Közeleg a hagyományos nyugdíjrendszer vége Magyarországon
A felosztó-kirovó, folyó finanszírozású nyugdíjrendszer fenntarthatósága a demográfiai öregedés, a foglalkoztatási viszonyok átalakulása, a technológia robbanásszerű változásai miatt évről-évre nehezebbé és bizonytalanabbá válik – írja friss bejegyzésében Farkas András, a NyugdíjGuru alapítója.
A felosztó-kirovó rendszernek az 1890-es években született, az élőmunkát terhelő járulékokra mint legfőbb bevételi forrásra alapozott paradigmája semmilyen toldozgatással nem tartható fenn, ha az élőmunkát terhelő járulékok összege az élő munkaerő drámai zsugorodása miatt zuhanórepülésbe vált – írja Farkas András, a NyugdíjGuru alapítója friss bejegyzésében, amelyet a Portfolio szemlézett.
Hozzáteszi: az aktív kori életszínvonal legalább részbeni megőrzése lehetetlenné válik, ha sokkal több és sokkal tovább élő időskorú jogosult járadékát jóval kevesebb aktív korú dolgozó által fizetett járulékból kellene finanszírozni. Kiemelte: „a megoldás természetesen az lehet, ha a kényszerek hatására változtatunk a bevételi forrásokon. Nem írja elő természeti törvény, hogy egy nyugdíjrendszer csak felosztó-kirovó elven működhet."
A világ minden fejlett országában elképzelhetetlen méretűre dagadt és tovább dagad a nyugdíjígérvények miatti implicit államadósság, amely a demográfiai öregedés egyenes következménye, hiszen egyre több embernek egyre hosszabb ideig kell fizetni a megígért járadékokat.
A nyugdíjak finanszírozása mind kevésbé képzelhető el a jelenlegi generációközi bizalmi alapon, hiszen a jövőben
- sokkal több és sokkal hosszabban élő nyugdíjas járadékát kellene előteremtenie;
- sokkal kevesebb olyan aktív korú dolgozónak, akinek egyáltalán nem biztos, hogy lesz munkája a tradicionális értelemben, ráadásul sokkal hosszabban terheli őket a gesztáció (azaz a gyerekek felnevelése és önálló életre bocsátása), mint a korábban élt nemzedékeket – elegendő, ha a mamahotel/papabank jelenségének tömeges elterjedésére gondolunk.
A legnagyobb horderejű és beláthatatlan következményekkel járó társadalmi változás azt generálja, hogy az emberi nem története során először többségbe kerülnek az idős emberek a fiatalokkal szemben (ez a folyamat már zajlik a fejlett világban és egy generáción belül rázúdul a fejlődő államokra is).
Így az „öreg” fogalmát át kell értékelni, hiszen a mai közmegítélés szerint „öreg” ember valójában csak érett középkorú.
Ha a születéskor várható átlagos élettartam a száztíz évvel ezelőtti 46 évről mára átlagosan 80 évre emelkedett, és várhatóan 90-110 évre nő (hacsak újabb pandémiák és háborúk át nem írják ezt a forgatókönyvet), akkor át kell értékelni az aktív/inaktív korszakok fogalmát és arányát.
Nevetséges lenne bizakodni egy olyan emberi világ tartós fennmaradásában, ahol az elhúzódó gyermek- és fiatalkor 30 évének és a mai fogalmak szerinti nyugdíjaskor 30-40 várható évének – azaz összességében 60-70 inaktív évnek – a költségeit a mai értelemben vett aktív korszak 30 éve alatt kellene kitermelni, írja Farkas András.
