Magyar Péter "hazug trógernek" nevezte Panyi Miklóst az Országgyűlésben

HírKlikk 2026. június 30. 14:30 2026. jún. 30. 14:30

A minisztériumi kirúgásokról is beszéltek a képviselők kedden napirend előtt az Országgyűlésben.

Panyi Miklós (Fidesz) felszólalását azzal kezdte, hogy a Tisza szeretetországot hirdet, miközben az önkényt építi. Felhozta egy 29 éves köztisztviselő példáját, akit a kormányváltást követően felrendeltek a miniszteri kabinetbe, de ő nem akart ott dolgozni, ezért a minisztertől fejmosást kapott, kirúgással fenyegette és azzal vádolták, hogy még mindig a pedofil bűnelkövetőek védi. Szerinte számos volt kollégája számol be arról, hogy fenyegetéseket kapnak.

Kitért a minisztériumi kirúgásokra, illetve arra is, hogy ez a stílus az önkormányzati rendszerben is megjelenik: tiszás képviselők kistelepülések polgármestereit helyezik nyomás alá.

Beszélt a gyermekvédelemből megszökött és Budapesten az utcán élő 11 éves kisfiú ügyéről. Azt tudakolta, ki az a rejtélyes, tiszás aktivista pár, aki ezt a kisfiút "leszállította" propagandainterjú céljából a Tiszának.

Magyar Péter miniszterelnök felszólalását azzal kezdte, elintézhetné a képviselő felszólalását azzal, hogy "ön egy hazug tróger", de ki is egészíthetné egy hosszabb mondatra: "ön egy hazug, embertelen tróger".

A kormányfő szerint az ellenzéki politikus a leépítések kapcsán azt írta le, mit tett a Fidesz 2010-ben, amikor még a takarítókat is kirúgták a minisztériumokból. Ilyenek nálunk nem történnek, a képviselő által előadott mese hazugság - jelentette ki.

Szólt arról, hogy a minisztériumok fizetési listáján 50-100 fő szerepelt, akik családtagok és mindenféle munkavégzés nélkül kaptak fizetést, "önök közpénztolvajok". Szerinte a miniszteri kabinetekben dolgozó politikai kinevezettek önként állnak fel. Ez nem önkény - hangoztatta. Beszélt arról, hogy a Fidesz-KDNP emberei vannak az önkormányzatokban, az ő fizetésük emelkedett volna 20-40 százalékkal. Biztosan fáj néhány embernek, főleg a megyei közgyűlésekben, ahol semmilyen érdemi munka nem folyik, hogy háromról másfél millió forintra csökken a fizetése - közölte.

Magyar Péter a 11 éves kisfiú ügyéről azt mondta, a volt kormánypártok otthagyták volna az utcán, mint ahogy végignézték azt is, hogy a kisfiú és sorstársai az utcán vannak és bűnözők karmába kerülnek.

Forrás: MTI