Kukorelly Endre szerint a hatalom drogként működik, Orbán is a rabja lett
Kukorelly Endre író szerint a hatalom fokozatosan torzította el Orbán Viktor személyiségét, aki mára elveszítette a mértéket és a hitelességét. A KlikkTV JuditOK című műsorában arról is beszélt, miért kell a művészeknek részt venniük a közéletben, hogyan szorult háttérbe a magyar kultúra, és miért a társadalom felelőssége, hogy változtasson ezen.
A politikus a választók alkalmazottja
Kukorelly Endre szerint a közéleti szerepvállalás nem választható el a felelős állampolgári magatartástól, és ez különösen igaz a művészekre. Az ókori görögök példáját idézve arról beszélt, hogy a magánélet és a közélet egyensúlya teremtheti meg a jó élet feltételeit. A művész sem zárkózhat be a saját világába, hiszen amikor alkotásait a nyilvánosság elé tárja, maga is kilép a közösségi térbe. Kukorelly úgy véli, a művészeknek kötelességük tudatosan részt venniük a társadalmi folyamatokban, és nem várhatják, hogy a közönség magától felismerje a munkájuk értékét.
A politikusok megítéléséről szólva azt hangsúlyozta, hogy a választott vezetőknek nem uralkodóként, hanem megbízottként kellene tekinteniük magukra. „Magyarország miniszterelnöke az én alkalmazottam” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a politikusok feladata a rájuk bízott ország irányítása, a választóké pedig az ellenőrzés és az elszámoltatás. Ha a megbízott nem végzi megfelelően a munkáját, le kell váltani, és másokra kell bízni a feladatot. Kukorelly szerint a közélet működésének alapja, hogy az emberek ne felejtsék el: végső soron ők a döntéshozók megbízói.
A hatalom drogként működik
Az író a Fidesz politikai válságát és a párt egyes szereplőinek viselkedését a hatalomhoz való kötődéssel magyarázta. Szerinte a hatalom olyan függőséget alakíthat ki, amelyben az érintettek egyre nehezebben ismerik fel saját döntéseik következményeit. Úgy látja, Orbán Viktor sem feltétlenül úgy indult el ezen az úton, hogy eleve rosszat akart, hanem fokozatosan veszítette el a mértéket.
„A legnagyobb drog, a legerősebb drog a hernyó sehol sincsen” – mondta, a hatalom függőséget okozó természetére utalva. Kukorelly szerint a politikai döntések sorozata olyan helyzetet teremthet, amelyből egy idő után már rendkívül nehéz visszafordulni. Aki újra és újra a korábbi döntéseit próbálja igazolni, egyre mélyebbre kerülhet a saját maga által kialakított csapdában. Az író ezt a jelenséget a kártyajátékhoz is hasonlította: aki veszteségben van, gyakran nem áll meg, hanem még nagyobb téteket tesz fel, hogy visszaszerezze, amit elveszített.
Kukorelly szerint a Fideszben maradók közül sokan már nem képesek kilépni ebből a helyzetből, mert korábbi döntéseik és érdekeik is a rendszerhez kötik őket. Ugyanakkor különbséget tett a párt hívei és azok között, akik a hatalom közelében visszaéltek a helyzetükkel. Úgy véli, nem minden választó felelős ugyanúgy a történtekért, de akik bűncselekményt követtek el, azoknak felelniük kell a tetteikért.
A kultúra háttérbe szorítása az egész társadalmat károsította
A beszélgetésben szóba került a kulturális támogatások politikai felhasználása és a kortárs magyar művészet helyzete is. Kukorelly szerint a kultúra társadalmi presztízse jelentősen visszaesett, miközben az írók és más alkotók egyre inkább a nyilvánosság peremére szorultak. Felidézte, hogy korábban olyan írók, mint Jókai Mór vagy a 20. század jelentős alkotói, meghatározó szereplői voltak a közéletnek, ma viszont a kortárs irodalom kevés kivételtől eltekintve nem kap hasonló figyelmet.
Az író szerint az elmúlt években a kultúra tudatos háttérbe szorítása is hozzájárult ahhoz, hogy a társadalom gondolkodása beszűkült. A politikának ugyanis nem érdeke olyan területet támogatni, amely nem jelent számára közvetlen szavazatszerző erőt. Ezen azonban szerinte nem pusztán a kulturális intézményeknek kell változtatniuk. A társadalomnak is jeleznie kell, hogy igényt tart a művészetre és a szellemi értékekre.
„Aki kultúra nélkül él, az egy rossz életet él” – jelentette ki Kukorelly, aki szerint a művészeknek is ki kell lépniük a nyilvánosság elé, és határozottabban kell képviselniük saját ügyüket. Nem elegendő, ha az alkotók létrehozzák műveiket, majd várják az elismerést: a közönséget is meg kell szólítaniuk. Az államnak pedig biztosítania kell az oktatás és a kultúra működéséhez szükséges forrásokat.
A közmédia szerepét szintén fontosnak nevezte. Szerinte a rádiónak és a televíziónak a kisebb településeken élők számára is hozzáférhetővé kell tennie a kulturális műsorokat, a színházi előadásokat és az irodalmat. A kultúra megerősítése ugyanis nem csupán az alkotók érdeke, hanem a társadalom egészének lehetősége arra, hogy önállóbban gondolkodjon és felelősebben vegyen részt a közéletben.
