Kitüntetett önkormányzati képviselő a halálos tréfa gyanúsítottja

HírKlikk 2019. december 3. 19:24 2019. dec. 3. 19:24

Korábban belügyminiszteri elismerést is kapott a közmunkaprogram megvalósításáért az az önkormányzati képviselő, akit társaival együtt gondatlan emberöléssel gyanúsítanak a nagylóki közmunkás halálának ügyében.

Bors megkeresésére a képviselő nem cáfolta, hogy őt gyanúsítanák, ám a nyomozás érdekeire hivatkozva, ennél többet nem volt hajlandó nyilatkozni, sőt, arra sem válaszolt, hogy az áldozat családja számíthat-e a bocsánatkérésére.

Mint ismeretes, az áldozat Göbölös Zsolt volt, egy négy gyermeket maga után hagyó családapa, aki a kocsma teraszán elaludt. Ekkor tréfából a székhez szigetelő-szalagozták, ő pedig kihűlés miatt életét vesztette.

A tragédiához vezető, meglehetősen otromba tréfát a gyanú szerint egy 30, egy 32 és egy 37 esztendős férfi követte el. A Bors cikke szerint, közülük a legfiatalabb 2014 óta a képviselőtestület tagja, köztiszteletben áll a faluban, az áldozatnak pedig közvetlen főnöke volt.

Ha a gyanú beigazolódik, az elkövetők akár egytől öt évig terjedő börtönbüntetésre is számíthatnak.