Kiállt az ellenzéki pártszövetség Jakab Péter mellett a 10 milliós büntetés után

HírKlikk 2021. május 24. 20:40 2021. máj. 24. 20:40

„Ha egyikünket megbüntetik, akkor mindannyiunkat büntetik” – írták az ellenzéki pártok közösen.

Kiálltak a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, Jakab Péter mellett az ellenzéki pártok – vagyis a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd az LMP és a DK – azt követően, hogy a politikust Kövér László házelnök közel 10 millió forintra büntette.

„Mint minden autoriter rezsim, az Orbán-rendszer is azt gondolja, hogy milliós büntetésekkel talán elhallgattathatja azokat az ellenzéki képviselőket, akik kimondják az igazságot, csorbítva ezzel a képviselők demokratikus ellenőrző tevékenységét”olvasható a közleményben, amelyben az ellenzéki pártok felelevenítik Szabó Tímea, Tordai Bence, Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Vadai Ágnes büntetését is.

„Az ellenzéki együttműködés pártjai szolidárisak Jakab Péterrel; ha egyikünket megbüntetik, akkor mindannyiunkat büntetik, és ha egyikünket el akarják hallgattatni, akkor minden ellenzéki választópolgárt akarnak elhallgattatni. El kell keserítenünk a fideszes ficsúrokat, és a parlamentben ülő milliárdos bűnözőket: büntessenek nyugodtan, akár minden nap minden órájában, mert mi minden büntetéstől csak hangosabbak leszünk. A szabad Magyarországot nem lehet elhallgattatni!” – zárják soraikat

Forrás: Facebook