Különleges küldöttséget fogadott Sulyok Tamás a Sándor-palotában
Sulyok Tamás köztársasági elnök az Antiochiai Szír Ortodox Egyház pátriárkáját, II. Efrém Ignácot fogadta a Sándor-palotában kedden.
Az államfő a Sándor-palota honlapján olvasható közlemény szerint a megbeszélés során aláhúzta: Magyarországnak kiemelt feladata a világ keresztény közösségeinek támogatása, és a Hungary Helps Program jóvoltából számos területen segíti a keresztény egyházi és vallási szervezeteket is.
Sulyok Tamás kijelentette, hogy személyesen is igen fontosnak tartja a közösségi vallásgyakorlást, és a szerzetesi lét támogatását.
A magyar államfő és II. Efrém Ignác pátriárka közös ügynek tekinti a szíriai és közel-keleti keresztény közösségek védelmét és támogatását – írták, hozzáfűzve, hogy Magyarország sokszor segített az ottani egyháznak a természeti csapások idején, valamint oktatási, kulturális és vallási fejlesztésekben.
Sulyok Tamás úgy fogalmazott, „csak egymás szeretete és megértése hozhat megoldást".
Hozzátette: „a mi hitünk alapján a békén kívül nem tudunk mást támogatni" – áll a Sándor-palota közleményében.
A Sándor-palota által közzétett képen Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadja II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkát a Sándor-palota teraszán 2024. június 25-én. Jobbra Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára. MTI/Sándor-palota/Bartos Gyula