Már nem nyelvvizsgát, nyelvtudást kérnek a globális munkaerőpiacon
Magyarországon meglehetősen alacsony a népesség nyelvtudása, s ez önmagában is nagyon súlyos probléma. Így látja Radó Péter oktatáskutató, akivel annak kapcsán beszélgettünk, hogy az utóbbi hat évben gyakorlatilag összeomlott a magyar nyelvvizsgázás rendszere. A vizsgázók száma nagyjából a felére esett, különösen a fiatal, 25–29 éves korosztályban szinte alig akadnak új jelentkezők. A zuhanás mögött több tényező áll: a diplomához kötelező vizsga eltörlése, az átalakított felvételi rendszer, a dráguló nyelvtanfolyamok és vizsgadíjak, valamint a nyelvtanárhiánnyal küzdő közoktatás, ahol kevés óraszámból, túlterhelt tanterv mellett kellene használható nyelvtudást építeni. Mindez azt üzeni a diákoknak és egyetemistáknak, hogy a formális nyelvvizsga nem valódi feltétel sem a diplomához, sem a továbbtanuláshoz, így a motiváció is látványosan gyengült. Csakhogy a gyengébb nyelvtudás rontja a fiatalok munkaerőpiaci esélyeit és bérpozícióját, szűkíti a külföldi ösztöndíjak, nemzetközi programok elérhetőségét, és hosszabb távon az ország versenyképességét is aláássa.
A Covid idején találták ki azt a „szellemes megoldást”, hogy a feszültségeket oldandó, átmeneti jelleggel bevezették: nyelvvizsga nélkül is kiadták a diplomát, egyfajta „nyelvvizsga-amnesztiában” részesítettek nagyon sok fiatalt. Mi lett ennek a következménye?
Az érintettek száma nagyjából százezres nagyságrendű volt, amit már akkor nagyon magasnak gondoltak, de mivel csak ideiglenes intézkedésnek szánták, senki sem gondolta, hogy ennek később is lehetnek következményei. Bizonyos értelemben akkoriban ezt el is lehetett fogadni, de később biztosan nagy lett volna a felháborodás, ha egyesek megkaphatták a diplomájukat nyelvvizsga nélkül, mások nem, mert időközben visszatértek a korábbi rendszerhez. Ezt a konfliktust egész egyszerűen a 2022-es választások előtt nem akarta a kormányzat bevállalni, és a dolog így ennyiben maradt. Kikerültek az életbe olyan kvázi diplomások, akik nyelvtudás hiányában képtelenek a nemzetközi folyamatokba belépni. Magyarországon amúgy is meglehetősen alacsony a népesség nyelvtudása, s ez önmagában is nagyon súlyos probléma.
Ha sokan kerülnek ki az egyetemekről nyelvtudás nélkül és nem képesek bekapcsolódni a szakmájuk nemzetközi folyamataiba, ez nem értékeli le a magyar diplomákat?
Valószínűleg ez a helyzet. Úgy gondolom, Magyarország legeldugottabb zugaiban a legtöbben mindenképpen el vannak zárva az információtól, a munkaerőpiaci lehetőségek jelentős részétől. Ez nemcsak a személyes életükben, hanem az ország szempontjából is súlyos katasztrófa. Szerintem különbséget kell tenni: általában a „nyelvvizsgáról” beszélünk, vagy az „idegen nyelvtudásról”? A kettő nem ugyanaz. Ami a nemzetközi információs térben való mozgás lehetőségét illeti, abban a legfontosabb a nyelvi kompetencia. Elsősorban az angolra gondolok, bár sikeresebbek lehetünk, ha németül, olaszul, franciául, spanyolul, kínaiul vagy bármilyen más nyelven is tudunk. Ahhoz egyetlen politikus sem elég bátor, hogy ki merje mondani: nincs mese, már az általános iskolában valamennyire, a középiskolában pedig alapszinten legalább angolul mindenkinek kellene tanulnia. Ez nem lehetetlen, hiszen a skandináv országokban a lakosság szinte 95 százaléka beszél angolul. A globális munkaerőpiaci részvételhez és a globális kommunikációs térben való részvételhez ma már elsősorban angol tudásra lenne szükség.
Korábban azt mondták: itt Európa közepén egy keleti és egy nyugati nyelv ismerete létszükséglet…
Nem „nyugati” vagy „keleti” nyelvtudás kellene, hanem globális nyelvtudás. Angol nyelv, és még valami. Én tizennyolc országban dolgoztam, keleten is, nyugaton is, elég sok nyelvet tanultam, tudok oroszul, franciául, németül, olaszul, latinul is, de bárhová mentem a világban, már 20-30 éve is a munkanyelv az angol volt. Ami a kérdést illeti, azt mondanám, igen, két nyelvet kellene tanulnia mindenkinek, elsősorban angolul, de emellett jó volna, ha egy másik idegen nyelvet is. A második nyelv tanulása már nem is feltétlenül „hasznossági” megfontolás, hanem a kulturális gazdagodás kérdése. Árnyaltabban gondolkodnak azok, akik az angolszász kultúrán kívül mást is ismernek, mondjuk a kínait, a különböző európai, afrikai vagy dél-amerikai kultúrát. Ez rengeteget hozzátesz az ember látásmódjához.
A kérdés kifejezetten az oktatáskutatóhoz szól: nincs felelőssége abban az oktatási rendszernek, hogy annyira alacsony a magyarok idegennyelvi jártassága?
Abban feltétlenül, hogy nem fordít a kormányzat elég súlyt a nyelvoktatásra. Egyszerűen azért sem, mert mondjuk nincs elég nyelvtanár. A pedagógushiány Magyarországon az előző évtized második felében kezdett felgyorsulni, előbb az informatika és a természettudományok terén csökkent a jelentkezők száma, aztán az idegennyelv-szakos jelentkezések is visszaestek. Persze általában is problémás a magyar nyelvoktatás. Az iskolában legfeljebb csak az alapokat lehet megtanulni, aki komolyan szeretne magasabb szintre lépni, annak az iskolán kívül sok pénzt és energiát kell áldozni arra, hogy eljusson egy nyelvvizsga-szintig. Ritka a kivétel, akinek ez másként is sikerül. Közben maga a nyelvvizsga‑piac is válságba került, több vizsgaközpont és nyelviskola leépít, kapacitást csökkent. Közben a társadalmi különbségek nőnek, hiszen aki meg tudja fizetni a drága kurzusokat vagy a külföldi nyelvtanulást, továbbra is jó pozícióból indul, a többség viszont még inkább leszakad. De szerencsére a modern globális munkaerő piacon ma már nem nyelvvizsga igazolást, inkább a munkakörhöz szükséges használható nyelvtudást várják el.
