Kéri László: végtelen nagy hazugság és giccs az egész Orbán-korszak

– Már-már a kádári konszolidációt idéző hozsannázásokat írják sűrűn hálás kezek a jobboldali térfélen, miután rekordot készülnek jegyezni Orbán Viktor „uralkodásának” 14 évével. Egy Deák Dániel nevű udvari politológus nemes egyszerűséggel a XX. század legnagyobb formátumú politikusaival jegyzi egy sorban, Varga Judit miniszter bátran köszöntötte a főnökét egy közös képpel s a kommentárral, miszerint „történelmi idők, történelmi eredmények, történelmi távlatok, további jó egészséget és sok erőt az előttünk álló munkához Miniszterelnök Úr!” Ön miként látja ezt a közel másfél évtizedet – hagyott-e maga mögött történelmi lábnyomot?

– Emlékszik maga még Lázár Györgyre?

– Én már sajnos igen.

– ’73-tól ’87 nyaráig ő volt a miniszterelnök Kádár alatt. Nos, nála unalmasabb, jellegtelenebb politikus kevés volt, azt sem tudjuk már, hogy ki volt. Pár éve halt meg 98 évesen. Nos, ő is hosszú ideig volt politikus – mondhatni orbáni magasságban – és mára már senki sem emlékszik rá. Hozzá képest Orbánra minden bizonnyal jóval tovább fogunk emlékezni, kérdés, hogy milyen okból. 

– Semmiképpen nem kényszeríteném, hogy az eltelt 14 évet végigelemezze, de azt hiszem, érdemes a két országvezetői korszakát összevetni. Mennyit s miben fejődött vagy változott Orbán az 1998-2002-es időszakhoz képest 2010-től a mai napig?

– Ha már a történelmi példáknál tartottunk, megjegyezném, hogy mind a Tisza Kálmán hosszú ideje, mind a Bethlen, mind a Lázár György egyfajta válság utáni időszak konszolidációját követő politikusok voltak. Tisza a kiegyezést követő, Bethlen a Trianon utáni szétesés, míg Lázár a reformról kénytelen lemondó kádári időszak konszolidációját követték. Orbán hosszúra nyúlt uralkodása szintén egy krízishelyzetet, a 2008-2009-es világválság utáni időszakot követi.

– Ez egy igen érdekes párhuzam. Mindez az apakép után vágyó magyar néplélek eredménye lenne?

– Az, hogy valaki ilyen hosszan tud a végrehajtó hatalom élén maradni, az elmúlt 150 évben mindig ilyen helyzetekben állt elő. De visszatérve a kérdésére, valóban jelentős különbség van Orbán első és második miniszterelnöki korszaka között mind a korban, mind a kormányzásban. A ’98-as időszakban azért elég fajsúlyos emberek vették körül a vezetésben a Chikán Attilától Stumpfig, Hámoritól Pálinkásig. Akkor azért voltak még komolyan vehető emberek a kormányban, nem mondhatnám, hogy mamelukokból állt. Az első orbáni négy év még belesimult a rendszerváltás utáni időszakba, amit legalább nem rombolt, sokkal szervesebb része volt még a rendszerváltás utáni helykereső, de azért mégiscsak demokratikus, piacgazdaságok akaró, magántulajdont, európai értékrendszert vágyó időszaknak. 2010 után ez radikálisan megváltozott. Az azóta eltelt tíz év, ami feltehetően meglesz 12, radikális és tudatos szakítás a rendszerváltás egészével. Aki elolvassa a választás után megírt Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, abban már látszott, hogy egy baromi kényszeres küldetéstudat hatja át, hogy nekik egy egészen új világot kell teremteniük, nem csak a távoli kommunista múltat kell átírni, de a rendszerváltás utáni időszakot is meg kell haladni.

– Ezek szerint a 2010-től megkezdett Orbán-korszak mindössze a nevében egyezik az előzővel?

– Pontosan. De én azért egy, de csak egyetlen, ráadásul rejtélyes folytonosságot tudok felfedezni, azt pedig úgy hívják, hogy Pintér Sándor. Senki ilyen hosszú ideig nem volt belügyminiszter Magyarországon, tehát egyúttal őt is lehet, sőt, kell ennyire ünnepelni, hogy ilyen hosszú ideig ilyen kulcspozícióban és ilyen csendesen miként tud valaki megmaradni Orbán mellett.

– Meglepő, hogy ezt említi, mert pár nappal ezelőtt egy interjúnkban kísértetiesen hasonlóan szavakkal hívta fel a figyelmemet ugyanerre Kuncze Gábor.

– Ráadásul Pintér elég okos ahhoz, hogy se interjú, se kép, se semmi ne maradjon fenn tőle vagy általa, ami disszonáns. Gondoljon bele, 16 éven át úgy kulcsfigura valaki a háttérből, hogy nem tapad az arcához egy olyan nevetséges mondat sem, mint tapad mondjuk naponta Varga Juditéhoz. Orbán kevés  számú érdemi teljesítményeinek egyike, hogy tudott találni egy olyan stratégiai figurát, akit ilyen hosszú időn át, arcvesztés nélkül meg tudott őrizni. A másik folytonosságként értékelhető, de mégis gyökeresen különböző szándék, hogy már a ’98-as időszak alatti Orbán  is próbálkozott ezzel a haza atyja szereppel.

– Ez, a váteszi küldetéstudat mintha már a ’89 előtt időszakban is motiválta volna – vagy tévednék?

– Én kicsit furán érzem magam ilyenkor, mert 19 éves korától ismerem és láttam azt a sokféle változást, szerepcserét, amit betöltött az élete során. Próbálkozott már annak előtte is sokfélével, hogy miként akar ő különb lenni mindenkinél. Ez az orbáni probléma egyik alapja, hogy bármi áron, de másnak, különbnek akar látszani mindenkinél – kerül, amibe kerül. A haza atyja szerep szerintem inkább 2010 után bukkant fel és teljesedett ki, amihez hozzásegíti, hogy lassan több mint egy évtizedet kap, hogy olyan mértékben telepedjen rá egy korszakra, egy országra, hogy ez az álma, hogy volt Ferenc József-korszak, Horthy-korszak, Kádár-korszak, akkor kitörölhetetlenül legyen Orbán-korszak is. 

– Jegyezni fogják egyáltalán az Orbán-korszakot?

– Persze, bármi is történik, most már nem lehet meg nem történtté tenni ezt az évtizedet. És ennek az időszaknak ez a hepciáskodó, nagyot akaró, kényszeresen hetyke, nagyotmondó időszaka, amikor a népmesei legkisebb fiú állandóan bizonyítani akarja, hogy kicsi neki ez az ország, ami neki jutott. Mindig valami sokkal többet akar kihozni belőle akár térben, akár időben. Neki nem elég miniszterelnöknek lenni, hanem olyan akar lenni, akitől az egész Föld megremeg, ez pedig mára kórossá vált. Nézzük meg a 2020-as válságot, amibe beleremeg a világon minden ország. Ebből is azt akarja kihozni, hogy „én voltam, aki megoldotta”. A járvány alatt is azt figyeli, hogy Sárkányölő Szent Györgyként miként tudja kinyírni a vírust. Ebből is valami történelmileg győztes eseményt akar kikerekíteni, miközben tökéletesen elég lenne, ha normális körzeti orvosként viselkedne, betartaná a rendelési időt, rendesen beoltatna mindenkit, de nem, nem, nem...! Ebben is a győztes lovag akar lenni, aki lóhátról ledöfi a vírust. Ez a kényszeres nagyságteremtési igény határoz meg mindent. Ha egyszer valaki egyszer vissza akarja fejteni és megérteni az Orbán-korszakot, a legtöbbet a 18 éves tusványosi beszédekből tudhat meg.

Ott mindig kibújtak belőle az egész világról tervezett víziói a modernségről, a globalizáció-ellenességről, ahol „én vagyok a kereszténység védőbástyája”, „a liberális métely leleplezője” meg minden egyéb hasonló. Ez az ember ebben az elnyúlt tíz éves időszakban állandóan a méreteit meghaladó cipőt, ruhát keresi, mindig négy számmal nagyobb zakót akar. Ez a legfőbb problémája. Ahogy én látom, kényszeresen szeretne egy olyan szerepkört, ami őt mindenkihez képest és önmagához képest is mássá teszi. Ebből adódik az a külpolitikai bornírtság és ringlispíl, hogy képes bárhova, bárkihez elmenni, aki hajlandó ünnepelni ebben a szerepkörben, legyen az Kirgizisztánban vagy a Lukasenka-féle Minszkben vagy egy éppen bukó egyiptomi elnök országában.

– Szimpla hiúsági kérdés lenne, hogy magyar vérű kipcsakok társaságát keresi az országunk államfőjeként?

– Nevetni fog, de egyszer kísérletképpen átlapoztam a honlapját, megnézve, hogy milyen önképet sugall mondjuk egy féléves időszak tükrében, mit akar a saját felületén felmutatni önmagáról. Egyértelműen hangsúlyos, hogy a karmelita kolostor a világ közepe. Oda a nemzetközi egyházak főpapjai, a nemzetközi sportszervezetek vezetői, mindenféle közéleti és politikai celebek járnak s mindennek a tónusa a török császár környezetét idézi, ahogy berendeli a szíriai hercegeket, az egyiptomi mamelukokat. Mindez olyan önképet tükröz, mintha az egész világ előtte hajbókolna. Innen értettem meg, hogy valójában miért akart felmenni oda a várba, miért volt fontos, hogy legyen egy saját palotája. A parlament épülete egyrészt hatalmas, másrészt összeolvad az elődei emlékével és a politika nagyüzemével, ott egyenrangú „a” parlamenttel, feloldódik a hatalmi mechanizmusban, egyszerűen nem tud elszeparálódni térszerkezetileg. Egészen más, hogy felmegyek a Várba és lenézek – a városra, a parlamentre, az országra és odajönnek hódolni az arra érdemes meghívottak. Ebből is azt akarom kihozni, hogy ebben az emberben sokkal, de sokkal nagyobb igény van arra, hogy jelentősebbnek, fontosabbnak, történelmi személyiségnek tarthassa vagy láttassa magát, mint egy ilyen kis pimfli, 93 000 m2-es ország vezetője.

– Az eltelt 14 év elegendő lett volna arra, hogy felépítsen egy kellően tiszteletreméltó politikai személyiséget, de ehhez ehhez mérhető tettek kellettek volna. Az Ön által elmondottak alapján, mindez inkább egy hiúsági önámításra fecsérlődött, semmint az évszázad történelmi személyiségének méltó panteonjára.

– Abszolút igaza van. Az intellektuális adottságai megvoltak hozzá, 19 éves korától kezdve, jó képességű volt, kiváló memóriával, jó asszociációs lehetőséggel, páratlan tanulási adottságai voltak. Nem mondom, hogy messze a legtehetségesebb volt a többiek között, mert számos szempontból sokkal okosabbnak gondoltam Nagy Andort, akit a kezdetekkor maga mellé vett miniszterelnöki kabinetfőnöknek. Aztán elküldte mindenfelé nagykövetnek. Talán felismerte, hogy egy sokkal jobb adottságokkal rendelkező konkurencia. Azt, hogy belőle lett egy máig rendíthetetlen állócsillag, egyetlen tulajdonságának köszönheti – a hihetetlen állóképességének. Ennek a fickónak az állóképességében benne van a kudarctűrő képessége is, amit viszont nem visel el, mármint a kudarcot. Egyszerűen nem tud róla – öt perc múlva már nem emlékszik rá, annyira viszolyog az ilyen helyzetektől. A nyáron volt egy hallatlanul tanulságos és mindent eláruló beszéde, amiben azt mondta, hogy minden mérkőzés addig tart, amíg nem győz. Ennél jellemzőbb erre a fickóra nincs. Minden sport szabályokból áll, amiket nagy sportrajongóként alapvetően nagy ívben letoj, ami a világ röheje.

– Mégsem sikerül nevetni a dolgon, miután 14 éve ennek a következményei alatt kínlódunk.

– Hát ezt akarom mondani, hogy legyen egy ember magánügye a személyiségtorzulása, ha már ilyeneket gondol, de legalább ne mondja. De ki is mondja. Ami ugye, ha belegondolunk, nem jelent egyebet, mint hogy csak az ő és csak az ő győzelme létezik a világon, mindenki más vesztes és le van szarva. Ha egyszer nem tud győzni, akkor belebetegszik. A világot egy állandó versenyhelyzetnek fogja fel, ahol mindig annak a bizonyossága kell, hogy ő győz.  

– Milyen jövője lehet, egyáltalán van-e jövője ennek a fajta önmaga végzete felé sodródó, 14 éve leállíthatatlan mentalitásnak?

– Ennek csak addig van jövője, amíg győzni tud. Mihelyt egyszer veszít és kikerül ebből a helyzetből, hogy ő hirdesse ki a győzelmet is, megsemmisül, egy nulla lesz, mert ebben az egészben az a pikáns, hogy a meccset is ő vezeti – természetesen.

– Mindennek tükrében, sokkal inkább tűnik Orbán pályafutása egy pszichológiai anamnézisnek, semmint történelmi pályaívnek. Tévednék?

– S mi tízmillióan ennek vagyunk az áldozatai, igen.

– Ez a 14 év mire lett volna elég Magyarországnak?

– Miközben semmit sem bocsátok meg neki, véleményem szerint ebben a gyerekben meglett volna a kivételes tehetség, adottság ahhoz, hogy Magyarország legjobb miniszterelnöke legyen. A Fidesznek pedig a magyar történelemben példátlan módon meglett volna a lehetősége egy hosszú felkészülési szakaszban a megfelelő kormányzásra. Gondoljon bele, a ’48-as ifjaktól Károlyiig, Bethlentől Kádárig mindenkinek az ölébe sodorta pillanatok alatt a hatalmat a történelem, egyiknek sem volt felkészülési ideje. A Fidesznek ’90 és ’98 között megadatott egy jelentős tanulási időszak a kormányzásra, majd egy újabb korrekciós periódus 2002 és 2010 között. Ilyen szerencséje, hihetetlen esélye soha senkinek nem volt a magyar történelem során, hogy felkészüljön egy méltó, a kihívásokhoz, a lehetőségekhez, az adottságokhoz mért eséllyel a kormányzáshoz. Ez növeli meg az én szememben Orbán Viktor és a Fidesz történelmi bűnét, hogy soha, senki nem kapott ekkora esélyt, hogy felkészüljön egy értelmes, termékeny, az ország számára is hasznos kormányzásra – nos, ezt herdálták el. Ennél nagyobb történelmi bűnt nem tudok elképzelni a XXI. század Magyarországán.

– Ön szerint önmagában, titokban, be nem vallva, de tisztában lehet ezzel Orbán Viktor is?

– Nem, nincs vele tisztában – ellenkező esetben már holnap lemondana. Az ő szerepe egy fordított Midasz királyé – nincs az az arany, ami szarrá ne válna a keze között.