Lázadás Gyurcsány pártjában?

Kardos Ernő 2020. augusztus 11. 08:05 2020. aug. 11. 08:05

Közvetlenül azután, hogy Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András Tihanyban elásta a csatabárdot, s ezzel újra elkezdődhetett volna a DK és a Momentum közös kormányzása Gödön, váratlanul felfüggesztette párttagságát a Demokratikus Koalíció három helyi politikusa, Lőrincz László, a város alpolgármestere, Szilágyi László, a pénzügyi bizottság alelnöke, és Tóth Ágnes, a DK Pest megyei képviselője. Mindez azt mutatja, hogy a három politikus szembefordult Gyurcsány Ferenccel. Fekete-Győr András az ATV-ben úgy kommentálta az eseményt, hogy ha a helyzet nem változik, akkor létrejött a „Samsung koalíció”.

Miután a hétvégén Gyurcsány és Fekete-Győr egymás tenyerébe csaptak, sokan arra számítottak, hogy rendeződik a Demokratikus Koalíció és a Momentum kapcsolata. Vagyis a két párt megelégedésére lezárhatják a gödi polgármester „jogfosztásáról”, illetve a kiszivárogtatott hangfelvételekről szóló konfliktust is. A helyzet azonban váratlanul kiéleződött.

A tihanyi egyezség után a gödi konfliktust igyekeztek tisztázni a két párt vezetői. A tárgyalás után azonban váratlanul felfüggesztette párttagságát a DK három helyi politikusa. A hírt a közösségi Facebookon közölték. A bejelentés után azonban nem kívántak nyilatkozni. Mindennek az az üzenete, hogy a három gödi DK-s politikus szembefordult a Momentummal egyezségre törekvő Gyurcsány Ferenccel. A hír a Demokratikus Koalíció honlapjára nem került ki, illetve megkeresésünkre mindezt nem kívánta kommentálni a párt szóvivője, Barkóczi Balázs sem.

A Momentum elnöke, Fekete-Győr András a tihanyi találkozóról az ATV Egyenes beszéd című műsorában úgy nyilatkozott, hogy „a Momentum teljes közösségében alapvetés, hogy valamennyi ellenzéki pártnak közösen kell indulni a 2022-es országgyűlési választásokon. Mégpedig közös programmal, közös miniszterelnök-jelölttel. Ez nem azt jelenti, hogy az ellenzéki oldalon nem lehetnek konfliktusok, illetve ha vannak, azokat rendezni kell.

Fekete-Győr utalt arra, hogy a gödi konfliktus rendezése érdekében, hétfőn asztalhoz ült Gyurcsány Ferenccel, hogy konstruktív, előremutató módon zárják le a gödi ügyet. A két pártvezető a négyszemközti találkozón megállapodásra is jutott a település érdekében. A Momentum elnöke szerint, pártja be kívánja tartani a vállalt kötelezettségeket, de ezek után kiderült, hogy három DK-s képviselő felfüggesztette párttagságát. Pedig a jövőbeni együttműködésben mindhárman fontos szerepre számíthattak volna. Ehelyett azonban a távozást választották. A döntés részleteiről azonban Fekete-Győr nem tudott érdemi információval szolgálni.

A politikai helyzetet elemezve, a Momentum elnöke felidézte, hogy Göd egy olyan város, amelytől a Fidesz elcsatolta a terület 20 százalékát, s elrabolta az adóbevételek 30 százalékát is. A Fidesz által támogatott Samsung terjeszkedni akar, de a gyár bővítésének polgári védelmi, illetve katasztrófavédelmi aggályai vannak. Fekete-Győr arra is emlékeztetett, hogy szerinte a momentumos Balogh Csaba, illetve a várost irányító ellenzéki koalíció a gödiek védelmében, vagyis a Samsung ellenében nyert választást. „Ha azt látjuk, hogy a DK-s képviselők átállnak Fideszhez a gödi lakosok ellenében, az a Momentumnak már nem fér bele a helyi együttműködésbe” – hangsúlyozta a pártelnök.

A Momentum pártelnöke megerősítette, hogy emiatt nincs személyes konfliktusa Gyurcsány Ferenccel, aki egyébként telefonon ígéretet tett arra, hogy saját pártján belül is gyorsan rendezni kívánja a konfliktust. A DK szóvivője, Barkóczi Balázs a mai, tehát a keddi napra ígért tájékoztatást ebben az ügyben.