Laktanyák és katonai objektumok fejlesztésére költik a hadtörténeti múzeum felújítására szánt 18 milliárdot
A katonák munkakörülményeinek javítására kívánja fordítani a volt Hadtörténeti Intézet és Múzeum épületének felújítására az idei és a következő évre előirányzott 18 milliárd forintot Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszer, aki ezt csütörtöki Facebook-posztjában közölte.
A tárcavezető azt írta, hogy amikor áttekintette a korábbi terveket, világossá vált számára: a volt Hadtörténeti Intézet és Múzeum teljesen elveszítette korábbi funkcióját, "mivel az a kaszinóminiszter arisztokratikus igényei alapján került átalakításra, hogy azt miniszteri székhelyként használja".
Ruszin-Szendi Romulusz kiemelte: meggyőződése, hogy a Magyar Honvédség erejét nem az irodák vagy reprezentatív terek adják, hanem azok az emberek, akik nap mint nap szolgálják a hazát.
Hozzátette, lehetőséget adnak a parancsnokoknak, hogy tegyenek javaslatot az általuk felügyelt objektumok infrastrukturális fejlesztésére. A vezérkar szakmai állásfoglalása alapján döntenek majd arról, mely laktanyákban és katonai objektumokban kezdődhetnek meg a szükséges felújítások - jelezte.
"Méltóságot, kiszámíthatóságot és tiszteletet akarok biztosítani minden bajtársam számára - szolgálat közben és szolgálatuk végén egyaránt"- zárta bejegyzését a miniszter.