A hivatalos tárgyalásokon pedig szóba fogja hozni a demokrácia helyzetét és a korrupció kérdését is, az USA szerint ugyanis ez nyit utat autoriter versenytársai –  az oroszok és a kínaiak – térnyeréséhez Magyarországon. Washingtonnak gondjai vannak a jogállamiság helyzetével is. Minderről szó volt tegnap az amerikai Külügyminisztériumban tartott tájékoztatón.

Pompeo hétfőn kezdi meg a térséget érintő kőrútját, elsőként Budapestre látogat, innen Pozsonyba, majd Varsóba utazik, később Brüsszelben és az Izlandon is tárgyal. A látogatást megelőzően Szijjártó Péter a héten járt Washingtonban, ahol már szembesítették néhány, az amerikai fél számára komolyabb problémákat okozó kérdéssel. Pompeo Budapesten Orbán Viktor miniszterelnökkel, Szijjártó Péterrel, valamint Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel tárgyal, de a kormányzat mellett – demonstratív módon – találkozik a kormányzat által negatívként megbélyegzett civil szervezetek – köztük a Helsinki Bizottság és a TASZ, Társaság a Szabadságjogokért – vezetőivel is. Ez is mutatja, hogy az USA számára a budapesti „étlapra” fontosként felvett, ismert témák – mint az orosz és a kínai befolyás csökkentése, a kétoldalú védelmi megállapodás, az energetikai diverzifikáció, Ukrajna NATO-kapcsolata –  mellett szóba fogják hozni a demokrácia, a korrupció helyzetét is. Ezt egyébként meg is erősítették tegnap Washingtonban, az amerikai Külügyminisztérium tájékoztatóján.

„A külügyminiszter támogatásáról fogja biztosítani a civil társadalmat. Budapesten elsőként civil szervezetek vezetőinek egy csoportjával találkozik. Szeretné megismerni a véleményüket egy sor kérdésben” – hangzott el. Amellett, hogy az amerikai érdekeket befolyásoló kérdéseket hoznak majd szóba, olyan témákat is fel fognak vetni, mint a demokrácia és korrupció helyzete, „ezeken a területeken problémákat látunk, amely kikövezi az utat az autoriter versenytársaink számára. A rendszerváltás 30. évfordulójára időzítve az idén kezdeményezésekkel áll majd elő az USA, a többi között a korrupció, a média, a fiatalok csereprogramja és az emberek közötti közvetlen kapcsolatok erősítése terén.

Az Egyesült Államok növelni akarja jelenlétét és befolyását a térségben – beleértve Magyarországot is –, visszaszorítandó az autoriter versenytársakat, s lépéseket kíván tenni ezen változtatandó. Az autoriter versenytársak az oroszokat és a kínaiakat jelenti. Washington, a jelek szerint módosítva eddigi politikáját, proaktívabbá válik majd a régióban, beleértve Magyarországot is. A tegnapi tájékoztatón ugyanis beismerésként hangzott el, hogy az USA nem volt eléggé aktív, s példaként hangzott el: Vagyimir Putyin tavaly kétszer is járt Budapesten, ahol amerikai elnök utoljára 2006-ban  fordult meg. „Az üzenetünk: vagy megjelenünk vagy veszítünk” – mondták tegnap.

„Nem értünk egyet a közép-európai országokkal vagy éppen Magyarországgal minden kérdésben, de hisszük, hogy foglalkoznunk kell a szövetségeseinkkel és ennek megfelelő viselkedést kell tőlük elvárnunk” – mondta a külügyér, aki arra számít, hogy Pompeo szóba hozza Orbánnál a Putyinhoz fűződő kapcsolatait is.

A korrupció foka miatt komolyan aggódik Washington Magyarország esetében is, ugyanis úgy látják: ez kövezi ki az utat az orosz és a kínai befolyás terjedéséhez, „nem lehet tehát elválasztani a kettőt egymástól”. A már említett bejelentendő amerikai kezdeményezések egy része amerikai erőfeszítéseket tartalmaz majd a korrupció és az orosz, kínai befolyás kapcsolatának alaposabb vizsgálatára. Szinte üzenetként értelmezendő, hogy e mondat elhangzása után beszélt a tájékoztatót tartó külügyér arról, hogy energetikai kérdések is a tárgyalás fontos részei lesznek, „különösen Paks és a Török Áramlat magyar támogatása”, illetve annak felemlegetése, hogy a horvátországi Krk LNG terminálja csak akkor lehet sikeres, ha Magyarország is támogatja.