Legalább 30 százalékkal lehetne csökkenteni a gáz árát

HírKlikk 2020. július 7. 13:15 2020. júl. 7. 13:15

Az MSZP új, sávos rendszerű törvényjavaslatával, mindenkinek jutna elegendő és olcsóbb energia Magyarországon. Ezért a párt intézkedésre szólítja fel a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt – jelentette be keddi online sajtótájékoztatóján dr. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

Tóth Bertalan elmondta, az MSZP érthetetlennek tartja, hogy a Fidesz miért adja drágábban a családoknak a földgázt, mint amennyibe az kerül immár hat éve. „A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal pedig, amelynek javaslatot kellene tennie a lakossági gázár csökkentésére, hat éve nem tesz ilyen javaslatot, holott közben az állami beszerző cégek rengeteg pénzt keresnek” – ismertette a Fidesz egyik legnagyobb mutyiját, amit az nem restell a cinikus rezsicsökkentés álcája mögé bújva űzni.

A szocialista politikus rámutatott, a CEEGEX Közép-Európai Gáz Tőzsde honlapja szerint, májusban volt olyan nap, amikor egy köbméter földgázért kevesebb, mint 19 forintot kellett fizetni, de átlagban az elmúlt évben sosem volt több 30 forintnál a gáz ára. Eközben a magyar családok 101 forintot fizetnek. „Ez a gyakorlat elfogadhatatlan! Több 10, akár 100 milliárd forintot is meghaladó összeg, ami a beszerzésből megmarad, és ezt nem a magyar családoknak adja oda a fideszes kormány, hanem továbbra is a saját oligarchiáit gazdagítja”.

A jelenség egy másik eklatáns példája a Mátrai Erőmű, amit busás közpénzből vásárolt vissza a kormánypárt Mészáros Lőrinctől. „Ebből inkább nyerészkednek a fideszes urak, ahelyett, hogy odaadnák a magyar családoknak” – emlékeztetett a szocialista párt elnöke, aki szerint könnyen orvosolhatná a kormány a problémát gáz árát illetően. „Az árcsökkentéshez elegendő lenne, ha a gázkereskedő maga csökkentené az árait vagy egy miniszteri rendeletet módosítani, de a Fidesz erre nem hajlandó”.

Tóth Bertalan bejelentette, az MSZP-nek ellenben van azonnal alkalmazható megoldása. „A Magyar Szocialista Párt továbbra is követeli a gáz, a villany és a távhő árának azonnali csökkentését, hiszen erre megvan a fedezet. Már eddig is benyújtottunk 12 javaslatot, de most egy olyat nyújtunk be, ami egy új, sávos árazást vezetne be, hogy a kisfogyasztók nagyobb kedvezményt kapjanak, a nagyfogyasztók pedig fizessenek ugyanennyit a családi kedvezményekkel.” Hozzátette, egy olyan sávot is javasolnak, hogy a legrászorultabbak számára legyen egy minimális mennyiség, amelyet jelképes áron tudnak megkapni.

Hangsúlyozta, a Magyar Szocialista Párt elvárja a Magyar Energiahivataltól, hogy tegye meg a javaslatát a kormánynak, hogy a hivatkozott közműszolgáltatások ára csökkenjen, és elvárja a kabinettől, hogy ne pártpolitikai kinevezett kerüljön a hivatal élére, hanem egy olyan személy, „aki pontosan látja és követi a piaci folyamatokat, és az emberek, a családok érdekét helyezi előtérbe. Olyan személy legyen, aki nem a pártpolitikai érdekeket és természetesen nem elsősorban a fideszes háttéremberek, például Mészáros érdekeit képviseli ennek a hivatalnak az élén!”

Összefoglalva, Tóth Bertalan, pártelnök elmondta, benyújtandó javaslatukkal azonnal lehetne csökkenteni minimum 30 százalékkal a gáz árát, valamint bevezetésre kerülne egy olyan sávos rendszer, ahol azok a családok, kisfogyasztók, akiknek minél nagyobb támogatásra lenne szükségük, kevesebbet fizetnének a gázért, a villamos energiáért, és a távhőért”. 

Forrás: Hírklikk