Miniszterelnöki szózat Észak-Macedóniából
Miközben a különböző médiumok – legyenek akár kormánypártiak, akár függetlenek – az aktuális politikai fejleményekkel foglalkoznak, méltatlanul kevés figyelmet kapott egy médiatörténeti különlegesség. A magát – ki tudja, miért – még mindig közszolgálati rádiónak aposztrofáló Kossuth rádió ugyanis egészen Észak-Macedóniáig ment, hogy a miniszterelnök beszélhessen majdnem fél órát.
Két hét telt el ugyanis Orbán Viktor legutóbbi pénteki – interjúnak álcázott – rádiós szózata óta, s a kormányzati kommunikáció a jelek szerint nem hagyhatta, hogy az érdeklődők ne kapják meg a maguk újabb adagját. A kérdés már csak az, miért volt annyira sürgős ez a megszólalás, hogy a kormányfői szeánszok felkent moderátorát, Törőcsik Zsoltot is kiutaztassák a kétoldalú közös kormányülés helyszínére és még egy ideiglenes stúdiót is berendezzenek ott.
A magyarázat aligha abban rejlik, hogy a miniszterelnök olthatatlan vágyat érzett a balkáni ország bemutatására, a történelmi érdekességek taglalására. Noha a beszélgetés ezzel kezdődött, s Orbán Viktor - mint egy jó idegenvezető - igyekezett kedvet csinálni a hallgatóknak, hogy felkeressék Ohrid városát. Ám amikor a görögökkel kialakult konfliktusról beszélt, ami miatt meg kellett változtatni az ország nevét Észak-Macedóniára, volt egy érdekes kitétele, ami a továbbiak ismeretében válhatott – utólag – feltűnővé. Azt mondta ugyanis, „nekem is figyelnem kell, hogy ne hibázzak, abból nemzetközi kalamajka keveredhet”. De akkor még úgy látszott, mintha valóban a látogatása helyszínét emlegetné.
De a kérdés még mindig az, miért volt szükség arra, hogy a miniszterelnök Észak-Macedóniából intézzen szózatot az ő népéhez. Adná magát az a megfejtés, hogy újra el akarta mondani a gazdasági semlegességről szóló elképzeléseit. Azt, amit két nappal korábban hosszan megtett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. És amiről két héttel azelőtt ugyancsak részletesen beszélt a Kossuth rádióban. Tudjuk, ismétlés a tudás anyja. Minél többször adja elő, hogy a NATO és az Európai Unió egyik tagállama a szuverenitás jegyében nem kér a blokkosodásból és azzal szövetkezik, akivel akar, annál hihetőbbé és fogyaszthatóbbá válik. Azt pedig jól jegyezze meg mindenki, hogy „nem erőltethetik ránk, hogy a politika szemüvegén nézzük a világgazdaságot”, ami azt jelenti, hogy a magyar érdeket kell képviselni mindenek felett.
Jó, ezt valóban nem lehet elégszer elmondani és a fogyatkozó híveket meg kell erősíteni, hogy az ő vezérük nem hagyja magát, még akkor sem, ha ennek az egész ország látja kárát. Ám még így is kérdéses, hogy emiatt kell-e szózatot közvetíteni egy Ohrid nevű település mellől, egy tó partjáról. Az sem lehet valódi oka ennek az állítólagos interjúnak, hogy a miniszterelnök megdicsérhesse az árvíz idején tanúsított össznemzeti összefogást, amelyet persze a mi nagyszerű kormányunk koordinált. Hiszen ezt már minden nap hallhatjuk a közmédia különféle csatornáin „társadalmi célú hirdetés” formájában, ugyancsak Orbán Viktor érces hangján.
Adja magát tehát az a megoldás, hogy egy kvázi helyreigazításért volt szükség erre az egész észak-macedóniai rádiós kivonulásra. De ez sem egy egyenes kérdés-válaszban hangzott el, hanem rendesen körül bástyázva. A „riporter” ugyanis a háború és béke összefüggéseivel indított. Ami alkalmat teremtett Magyarország miniszterelnökének, hogy újra egyszer elkötelezze magát Donald Trump mellett. Majd hirtelen eszébe jutott, hogy látja, „sikerült belekeverni az 56-os forradalom ügyét is ebbe a háború-béke vitába”. Majd hozzátette, „nekünk is észnél kell lenni, ilyen kényes kérdéseknél nagyon pontosan kell fogalmazni, semmilyen kétséget nem szabad hagyni a saját álláspontunkat illetően.” És akkor végre kimondta – kimondhatta -, hogy Orbán Balázsról van szó, az ő politikai igazgatójáról, aki „félreérthetően fogalmazott, ami ebben az összefüggésben hiba”.
Ezen a ponton azt várhattuk volna, hogy ha valaki – bárki – egy ilyen kényes ügyben hibázik, annak lesz valami következménye. Meglehet, lesz is. De ez ebből az interjúnak álcázott szózatból nem derült ki. Orbán Viktor feldobta a labdát és a jelek szerint most várja, hogy miképpen folytatódik a meccs. Azt régóta tudjuk tőle, hogy a meccs mindig addig tart, amíg nem győzünk. Ebben a felfokozott belpolitikai hangulatban ugyanis, amikor annyi ponton kell a hatalomnak megküzdenie vélt és valós ellenségeivel, az utóbbi időben pedig gyakran rosszul is mérték fel, milyen taktikát kell alkalmazni, a legjobbnak azt tartják, hogy kivárásra játsszanak. Orbán Balázs csak egy figura a sakktáblán, az ő további sorsa lényegtelen ahhoz képest, mi lesz a megkonstruált, de mostanában repedező rendszer jövője.
Aztán majd elválik, érdemes volt-e kitelepülni a Kossuth rádiónak Észak-Macedóniába a miniszterelnöki szózatért.
