Kunos Péter biztos volt abban, hogy felmentik

Részt vett a gazdasági reformok elkészítésében is?

Nem, de minden tervezetet, dokumentumot olvastam. Faluvégi előszobájában, majd az Állami Tervbizottság titkárságán nagyon sok anyag ment keresztül a kezemen, volt, hogy a véleményemet is elmondhattam, de nem voltam tagja az alkotó műhelyeknek. Tudtam Magyarország gazdasági helyzetéről, az eladósodásról, meg arról is, hogy mi mást jelentettünk az IMF-nek, nem a valóságos adatokat, igaz, azt mesteri módon.

Ezt Németh Miklós, volt miniszterelnök megrázó pontossággal elmondta egy vele készített interjúmban.

Eljött az idő, amikor Miklós már úgy érezte, hogy ezt nyilvánosságra kell hozni és meg is tette. Én ezt megelőzően „átigazoltam” a Minisztertanács Hivatalába. Grósz Károly miniszterelnöksége idején, a Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes által irányított Tervgazdasági Bizottság titkárságvezetőjeként a rendszerváltást gazdasági, pénzügyi téren előkészítő, rendkívül tehetséges és szakmailag kiváló csapat adminisztratív vezetője voltam. Ebben a társaságban volt Antal László, Surányi György, Tömpe István, idősebbik Jaksity György, Kocsis Imre, Apatini Klára, Szalkai István, a privatizációs jogi ügyekben pedig együtt dolgoztunk Sárközy Tamással, Martonyi Jánossal és még sokan másokkal. Az érdekesség kedvéért elmondom, hogy Grósz idején hivatali kötelezettségként nekem kellett több alkalommal is elkészítenem a legszűkebb körű gazdasági, pénzügyi megbeszélések jegyzőkönyveit. Titkosságukra jellemzően, csak tíz példányban lettek kinyomtatva, szigorú elosztási jegyzékkel. Aztán sokak meglepetésére, Németh Miklós lett a miniszterelnök, aki nagyon hamar felnőtt a feladatokhoz és szerintem parádésan vezényelte le a rendszerváltást. Az ő idejében mentek át a változásokat előkészítő reformjavaslatok, többek között a társasági törvény és a külföldiek magyarországi befektetéseinek védelméről szóló törvény, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Ez az időszak,1988–1989, amikor a Pénzügyminisztériumban váltás történt, Békesi László lett a pénzügyminiszter és az a megtiszteltetés ért, hogy mellette lehettem államtitkár. Így visszakerültem oda, ahonnan elindultam. Úgy érzem, az államigazgatásban eljutottam odáig, ameddig el lehetett jutni.

Milyen volt Békesi Lászlóval együtt dolgozni?

Nagyon jó! Békesi igen tehetséges ember, és azon túlmenően, hogy pillanatok alatt mindent átlátott, az ő felkészültségével, tudásával egy-egy költségvetést előkészíteni számomra maga volt a gyönyörűség. Néhány információt, adatot kért és a költségvetési expozéját szabadon mondta el. Az apparátust én irányítottam, ő meg eladta a terméket, és azt ragyogóan csinálta.

Aztán nagyot váltott és átlépett a bankvilágba, ami kemény helyzet elé állította. Miért döntött így?

A választások után éltem azzal a lehetőséggel, hogy az Agrobank üzletpolitikai tanácsadó testületének elnökeként volt rálátásom a bankra, annak a vezetői ismertek, megkerestek az apparátusból és a legnagyobb részvényesek képviselői is, hogy vállaljam el a vezérigazgatói posztot. Elfogadtam a felkérést. Jobban megismerve a bank portfolióját és tőkehiányos helyzetét, külföldi bankokkal kezdtem tárgyalni arról, hogy vegyék meg az irányításom alatt álló pakettet. Egy neves olasz és egy szintén ismert spanyol pénzintézettel jól haladtak az egyeztetések. Közben, 1992-ben jött Kovács Mihály ausztrál-magyar üzletember, hogy szeretne Magyarországon egy kis Mercedes színvonalú bankot tulajdonolni. Mondtam, semmi akadálya, de várjuk meg, amíg a spanyolok meg az olaszok nyilatkoznak. Kovács úr azt kérte, ha fél éven belül nem döntenek, akkor ő vehesse meg a szóban forgó részvénycsomagot. Végül is regénybe illő, hogy Kovács úr miként jutott hozzá a bank többségi tulajdonához, de hozzájutott, és akkor átadtam neki az elnöki pozíciót. Ígérete ellenére, azonban tőkét nem emelt, bár meggyőződtem róla, hogy tudott volna. Akkor volt a bankkonszolidáció, ezzel már az állam is tulajdonos lett a bankban, és embereket is hozott a felügyelő bizottságba. A privatizáció során sikerült lecserélnünk a kockázatosan finanszírozható ügyfélkört nagy cégekre, húskombinátokra, gépgyárakra, és a betétgyűjtés vonzó konstrukcióinak köszönhetően, jól hitelezhető ügyfélkört alakítottunk ki. Az Agrobank a működésem alatt egy jól szabályozott, jól működő, egyre erősebb pénzintézetté nőtte ki magát, bár a tőkehiány – szinte minden más, magyar kereskedelmi bankhoz hasonlóan – jellemző volt és ez mindinkább nyomasztott engem. Aztán, 1994. november 15-én büntető eljárást indítottak a bank vezetői ellen. Akik ezt kezdeményezték, azt találták ki, és tévesztettek meg ezzel állami és más hatósági vezetőket, hogy három szörnyű bűncselekmény elkövetésével vagyunk gyanúsíthatóak: befolyással való üzérkedéssel, fiktív tőkeemeléssel és hűtlen kezeléssel. Az ügyvédeink – Orosz Balázs és Zamecsnik Péter – egy nap alatt lesöpörték a vádakat, de akkor már visszafordíthatatlanná vált a bank helyzete, a betétesek sok milliárdot kivettek a számláikról. Bennünket ugyanis őrizetbe vettek. Utólag tudtam meg, hogy miközben a gyanúsítotti vallomásomat diktáltam, a rádió már be is mondta, hogy őrizetbe vettek. Ebből világossá vált, hogy ez előre meg volt szervezve és a szerepek ki voltak osztva. A folyosón álló rendőrök fogadásokat kötöttek arra, hogy a megszabott 72 óra után előzetes letartóztatásba fognak helyezni bennünket. Azt azonban nem tudták, hogy ügyvédeink panaszt tettek az őrizetbe vételt elrendelő bíró ellen, aki fennen hirdette, hogy neki elég a gyanúsított szemébe nézni és tudja, mit kell tennie. Ezt a bírót lecserélték és szabadlábra helyeztek bennünket.

Baracskán, a börtönben, bőven volt ideje arra, hogy végiggondolja: miért ön lett az áldozata ennek a történetnek. Miközben mindenki tudta, hogy koncepciós perről van szó, és azt is, hogy a letöltendő börtönbüntetés jogtalan volt, mégis megtörtént?

Sok oka volt. Amikor lezuhan egy repülőgép és nem tudnak semmit sem megállapítani, akkor azt mondják, hogy a szerencsétlen körülmények összejátszása vezetett a tragédiához. Ez történt velem is. Az egész ügy 1994-ben, a Horn-kormány idején indult, amikor a kormány vezetői elégedetlenségüket fejezték ki azzal kapcsolatban, ahogyan a bűnügyi szempontból releváns történetekkel a rendőrség és az ügyészség foglalkozott. Nosza, példát kellett statuálni. Nem volt kérdéses, hogy ezt a pénzügyi területen kell kezdeni. Az Agrobank volt akkora, hogy nagyot szóljon, de nem akkora, hogy fejre állítsa a pénzügyi rendszert. Akkoriban a privatizációban rengeteg feljelentés érkezett, mert a nem nyert második és harmadik helyezettek feljelentették az Agrobankot, hogy miért adott akkora hitelígérvényt. Behívtak Magyar Nemzeti Bankba, ott ült tizenvalahány ember, elmagyaráztam a konstrukciót, és a bank teljes vezérkara, a jogásztól, az alelnökökig mindenki jóváhagyta azt, sőt, még ötmilliárdos keretet is jóváhagytak a folyamatban lévő ügyekre. Elfogadták, hogy a bank által alkalmazott biztonsági módszer a betétesek védelmét szolgálja és ezáltal vált lehetségessé, hogy másoknál nagyobb hitelígérvényt tudjunk kiadni. Ezáltal tudtuk elérni, hogy ne legyünk kitéve annak a kockázatnak, hogy néhány hónap után a hitel visszafizetése ellehetetlenül, csak az üszkös falak maradnak, és a bank legfeljebb azokhoz juthat hozzá. De akkor kiderült, hogy már javában készül a bank elleni attak, és azt is megtudtam, hogy őrizetbe akarnak venni, mert ebben az országban nincs titok. Kezdeményeztem, hogy az illetékeseknek elmagyarázzam, nincs semmi olyan történés, ami büntetőjogilag releváns lenne. Nem éltek vele. Aztán beindultak az események, és a három eredeti gyanúsítás ellehetetlenülése után, Bócz Endre, a fővárosi főügyész kitalálta, hogy legyen ellenünk vesztegetés a vád. Az ügyvédeink csak kacagtak ezen, és soha nem tudtuk meg, hogy ki volt a vesztegető és ki a vesztegetett, ami egyébként az eljárás során sem derült ki. Az első fokú bíróság 1997. június 10-én, bűncselekmény hiánya miatt, felmentett, éppen csak nem dicsért meg bennünket. Bizonyos furcsa, a felmentést megkérdőjelező nyilatkozatok után a Legfelsőbb Bíróság 1998. április 30-án megváltoztatta a felmentő ítéletet és törvénytelennek mondta. Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett cselekedetnek ítélte meg a hitelnyújtási és betét biztosítéki konstrukciót. Az akkori büntetőeljárási törvény nem adott lehetőséget az első elmarasztaló ítélet elleni fellebbezésnek. Az ítélet indoklása is tanulságos volt, Kovács Mihályt, a bank elnökét felfüggesztett börtönbüntetésre és négy millió forint megfizetésére ítélték, mert ő – ez állt az ítélet indoklásában – mindenről tudott és mindennel egyetértett. 

Mit érzett akkor, amikor rabruhában, a felmentésre számítva, ott állt a fellebbviteli tárgyaláson, amit óriási médiafigyelem kísért és az ítélet letöltendő börtönbüntetés lett?

Nehezen tudom az érzéseimet elmondani. Biztos voltam benne, hogy felmentenek. Ma is úgy gondolom, hogy ha igaz lett volna, amivel elítéltek, akkor sokkal súlyosabb ítéletet kellett volna kapnom. Az indoklásban ugyanis repkedtek a milliárdok, és állítólag kihasználtam a hitelt kérők szorult helyzetét, igaz, néhányuk visszatért a bankba, hogy még egyszer hadd szoruljanak, nem szólva a többi képtelenségről. Furcsa volt, hogy a tanácsvezető bírót és az előadó bírót néhány nappal a tárgyalás előtt lecserélték, az újak szemmel láthatóan ott helyben ismerkedtek meg az első fokú ítélet szövegével. Amikor elhangzott az ítélet, nem törtem össze, hanem azt gondoltam, ez nem lehet a vége a történetnek, hiszen a Magyar Bankszövetség hivatalos állásfoglalása is engem igazolt azzal, hogy innovatív megoldásnak minősítette, amiért elítéltek. Tudtam, hogy az ítélet jogtalan, tudtam, hogy előbb-utóbb valahol rehabilitálni fognak. Így történt, csak az nem jogi rehabilitáció volt. Újra megválasztottak a Magyar Sakkszövetség elnökének és ennek tekintettem azt is, hogy a MAZSIHISZ és a BZSH is ügyvezetővé választott engem. Nekem egyéb rehabilitációra nincs szükségem. Többen kérdezték, hogy miért nem foglalkozom vele, hiszen azt a konstrukciót, amit én csináltam, tanítják több egyetemen is. A börtönben írtam róla egy százoldalas anyagot és sok-sok évvel később egy összefoglalót az Élet és Irodalomnak, ami azért nem jelent meg, mert a hetilap ügyvédje nem volt más, mint a korábbi fővárosi főügyész.

Hogyan fogadta az ítéletet a családja?

Anyám hősként viselte és végig meg volt győződve arról, amit mindnyájan tudtunk. Egy kicsit büszke is volt a fiára, aki ezt emelt fejjel végigcsinálta. A feleségem is kiállt mellettem, megtett mindent, amit lehetett, és a gyerekek is szorítottak értem. Jelenleg négyen vannak. Vera pszichológus, az idén lesz ötven éves, Gergely négy évvel fiatalabb, főiskolát végzett, bankban dolgozik. Zsuzsi lányom nemrég lett jogi doktor és a 14 éves Laci, a kisebbik fiam.

Megpróbálta elfelejteni a Baracskán töltött tizenhat hónapot?

Mindenre és mindenkire emlékszem, ez egyébként óvodás kori emlékekre is igaz, de túltettem magam rajta. Semmi jót nem tapasztaltam. Nem lepett meg, hogy az ottaniak mind ártatlannak vallották magukat. Felesleges lett volna kérkednem vele. Amit megtanultam, hogy kint, a szabad világban nagyon kell vigyázni, főleg az üzleti szférában. Nem véletlen, hogy utána sokan kerestek meg, bentről és kintről is, akik úgy tudták, hogy „képzett bűnöző” vagyok, de csalódniuk kellett bennem, mert inkább a bankári vénámat ismerhették meg.

Gondolkodott azon, hogy merre indul, ha újra szabad ember lesz?

Bent még azt hittem, ha kijövök, kapkodni fognak utánam. Ez sajnos nem így történt. Persze voltak, akik segítettek, de olyan tartós megbízást, feladatot, amire vágytam, nem kaptam. Volt egy komolynak látszó állásom, amiről kiderült, hogy egy amerikai szélhámossal van dolgom, aki azért jött Magyarországra, hogy bankgaranciákkal üzleteljen. Létrehozott egy részvénytársaságot és annak lettem a vezérigazgatója. Volt szép irodám, de hamar felismertem, hogy ennek nem lesz jó vége és addig maradtam, ameddig kidolgoztam magam belőle. Az irodámat sajnáltam, mert a szomszéd házban volt a Sakkszövetség helysége, és mint annak az elnöke, itt és ott töltöttem a napjaimat.

Szabad ember lett?

Szabad, és sokan csodálkoznak ezen, de én is csak most gondoltam végig, hogy mit is jelent nekem a szabadság. Mindenekelőtt azt, hogy a korábbi konfliktusok és a jelenleg is a vállamra nehezedő feladatok ellenére, jól érzem magam a bőrömben. Jól érzem magam otthon is, ha kedvem van, tévét nézek, minden számomra fontos újságot, internetes oldalt elolvasok, 75 évesen is szívesen dolgozom, a munka szellemileg lefoglal, néha még sikerélményem is van, sőt örömet is jelent. Egy héten kétszer teniszezem, a barátaimmal ultizom, a telefonomra telepített villámsakk programmal szórakozom, és ami a legfontosabb, hogy amikor úgy érzem, igény van rám, meglátogatom a családomat, vagy éppen elviszem vacsorázni valamelyik gyerekemet. Kell ennél több?

Az első rész itt olvasható.