Közel félmillió ember egy éven át jóllakhatna, ha nem pazarolnánk
Fejenként 24 kiló élelmiszert pazarolunk el évente a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) negyedik alkalommal elvégzett hulladékfelmérése szerint. A leggyakrabban továbbra is az ételmaradékok, a zöldségek és a gyümölcsök, valamint a pékáruk kerülnek fölöslegesen a szemétbe.
2016 óta 27 százalékkal csökkent az élelmiszerpazarlás. Ám a hazai háztartások összes élelmiszerpazarlása továbbra is évi 230 ezer tonna – ebből 430 ezer ember tudna jóllakni egy éven keresztül, napi három bőséges étkezéssel számolva.
A Nébih is megemlékezett szeptember 29-ről, az élelmiszer-veszteséggel és -pazarlással kapcsolatos tudatosság nemzetközi napjáról. Ebből az alkalommal tette közzé a Maradék nélkül programjának legfrissebb felmérési eredményét. A 2016 óta uniós módszertan alapján végzett felmérés az élelmiszer-hulladékok mennyiségét és annak megoszlását vizsgálja a magyar háztartásokban. Az első adatok fejenként 68 kg élelmiszer-hulladék „termelést” mutattak, ami azóta 12 százalékkal, 59,9 kg-ra csökkent – olvasható a felmérés összefoglalójában.
A tényleges pazarlás 2016-ban az összes élelmiszer-hulladék mintegy fele, 33,1 kiló volt. A fölöslegesen kidobott élelmiszerek mennyisége a program indulása óta 24 kilóra mérséklődött, ami 27 százalékos csökkenést jelent. A magyarok egyre tudatosabban bánnak az élelmiszerekkel. A csökkenés eddigi ütemét tartva 2030-ra elérhetjük az ENSZ fenntartható fejlődési célját: a fogyasztói élelmiszerpazarlás felére csökkentését – jegyzi meg a közlemény. Bizakodásra ad okot, hogy a felmérésben résztvevő háztartások 80 százaléka úgy nyilatkozott, hogy ‒ ha kis mértékben is, de ‒ tudna faragni a kidobott élelmiszerek mennyiségén.
A hazai háztartások összes élelmiszer-pazarlása azonban továbbra is évi 230 ezer tonna, ebből 430 ezer ember tudna jóllakni egy éven keresztül, napi három bőséges étkezéssel számolva.
Forrás: Nébih
A Nébih egy döbbenetes – és szemet felnyitó – adatra is felhívta figyelmet: a jelenlegi élelmiszerárak mellett egy átlagos magyar állampolgár évente 40 ezer forint értékű élelmiszert pazarol el, ami a teljes lakosság szintjén több mint 380 milliárd forint veszteséget jelent.