Kerékgyártó: Krasznahorkai nem a Nemzet Művésze címet utasította vissza, hanem az egész rendszert
Krasznahorkai László visszautasított Nemzet Művésze felkérése ismét felszínre hozta a magyar kulturális élet több mint három évtizedes törésvonalait. A KlikkTV Mélyvíz című műsorában Kerékgyártó István író arról beszélt, hogy a jelenlegi konfliktus gyökerei jóval a mostani politikai viták előttre nyúlnak vissza, és szerinte a megbékéléshez nem elegendő a gesztuspolitika: előbb szembe kell nézni a múlt döntéseivel.
A rendszerváltás után alakult ki a kulturális kettészakadás
Kerékgyártó István szerint a mai megosztottság történelmi előzményeit kevesen ismerik. Felidézte, hogy 1949-ben a Rákosi-rendszer megszüntette a Magyar Tudományos Akadémia művészeti ágát, amelyet csak a rendszerváltás után sikerült helyreállítani. Kosáry Domokos kezdeményezésére 1992-ben jött létre a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, amely ismét visszavitte a művészeteket az akadémiai keretek közé. Ez azonban elsősorban szakmai közösséget jelentett, tagsága semmilyen anyagi előnnyel nem járt.
Ugyanebben az évben alakult meg a Magyar Művészeti Akadémia is, amelyet Kerékgyártó szerint azok hoztak létre, akik nem kívántak a Széchenyi Akadémiához csatlakozni. Felidézte, hogy Antall József miniszterelnök megpróbálta közelíteni a két szervezetet, Kosáry azonban világossá tette: testületeket nem, csak egyéni teljesítmény alapján felvett művészeket fogadnak be.
Az igazi fordulat 2011-ben következett be, amikor a második Orbán-kormány köztestületté emelte a Magyar Művészeti Akadémiát, alaptörvényi státuszt adott neki, és jelentős állami támogatásokkal ruházta fel. Kerékgyártó szerint ettől kezdve alakult ki az a helyzet, hogy az MMA tagjai jelentős havi juttatásban, nyugdíjkiegészítésben és egyéb kedvezményekben részesültek, miközben a Széchenyi Akadémia változatlanul minden anyagi támogatás nélkül működött. Úgy fogalmazott: az irodalmi élet gyakorlatilag kettészakadt, és a két tábor között egyre mélyebb lett a szakadék.
Krasznahorkai levele nem a díjról, hanem a rendszer kritikájáról szólt
Az író szerint ebből a történelmi háttérből érthető meg Krasznahorkai László döntése is, aki Nobel-díjának elnyerése után kapott felkérést a Nemzet Művésze címre. Kerékgyártó felidézte, hogy amikor a Nobel-díjat odaítélték az írónak, az MMA közgyűlésén kezdetben még említés sem történt a világirodalmi jelentőségű elismerésről, csak egy felszólalás után gratulált hivatalosan a szervezet.
Ezt követően indult el a közeledési kísérlet, amelynek részeként Túri Attila, az MMA elnöke felkérte Krasznahorkait a Nemzet Művésze cím elfogadására. Az író azonban nyilvános levélben utasította vissza a felkérést. Kerékgyártó szerint Krasznahorkai valójában nem magát a kitüntetést utasította el, hanem azt a rendszert bírálta, amely szerinte évtizedeken keresztül politikai alapon osztotta meg a művészeti életet.
Az író ugyanakkor úgy vélte, Krasznahorkai levelének voltak vitatható elemei is. Nem tartotta szerencsésnek, hogy név szerint sorolt fel olyan alkotókat, akik elfogadták az MMA-tagságot vagy a Nemzet Művésze címet, mert ez szerinte már a személyes megszégyenítés határát súrolta. Azt is megjegyezte, hogy a Széchenyi Akadémia tagjai közül több jelentős alkotót sem említett meg az író.
Bűnbánat nélkül nincs valódi megbékélés
Kerékgyártó egyetértett azzal, hogy szükség lenne a kulturális élet szereplői közötti párbeszédre, ugyanakkor úgy gondolja, nem lehet úgy lezárni az elmúlt másfél évtized konfliktusait, mintha azok meg sem történtek volna. Szerinte a jelenlegi helyzetért nem egyforma felelősség terheli a két oldalt, hiszen az egyik oldal rendelkezett politikai és anyagi előnyökkel.
Úgy fogalmazott, hogy miközben ma a megbékélés szükségességéről beszélnek, előbb be kellene ismerni azokat a döntéseket, amelyek politikai alapon osztották a díjakat, támogatásokat és lehetőségeket. Emlékeztetett arra is, hogy saját tapasztalatai szerint számos szerző kiszorult a közmédiából, könyveik nem kaptak támogatást, miközben mások jelentős állami forrásokhoz jutottak. Úgy vélte, a művészeti minőség helyett túl sokszor a politikai lojalitás döntött.
A beszélgetés során Nagy Ervin kulturális államtitkár reakciójára is kitért, amelyben az államtitkár arról írt: a politika feladata nem az, hogy eldöntse, ki a jó művész vagy ki a jó hazafi, hanem hogy biztosítsa az alkotás feltételeit. Kerékgyártó ezzel egyetértett, hangsúlyozva, hogy a művek értékét végső soron az olvasók, a nemzetközi sikerek, a fordítások és a szakmai visszajelzések határozzák meg, nem pedig a politikai szimpátia.
Az író szerint a következő időszak egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy az új politikai vezetés valóban képes lesz-e független kulturális intézményeket működtetni. Ugyanez szerinte a közmédiára is igaz: csak akkor van létjogosultsága közszolgálati televíziónak és rádiónak, ha azok nem a mindenkori hatalom kiszolgálói, hanem szükség esetén annak kritikusai is lehetnek. Saját szerepéről szólva azt mondta, hetven év felett már elsősorban írni szeretne: regényekben és színdarabokban megőrizni annak a korszaknak az emlékét, amelyet ő maga is átélt. Elárulta azt is, hogy legújabb bohózatát Csőgörény címmel mutatják be az év végén a komáromi Jókai Színházban, amely ismét a közelmúlt politikai világát dolgozza fel szatirikus formában.
