Radnai Márk: nem tárgyalok a NER tagjaival

HírKlikk 2026. június 30. 10:30 2026. jún. 30. 10:30

Nem tárgyalok a NER tagjaival, ahogy korábban sem tettem soha - írta Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke közösségi oldalán kedden.

A politikus a Facebook-oldalán úgy fogalmazott: senkinek nem adott felhatalmazást arra, hogy a nevében, a közösségük nevében vagy rá hivatkozva bárkivel egyeztessen.

"Ha valaki azt állítja, hogy engem képvisel, vagy arra hivatkozik, hogy velem egyeztetett, az egyszerűen nem mond igazat" - szögezte le.

Radnai Márk a bejegyzésében felidézte, hogy hétfőn megjelent egy cikk, amely "azt próbálja sugallni", mintha rajta vagy az édesapján keresztül "háttéralkukat lehetne kötni".

"Valakiknek nagyon fontos, hogy összemossák a nevem a maffiával" - fogalmazott.

Úgy folytatta: ezzel párhuzamosan több, egymástól független helyről is eljutott hozzá, hogy vannak, akik a nevére hivatkozva tárgyalnak a NER szereplőivel, befolyást vagy személyes előnyt próbálnak szerezni.
"Ezek nem véletlen egybeesések, ahogy az időzítésük sem az" - állapította meg.

A Tisza alelnöke közölte, régóta kap jelzéseket arról, hogy mi történik a háttérben. "Ha valaki azt hiszi, hogy ezek a szálak soha nem érnek össze... téved. Mindennek rendelt ideje van" - írta Radnai Márk.

Forrás: MTI