Megélhetési imareggelikkel az univerzumig?

Barb 2019. december 7. 08:53 2019. dec. 7. 08:53

A Hírklikk is beszámolt arról, hogy Csizmadia László, a CÖF alapítója bejelentette a nyilvánosságnak, hogy szervezetük – a CÖKA-val közösen – hagyományteremtő céllal, kéthavonta imareggeliket szervez, mert ily módon is inspirálni akarják Európa népeit a keresztény értékek védelmére. Minden bizonnyal, Csizmadia a legautentikusabb személy arra, hogy a keresztény értékek megvédéséről beszéljen, hiszen annyira megélte az üldözött keresztényi létet, hogy 1980-tól az MSZMP aktív tagja volt. Semmi kétség, hogy a mára már egyenesen szellemi honvédővé avanzsált Csizmadia számára az imareggelik is lehetőséget teremtenek, hogy az ima által kapcsolatba lépjen Istennel, az étkezés által pedig részévé váljon az univerzumnak.

A CÖF imareggeliket beharangozó sajtótájékoztatóján Szalay-Bobrovniczky Vince nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is köszöntőt mondott, és hangsúlyozta, hogy a világuralomra törekvés, a mammonimádat a globalizáció felé hajtja a megélhetési politikusokat. Júdásék egyéni boldogulásukkal vannak elfoglalva.

Mindezek után, joggal gondolhatja bárki, hogy a CÖF-ösök irgalommal és könyörülettel a szívükben elmorzsolják majd kéthavonta a Miatyánkot, és a keresztényi értékek és könyörület szellemében, a jövőben megosztják szűkös reggelijüket a rászorulókkal, hogy minél többen jussanak el az univerzumig.

Az CÖF imareggelik unikális hagyományteremtésének nem mellesleg komoly előzményei vannak. Az eredeti ötlet Amerikából származik.

Az 50-es évek elején Douglas Evans Coe- és Dwight D. Eisenhower amerikai elnök azt tapasztalták, hogy a republikánusok és a demokraták között annyira megromlott a viszony, hogy gyakorlatilag nem álltak szóba egymással. Ennek az áldatlan állapotnak a feloldására próbáltak olyan közös „platfomot” találni, ahol a politikai ellentétek feloldhatók.

Az I. Nemzeti Imareggelit 1953-ban hívták össze, Washington D.C.-ben, és azóta minden évben, február első csütörtökén megtartják. Ezeken az éppen regnáló amerikai elnök is részt vesz és beszédet mond.

A Fidesz-kormány 2010-es hatalomra kerülése óta fideszes politikusok előszeretettel utaznak Amerikába, hogy jelen legyenek a találkozón. A legtöbbször Balogh Zoltán exminiszter, jelenlegi utazó nagykövet vett részt ezeken az eseményeken, és annyira inspirálódott, hogy 2017-ben ő is nemzeti imareggelit hirdetett, és azt hangsúlyozta, hogy kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt részt vesznek a szervezésben. Hogy így történt-e, nem igen lehet tudni, mert nem találni nyomát sem a sajtóban, sem a közbeszédben. A dolog külön érdekessége, hogy Balogh nyilvános bejelentése előtt már több mint két évvel, 2014-ben létrehozták a D.C. Magyarországi Alapítványt, amelynek mi más is lehetett volna a legfontosabb stratégiai célkitűzése, mint az Első Magyar Nemzeti Imareggeli megrendezése. A gyakorlatilag teljesen ismeretlen szervezet az Emberi Erőforrások Minisztériumától kezdetnek azonnal 5 millió forintot kapott támogatásul, majd később is utaltak számukra kisebb-nagyobb összegeket. Így valahogy elboldogultak Balogh első imareggelis bejelentéséig.

A D.C. Magyarországi Alapítvány – bár többször jutott állami forráshoz – tevékenységéről tájékozódni csak regisztráció útján lehet. Nem is hivatkozott rájuk Balogh sem, mert a Magyar Nemzeti Imareggeli alapjának a nyilvánosság felé a Magyar Parlamenti Imacsoportot jelölték meg, amely sok éve a KDNP-s Vejkey Imre lelki vezetésével már működött. A Vejkey-féle szakrális szeánszokról a magyar társadalom mit sem tudhat, mert eseményei és az imareggeliken elhangzottak sem a múltban, sem a jelenben nem sajtónyilvánosak.

2017-ben – Balogh bejelentése után Ş hamarosan sor került az immár Nemzetire növesztett első imareggelire, amiről szintén alig tudhattak meg az állampolgárok bármilyen konkrétumot, pedig feltehetően szenzációs hír lett volna, ha a kormány és az ellenzék a 2018-as választás előtt, egy imareggeli után egymást keblére öleli. De ez már az abszurditás kategóriája. Az viszont bármennyire is abszurdnak tűnik, tényszerűen megtörtént, hogy az Első Magyar Nemzeti Imareggelinek gálaestje is volt, ahol a résztvevők a lelki magasságok és mélységek után, lazíthattak egy koncerttel egybekötött vacsora mellett.

Igazán szerencsések lehettek, mert az Istenhez vezető utat a Szerencsejáték Zrt. is megtámogatta.  Csekélyke 30 millióval járultak hozzá 2017-ben és 2018-ban is Baloghék nemzeti imareggelijéhez (gálavacsorájához).

Az állami cég ezt az összeget a D.C. Magyarországi Alapítványa számára utalta.  A D.C.-hez hasonlóan, 2018-ban a CÖF is kapott a Szerencsejáték Zrt.-től támogatást. Igaz, ők több mint a dupláját: 70 millió forintot.

2018-ban minden különösebb hírverés nélkül zajlott a nemzeti imareggeli. Említésre méltó imareggeli volt – bár azt nem titulálták nemzetinek –, mert kisgyerekeket rángattak be Baloghék tavaly decemberben, egy parlamenti ülés előtt, a kora reggeli órákban. Mint ismeretes, a kormánytól nem idegen, hogy óvodásokat, kisiskolásokat használjanak szakrális események alanyainak. Az imareggelin kívül, ilyen volt például a farkasordító hidegben való szalmára térdepeltetés – a hagyományok jegyében.

Nem vitás tehát, hogy a CÖF unikális imareggelijének már komoly gyökerei vannak. A Fidesz-kormányt Békemenetekkel és számos egyéb módon is nyíltan támogató CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) imareggelije szervesen igazodik a Magyar Nemzeti Imareggelihez. Ugyanabból a tálból esznek, ugyanabból a forrásból vesznek.

A CÖF –nek nem kell aggódnia, hogy hullik-e az égből manna, hogy jut-e az imareggelikhez akár egy kiflicsücsök, mert az MVM Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. nem volt velük szűkmarkú. A kormányközeli álcivil szervezet a támogatások jelentős részét EU-ellenes propagandára és az ellenzék lejáratására fordította.

A keresztényi erények közül kiemelkedik a megbocsátás. Az CÖF imareggeliije pedig hogyan is szólhatna megélhetési álcivilekről, Júdások egyéni boldogulásáról? Nem más ez, csak út az univerzumig.