Meglepetésgyőzelme után, először nyilatkozott a Fidesz-verő nagykőrösi képviselő

HírKlikk 2023. július 18. 05:45 2023. júl. 18. 05:45

A július 9-én rendezett nagykőrösi időközi önkormányzati választáson nagy meglepetésre, egy függetlenként induló háromgyermekes családanya fölényesen legyőzte a Fidesz jelöltjét. A körzetben azért kellett az urnákhoz járulniuk a választópolgároknak, mert az előző fideszes képviselő elhunyt.

Godó Katalint a meglepetésgyőzelme óta – amiről a Hírklikk is beszámolt – több országos lap is kereste, de ő eddig még nem nyilatkozott senkinek, most a Heti Hírek nevű helyi újsággal kivételt tett.

Godó Katalin elmondta, hogy eddig is aktív közéleti életet élt, két oktatási intézmény szülői munkaközösségének vezetésében vállalt szerepet, illetve számos, a lakóhelyét érintő civil kezdeményezést karolt fel: gyalogátkelő felfestésért küzdött, sportbálokat szervezett, játszótérért harcolt stb. A fideszes városvezetés részéről nem kapott segítséget, sőt – több példát is említ az interjúban – inkább támadták, mindenből politikát csinálva, a város nyilvánossága előtt próbálták lejáratni.

Ilyen „előélet” után nem volt meglepő, hogy az időközi választás kiírását követően, a városi ellenzék megkereste, biztatva az indulásra, mondván, ha a civilségét megőrizve, független jelöltként indul, akkor ők nem indítanak senkit és mindenben támogatják. Ráadásul a fideszes jelölttel ellentétben, ő a választókörzetben is él.

„Igen megtisztelő volt ez a bizalom számomra. És nagyon örültem az összefogásnak! Végül is a szórólapozásban, mozgósításban, a bizottsági munkában mellettem voltak a Jobb Nagykőrösért, az MSZP, a Nép Pártján, a DK képviselői, szimpatizánsai, és sok civil is” – fogalmazott Godó Katalin.

Az elképzeléseit tekintve, hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja a munkahelyteremtést, de olyanokat, amelyek az édesanyák számára is elérhetők.  

„A Fidesz a zászlajára tűzte a családok támogatása szlogent, de a gyesről visszatérő édesanyáknak nem teremt lehetőséget, nem tudnak elhelyezkedni. Két kisgyerekkel nem tudják megoldani a korai munkakezdést, pláne másik településen, mert akkor nem tudják őket iskolába, óvodába elvinni. Olyan munkahelyek létrejöttét kellene ösztönözni, ahol a kisgyermekes édesanyák helyben össze tudják egyeztetni az anyai szerepet a munkavállalással.”

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom