Kiútkeresők az oktatásban, akik a változásig folytatják a tiltakozást 1. rész

Az Orbán-kormány 12 éve próbálja a közoktatást saját szája íze szerint – értsd: a munkaalapú társadalom elvárásainak megfelelően – átalakítani. Sok olcsó, kevésbé képzett munkaerő, és kevés, a Fidesz és a NER felsőbbségét elfogadó, és elsőbbségét hirdető elit. Bár hatalmi gőgjében úgy gondolja, sínen van, ez még korántsem sikerült neki, és várhatóan nem is fog. A 12 éven át lefojtott kreativitás ugyanis mindenképp utat tör magának. Még, ha ideig-óráig lanyhul is esetleg a lángja, végül győzni fog, mert ez az örök igazságok törvénye. 

Akiknek a rendszerből való kilépés volt az egyetlen járható út

Kezdjük a legszomorúbbal, amikor egy tanár úgy dönt, hogy elege van az egészből, elhagyja a pedagóguspályát. Vajon nyomtalanul tűnnek-e el ők a pályáról? Korántsem. Ezt azokból az írásokból lehet tudni, amelyeket volt pedagógusok a Miután Felmondtam oktatási weblapra küldtek.

Egyikük azt írta, hogy 32 évig tanított magyart és történelmet. Ebből 21-et nyolc évfolyamos elit gimnáziumban Budapesten. Öt diplomája van, és intézményfejlesztési szaktanácsadó, mesterpedagógus volt. 2022 januárjában mondott fel, mert elege lett ebből az egészből, és nemcsak az oktatás részéből. Felesége óvónő, van két kisgyermekük, és nekik akartak jobbat. Ezért Dániába költöztek, ahol tíz hónap alatt kiépítettek egy új egzisztenciát. Befogadták, és mindenben segítik őket. Olyan béke és nyugalom van, amiről el sem tudta képzelni, hogy létezik, és csak azt sajnálja, hogy ennyi energiát fektetett Magyarországon a dolgaikba. Hozzátette: ha kell segítség bárkinek, szóljon neki nyugodtan.

Vagyis Magyarország elvesztett egy öt diplomás szaktanárt, intézményfejlesztési szaktanácsadót, mesterpedagógust, egy óvónőt, és két kisgyereket. A szaktanár a többi reményt vesztettnek is felajánlotta, hogy segít nekik, ha szükséges. 

Egy másik Kelet-Magyarországon él, és olyan környéken nőtt fel, ahol sok hátrányos helyzetű szomszédja és iskolatársa volt. Látta, hogyan sodorja őket a kirekesztés abba a társadalmi kasztba, ahol aztán azért kapnak megvetést, mert nem illeszkedtek be oda, ahol eleve nem látták őket szívesen soha. A fejlesztő pedagógiát olyan innovatív beavatkozási pontnak gondolta, ahol a legkorábban lehet hatékony szakmai alapú támogatást nyújtani. Nem a rossz fizetés miatt mondott fel, hanem azért, mert minden munkanapon, egy érdemtelen rendszer, érdemtelen csorba fogaskereke volt. 

Magyarország elvesztett egy embert, aki szívből, lélekből tudott volna a kirekesztés ellen tenni. 

Négy tanár az RTL Híradójának mondta el, ők miért is döntöttek a távozás mellett. Azért, mert úgy érzik, hiába a tiltakozás, nem foglalkoznak a problémáikkal. Egyikük azt mondta: „nem maradt más békés eszközünk arra, hogy kifejezzük, gyakorlatilag 2011 óta próbálunk változásokat elérni az oktatás területén.” Másikuk azt: „elhagyjuk a szakmát, mert itt sem az érdekeinket nem tudjuk érvényesíteni, sem a véleményünket kinyilvánítani hatékonyan.”

Van, aki megérti ugyan az egy éve hiába sztrájkoló, engedetlenkedő pedagógusok elkeseredettségét és együttérez az összes kimerült és csalódott tanárral, ugyanakkor nem gondolja, hogy a pedagógusok tömeges felmondása bármit is segítene ügyükben. Szerinte a Fidesz üzenete évek óta ugyanaz az elégedetlenkedőknek: akinek nem tetszik, az menjen el. Ha pedig ezek után valaki elmegy, azzal pontosan azt teszi, amit a Fidesz kér, és ettől a kormány nem fogja meggondolni magát, inkább örül, ha a hangoskodók távoznak. Szerinte nyilvánvaló, hogy a sztrájk önmagában nem elegendő, szélesebb körű és kreatív összefogás szükséges. Előrelépni csak összefogással, kitartással, sok beszélgetéssel, a közösségek építésével lehet. Ilyenek pedig épülnek.

Közösségek, amelyekhez csatlakozhatnak az oktatásért tenni vágyók 

Mindenekelőtt ott a két pedagógus szakszervezet, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Túl azon, hogy tárgyalnak a kormánnyal – amire egyébként a törvény kötelezi is őket –, szervezik a sztrájkokat, tüntetéseket, demonstrációkat. Jogi és anyagi segítséget is nyújtanak a hozzájuk forduló tagjaiknak, sztrájkolóknak. Ezek mellett bővítik a szolidaritás lehetséges módozatait. Míg a PSZ Tudásmenettel próbálta elérni a vidéken, kistelepüléseken élőket, addig a PDSZ legutóbb a MOK követelései mellé állt, és ha az egészségügyi szakdolgozók sztrájkot szerveznek a PDSZ annak idejére kész szolidaritási sztrájkot szervezni a közoktatás és a szakképzés területén, és számít a tanárok nagyarányú részvételére.

De a PSZ Veszprém vármegyei elnöke, Bán Mihály módszerváltást ajánl a pedagógustiltakozásokban is.  Azt írta: „január végén a pedagógus szakszervezetek sztrájkbizottsága ismét eredmény nélkül tárgyalt. A kormány válasza a szülők, diákok, oktatásban dolgozók egy éve tartó elkeseredett jelzéssorozatára az időhúzás; láthatóan akár az idők végezetéig. Ezért a tiltakozóknak változtatni kell. Akár úgy, hogy már a jövő hónap első hetének hétfőjén az ország minden oktatási intézményében mindenki sztrájkba lép az első órán. A második héten a második órán, és így tovább. A következő hónapban ugyanígy keddenként. Egy hónappal később szerdán; majd csütörtökön, aztán pénteken. Minden hétnek csak egy napján; minden héten csak egyetlen órára. Ha végigértünk a hét napjain, kezdjük elölről. Így marad el a legkevesebb óra. A levonásokban buzgólkodó tankerületek így két hónap alatt tudnak elvonni annyi pénzt a kollégáktól, mint egyetlen sztrájkban töltött nyolc órás munkanapon. Úgy kell fenntartani a változtatás szándékát, hogy az a tiltakozóknak a legkevesebb kárt okozza. Ne kevesen vállaljanak óriási áldozatot, hanem sokan a minimálisan szükséges mértékűt. 

Az nem lehet, hogy annyi küzdelem után a kormány kifárasztásos taktikája legyen eredményes. 

Közben pedig szélesíteni lehet a résztvevők körét, hogy valóban mindenki részese legyen a szakmai tiltakozásnak. Közben kapcsolatot lehet találni más ágazatokkal, mert az állam a közösséget szolgáló minden szakmát éhbéren tart. Közben kapcsolatot lehet találni a versenyszférával, mert a szakember-utánpótlás megoldhatatlan minőségi oktatás nélkül. El kell érni, hogy a munkát megbecsüljék, akár versenyszférában, akár közszférában szolgálja valaki a többiek boldogulását. Valódi tárgyalásra kell szorítani a hatalmat, folytatni a tiltakozást a változásig. Nem tehetünk mást, ki kell tartani. A gyerekek érdekében, ha kell, akár az idők végezetéig.”

Kirúgottból lett szervező 

A kormány nem számolt a pedagógusok kreativitásával akkor sem, amikor polgári engedetlenség miatt kirúgott 15 pedagógust az elitgimnáziumokból. 

Őket nem vesztette el a pedagógusközösség. Egyikük, Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom társalapítója például azóta is szervezi az ellenállást, mióta elküldték a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. 

A Tanítanék a sztrájkokon, demonstrációkon való részvétel, azok szervezése mellett petíciót indított több ügyben is. Az egyik az oktatási mozgalom követeléseinek támogatásáról szól, a másik a pedagógusok teljesítményértékeléséről szóló minisztériumi javaslat ellen, mert az csak a tanár büntetését szolgálja. A mozgalom a polgári engedetlenségben résztvevőket anyagilag is támogatta. 

Simkó Edit, aki az iskolájában egyedül polgári elégedetlenkedett, maga hagyta el a pályát. Ő azt írta: a weboldalára: „Én nem szervezek, csak mutatok egy utat, a szerintem járhatót! Mert amin most jár az ország, ott hamarosan csak a félelem világít majd. Én nem szeretek félni. Mostantól nem „csak” az oktatásért harcolok!”

(Folytatjuk)