Már nem gyógyszerre, hanem magánorvosra költik a legtöbbet az egészségpénztári tagok

HírKlikk 2024. augusztus 27. 18:40 2024. aug. 27. 18:40

Az idei év első felében 31 ezerrel nőtt az önsegélyező- és egészségpénztárak taglétszáma, amely most már meghaladja az 1,155 milliót. Az egészségpénztárak első féléves tagdíjbevétele 33,6 milliárd forintra ugrott, ami 25 százalékkal több a tavalyinál. Idén először már nem gyógyszerre költik a legtöbbet az egészségpénztári tagok.

Ezek a pénztárak jó lehetőséget nyújtanak arra, hogy különféle egészségügyi termékeket és szolgáltatásokat adókedvezménnyel támogatva vegyenek igénybe a tagok és közeli hozzátartozóik, emellett pedig számos önsegélyező szolgáltatást is nyújthatnak. A munkavállalók egyéni befizetései több mint 27, a munkáltatói befizetések csaknem 14 százalékkal nőttek 2023-hoz képest, a második félév pedig várhatóan még erősebb lesz, az elmúlt években ugyanis a július-decemberi időszakban jellemzően másfélszer annyi tagdíj folyt be ezekbe a kasszákba, mint az év első hat hónapjában.

Ennek nyilván adóoptimalizálási okai voltak, az év végéig elkönyvelt befizetésekre lehet ugyanis visszaigényelni a következő év tavaszán a 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos szja-visszatérítést – emlékeztet a Piac és Profit. Az idén hat hónap alatt 15,85 milliárd forintot utalt vissza a NAV a pénztártagok számláira, 17 százalékkal többet, mint tavaly.

A szolgáltatási kiadások listáját az egészségpénztárak 25 évvel ezelőtti indulása óta a gyógyszervásárlások vezették. A legtöbb pénzt a patikákban hagyták a tagok, bár fokozatosan zárkózott fel értékben a „társadalombiztosítási ellátás keretében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások kiegészítése, helyettesítése” kategória, vagyis a magánorvosi ellátás.

Az idén az első félévben történt meg először, hogy a legnagyobb értékben már nem gyógyszerre, hanem magánorvosra költöttek a pénztártagok: több mint 18,43 milliárd forintot fordítottak erre, miközben gyógyszerre 18,26 milliárdot költöttek. A harmadik helyen a gyógyászati segédeszközök, például szemüvegek, hallókészülékek vásárlása áll, erre 6,7 milliárd forint ment el. A teljes egészségpénztári költés az idei első félévben 47,8 milliárd forint volt, ez a három szolgáltatás tette ki a tagok kiadásainak több mint a 90 százalékát.

Forrás: piacesprofit.hu


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom