Marsai Viktor: a Száhel-övezet Európa érdekszférája, amiben Csád az utolsó álló bástya

A híradásokból tudni lehet, hogy magyar katonák külföldön is teljesítenek szolgálatot, de arról, hogy ezt miért teszik, már kevesebbet. 

A Magyar Honvédségnek nagyon fontos a béketámogató műveletekben való részvétel, egyrészről, hogy hozzájáruljon a szövetség szolidaritásához, de a szövetségi kötelezettségvállalás is, ami másrészről jelentős műveleti tapasztalatokat ad. NATO-tagként összesen 1000, később 1200 tagú ambíciószinttel járultunk hozzá nemcsak NATO-, hanem EU- és ENSZ-feladatok végrehajtásához, illetve koalíciós szerepvállaláshoz (utóbbi az iraki kontingenst jelenti). 2021-ben az afganisztáni misszió véget ért. Jelenleg a Nyugat-Balkánon Koszovóban és Boszniában, egy kisebb kontingenssel Libanonban, egy nagyobbal Irakban vagyunk jelen, és most indulna egy új szerepvállalásunk a Száhel-övezetben.

Egy tíz évvel ezelőtti kutatás alapján, Besenyő János ezredes 2013-ban A Magyar Honvédség afrikai szerepvállalása címmel írt tanulmányában azt írta, hogy Magyarország nem tekinthető új szereplőnek a fekete kontinensen. 1989. óta 13 afrikai misszióban csaknem 300 katona, valamint rendőr teljesített szolgálatot. Miért volt és van szükség magyar katonákra Afrikában?

Amerikának és a NATO-nak másodlagos jelentőségű, de az Európai Uniónak kiemelt stratégiai övezete Afrika, a kontinensen lévő újabb feladataink az EU-s csatlakozásunk után keletkeztek. Először még csak pár emberrel voltunk jelen Szomáliában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban futó uniós műveletekben. A nagyobb kötelezettségvállalásunk 2013-tól a Száhel-övezetben jelent meg az EUTM Mali-ban (European Union Training Mission in Mali) a mali fegyveres erők kiképzéséhez hozzájáruló európai uniós katonai misszióban. Ott már nem csak egy-kettő, hanem tíz katona teljesített szolgálatot egyszerre, ami később húszra emelkedett. 

A néhány afrikai szerepvállalásunkhoz képest a csádi igen nagynak tűnik. De miért pont Csádban van szükség magyar katonákra?

Miután 2021-ben megszűnt az afganisztáni misszió és úgy tűnt, hogy nincs igény nagyobb balkáni szerepvállalásra, elkezdtek azon gondolkodni, hogy mik azok a területek, amelyek fontosak az EU és Magyarország számára. A franciák, németek, spanyolok, olaszok is Afrika felé fordították figyelmüket – és részben ők is kérték a magyar jelenlétet. Az eredeti terv francia kérésre az volt, hogy Maliba települjünk ki 2022-ben, így támogassuk a Száhel-övezet stabilitását, ahol a terrorizmus, a bukott államiság és az etnikai konfliktusok okoztak feszültséget. Akkor mintegy 60 fő a francia haderővel együttműködve, a Barkhane-művelet részét képező Takuba alkalmi harci kötelékben vállaltunk volna szerepet. Akkor azonban elindult egy puccshullám a Száhelben, a mali kormány és az európai országok közti kapcsolat megromlott, aminek eredménye az lett, hogy Mali bejelentette, köszöni szépen nem kér segítséget, minden külföldi katona távozzon az országból. Helyükre a Wagner-csoport érkezett. Mi jól jártunk, mert még nem került sor a telepítésre, de például a dánok éppen megérkeztek 150-en, amikor azt mondták nekik, hogy csomagoljanak és menjenek haza. 

Miután akkor mégsem kellettünk, most miért? 

A Száhel-övezet Európa közvetlen érdekszférája, biztonsági szempontból „Európa kiskertje”, mert ami ott történik, az eléri Európát is. A Száhel gyakorlatilag összeomlott az elmúlt években: Maliban, Nigerben, Burkina Fasoban dzsihadista csoportok tevékenykednek, oroszbarát kormányok puccsal átvették a hatalmat és az irányítást. Ez geopolitikailag beláthatatlan következményekkel járhat, hiszen romlott a biztonsági helyzet. Csád maradt az utolsó stabil eleme és Mauritánia, de utóbbi az övezet túloldalán van, ezért most kevésbé lényeges. Csádot viszont most két oldalról is szorongatják: az áprilisban kitört szudáni polgárháború következtében, a már ott levő mintegy egymillió fős menekült mellé az elmúlt hónapokban még félmillióan érkeztek, és ma is napi 2-4000 ember lépi át a határt. El kell látni őket, miközben Csád a világ egyik legszegényebb országa. Eközben a csádi medencében regionálisan tevékenykedő terrorcsoportok vannak, emellett különböző embercsempész csoportok, bűnözői hálózatok, drogkereskedők is jelen vannak, ők mozgatják az Észak-Afrika és Európa felé tartó irreguláris migrációt. Csádnak pedig mindezzel kell megküzdenie. Ezért minden segítség kulcsfontosságú, hogy az utolsó bástya megmaradhasson.

Milyen feladatokat fognak ellátni?

A honvédelmi miniszter nyilatkozata alapján egyrészről a humanitárius tevékenységet ellátó személyek védelme és támogatása lesz a feladat, ugyanis nemcsak katonák érkeznek, hanem a Hungary Helps keretében Csádban, N’Djamenában irodát nyitnak, amely koordinálja majd a humanitárius tevékenységet, és már eddig is érkezett magyar egészségügyi és orvosi segítség a rászorulóknak. A másik feladatuk a csádi haderő kiképzése, aminek részleteiről egyelőre még nem sokat tudunk. Ezért van szükség az eddigi legnagyobb, 200 fős afrikai jelenlétre.

Jelent ez komoly veszélyt a magyar katonákra nézve? 

Ezek a missziók nem kockázat nélküliek. Ugyanakkor a jelenlegi hírekből az látszik, hogy a magyar katonák nem fognak közvetlenül harci cselekményekben részt venni – nincs hír például arról, hogy különleges műveletekben önálló erőként mozognának, mint Afganisztánban. Az ország északi területe a problémás, ahol a terrorszervezetek tevékenykednek, de ott nem lesz feladatuk. Azért kifejezetten a humanitárius személyzet támadása nem jellemző Csádban. Hiszen az minden csoport jól felfogott érdeke, hogy a menekülteket el tudják látni – a felkelőknek is. A csádi haderő kiképzéséhez nem tudunk helyszínt, de valószínű, hogy azokon a bázisokon fog történni, amelyek kevésbé vannak kitéve fenyegetésnek. Kérdés, hogy ez a Maliban korábban tervezett szerepvállaláshoz hasonlóan, tartalmazza-e majd a kísérés (accompany) elemet is, mint Afganisztánban az OMLT esetében – vagyis, hogy a magyar katonák elkísérik-e majd a kiképzett csádi erőket a harci bevetésekre – ez nyilván növelheti a veszélyt. Nincs zéró kockázat, de ha összehasonlítanánk, hogy az afganisztáni különleges műveletű csoportnak volt-e nagyobb kockázata, vagy a csádiaknak lesz-e, akkor egyértelmű, hogy Afganisztánban sokkal kockázatosabb volt a helyzet. Emellett itt még egy elemet meg kell említenünk, ez pedig az esetleges puccs kérdése: sajnos Mahmut Deby kormányának is komoly ellenzéke van, részben fegyveres csoportok formájában. A rendszer látszólag egyben van, de Niger esetében sem gondoltuk – én sem – a július 26-i puccs előtt, hogy ez ilyen könnyen megtörténhet. De ezek a tényezők nyilván messze túlmutatnak a magyar szerepvállaláson, és az is biztos, ha N’Djamena nem kap segítséget a humanitárius válság kezelésében, a politikai instabilitás csak nőni fog.

Milyen eredményt várnak a katonáinktól?

Ha sikerülne kiképezni a csádi haderőnek azokat az elemeit, akik a terroristák ellen harcolnak és katonai sikereket érnek el, az eredmény lenne. De azt tudjuk, hogy a magyar katonák felelőssége addig tart, hogy kiképezzék a csádiakat. Az, hogy utána a parancsnokaik hogyan vezetik őket, már a csádiak felelőssége. Viszont az, hogy orvosok érkeztek az országba és ebben a helyzetben már több tucat – talán több száz – embert el tudtak látni, állítólag életmentő műtétekre is sor került, ezek egyértelmű sikerek. Fontosnak tartom, hogy a magyar jelenlét látható legyen, hogy sok embert el tudjunk érni.