Krajczár Gyula: Kínának nem kell kapu, oda megy, ahova az érdeke viszi

HírKlikk 2023. szeptember 13. 08:00 2023. szept. 13. 08:00

Nagyon nehéz megítélni, hogy egy ilyen pici ország, mint a magyar, és egy olyan nagy ország, mint Kína kapcsolatát hogyan értékeli a nagyobbik ország, és az adott szituációban azt is nehéz megítélni, hogy az Európai Unió és Kína kapcsolatrendszerén belül tud-e hasznosan vagy akár haszontalanul tenni egy ilyen pici ország – mondta a Klikk TV Tíz című műsorában Krajczár Gyula újságíró, a Jelen című lap főszerkesztő-helyettese a magyar-kínai kapcsolatokról, amelyek szerinte a magyar kormány részéről túldimenzionáltak. Mint fogalmazott, „értéke fölött beszélnek róla és próbálják bizonygatni, hogy mennyiféle gyümölcsöző kapcsolat van a két ország között.”

Krajczár Gyula, mint Kína jó ismerője, rámutatott, az Európai Unió nagyobb országainak sokkal kiterjedtebb kapcsolataik vannak Kínával, mint nekünk, csak nem csinálnak belőle ideológiai kérdést. Mint mondta, inkább ideológiai termék a keleti nyitás és maga a kapcsolat is, illetve az utóbbi időkben az akkumulátorgyár-kérdés bejött, de szerinte ez inkább a német autóipar miatt kellett, és nálunk hamis hanggal ráerősítettek.

„Ugyanazt a csontot rágjuk, mint amit a rendszerváltás után, amikor először kezdtünk kapcsolatot építeni a Medgyessy-kormány idején Kínával. Akkor pontosan ugyanezek az ötletek kerültek az asztalra, mint amelyeket most is sokan várnak, hogy majd megvalósulnak. És az sem idegen, hogy majd mi leszünk a kapui Kínának.”

Ez a szituáció félreértése – fogalmazott Krajczár Gyula, ugyanis Kínának nem kell kapu, ők oda mennek, ahova az érdekeik elsősorban viszik, és ezért a kínai vállalatok, amelyek Európába jöttek, a minőségjavulás jeleként kutatás-fejlesztési központokat hoztak létre. Ezeket pedig sosem a kelet-európai országokba vitték, hanem elsősorban Angliába – amíg az az Európai Unió tagja volt – és Franciaországba, illetve Németországba, mert nekik megvannak a feltételeik ahhoz, hogy működtetni tudjanak egy kutatás-fejlesztési központot, egy nagy vállalatot. „Ahhoz munkaerőre, van szükség, infrastruktúrára, amely nálunk nincsen meg.”

A kínaiak praktikusak, jó üzletet akarnak csinálni

Krajczár Gyula elmondta, ha nincs az Európai Unió, akkor ide sem jönnek, Kínát egy jól működő unió érdekli, amelyikkel együtt tud működni, de ha ez a kapcsolat egyszer elromlik, a kínaiakon Magyarország nem fog segíteni, mert Magyarország Kínának csak az Európai Unió egyik tagországaként jó partner. A kínaiak Európában partnerként az unióra néznek, és olyan partnerre lenne szükség, amely segíti az unióval való együttműködést.

Kritikus időszakot él Kína – tette hozzá a szakértő, aki szerint órákig lehetne sorolni, hogy milyen problémák jelentkeztek az elmúlt években. „A kínai gazdaság és társadalom a Covidtól függetlenül is nagy váltáson ment keresztül. Azok a tényezők, amelyeknek hatására bombasztikus eredmények voltak, azok kimerültek, nincs tovább olcsó, vidéki munkaerő, elment a demográfia, a kínai politikának meg kell találnia azokat az erőket, amelyek a növekedéshez kellenek.”

A mostani jelekből úgy tűnik, hogy az elmúlt tíz év politikája sok szempontból nem volt szerencsés, a liberalizálódó gazdaság, bár jól tekert, jók voltak a növekedési számai, gazdagodtak az emberek, kontrollálhatatlan volt, elszabadultak az indulatok, a párton belül megjelent a korrupció, a csajozás és ennek véget kell vetni – mutatott rá az újságíró. Mint mondta, elkezdődött egy szigorúbbnak tűnő kurzus.

Hozzátette, Kínában a külpolitikában is érdekes fejlemények vannak, mert ebben az évtizedben fokozottan agresszív külpolitikát figyelhettünk meg, de most – rövid regnálás után – leváltották és eltüntették a külügyminisztert, aki szorgalmazta a farkasharcos diplomáciát, azt, hogy a nagykövetek a fontos országokban aktívan legyenek jelen a közéletben, írjanak cikkeket, nyilatkozzanak és mondjanak nagyokat. „Most újragondolják a dolgokat.”

Krajczár Gyula szerint az kizárt, hogy Kína működési pénzeket adjon Magyarországnak, ha az uniótól nem kap, de a kínaiak jó partnerek, nem szólnak bele, hogy a kormány mit csináljon.

A Klikk TV műsorát itt nézhetik meg.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom