Orbán király kifizeti Budapestet

Baranyi arra kérte Orbánt, hogy személyesen tárgyaljon Karácsony Gergellyel a csődközelben lévő főváros anyagi helyzetéről. Szerinte ugyanis ebben ebben a háborúban, amit a kormány és személyesen a miniszterelnök vív a főváros ellen, mindenki csak vesztes lehet. Orbán szerint szó sincs erről, „nincsen háború, békesség van.”

Baranyi Krisztinát nem nyugtatta meg ez a közlés, őt az is érdekelte, hogy „január 1-jén hogy fognak az emberek fizetést kapni?” Mire Orbán: „A fizetést meg ki fogom fizetni. Ha maguk nem tudják, én akkor is kifizetem. Erre számíthatnak.”

A fizetést tehát ki fogja fizetni a miniszterelnök. Nem áll le a főváros, megkapják bérüket a villamos- és buszvezetők, mindenki azt, ami neki jár. Nem a fővárostól, ahogyan az normális üzemmenetben elvárható volna, hanem személyesen Orbán Viktor fogja kifizetni. Legalábbis ezt ígérte a miniszterelnök. Hogy miből lesz neki erre pénze, azt nem tudni, Orbán Viktor ugyanis hivatalosan nem vagyonos ember. Hatvanpuszta például nem az övé és a Mészáros Lőrincnél landolt milliárdokhoz sincs köze. Ő állítja ezt magáról és muszáj hinnünk neki, mert – ezt is ő mondta néhány évvel ezelőtt – ő még sohasem hazudott az embereknek. 

Ha van olyan ember, akire hallgat a miniszterelnök, megmondhatná neki, hogy amit kegyúrként szét szokott osztani, az nem az ő pénze. Azt a pénzt a magyar adófizetők dobják össze, mégpedig abból a célból, hogy működhessen az ország. Orbán játszhatja a jó királyt, hogy ő ad pénzt a nyugdíjasoknak, tőle származik minden földi jó, de ettől a helyzet még nem változik. A kormánynak ugyanis nincs saját pénze, sem pedig gazdag bácsikája Amerikában. Amivel gazdálkodik, azt mind a magyar adófizető emberek teremtik elő, ők adják oda a kormánynak, hogy az a legjobb tudása szerint szétossza közöttük. A kormány azonban, élén a miniszterelnökkel, nem arra költi az adófizetők pénzét, amire kapta, hanem a futballisták adómentességére, magánrepülős utazásokra, túlárazott beruházásokra, nem utolsósorban pedig, gyűlölködő, uszító, hazug propagandára.

Orbán ma (még) mindezt megteheti. A Medián friss mérése szerint ugyanis behozta hátrányát Magyar Péterrel szemben, és most ugyanannyian tartják alkalmasnak a kormányzásra, mint a Tisza Párt elnökét. Orbán sikerének egyik titka, hogy mi, magyarok tudunk nem emlékezni. Hajlandók vagyunk nem emlékezni az eredendő bűnre, a jelentős köztartozásokat felhalmozó, veszteséges Fidesz-közeli vállalkozásokra, a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útlevelével értékesített fantomcégek, a sárazsadányi szőlők körüli ügyeskedésekre. („Ne mi kapjuk a legtöbbet”).

Orbán az emberek szelektív memóriájára épít. Kádár János és rendszere is másként maradt meg sokakban, mint amilyen volt. Nagy és gondoskodó állam jelenik meg az emberek lelki szemei előtt, egy kedves, jóságos bácsival az élén. Aki évente egyszer ellátogatott a sakkszövetségbe és döntetlent játszott valamelyik véletlenül arra járó/odarendelt nemzetközi nagymesterrel.

Jó volt, szép volt, talán igaz sem volt. Mindenkinek megvolt mindene, kivéve azt, ami nem. Nem voltak hajléktalanok, csak társbérletek. Munkanélküliség sem volt, legföljebb a gyárkapukon belül. És jobb diktátorunk volt, mint a cseheknek, a románoknak, a keletnémeteknek, az oroszoknak.

Orbán most jobb életet és biztonságot ígér a magyaroknak, védelmet a nem létező veszélyek ellen. Megállítjuk Brüsszelt és nem engedjük, hogy az óvodákban nemátalakító műtéteket propagáljanak. Nem válunk le az orosz energiáról, mert akkor 1000 forintba kerülne egy liter benzin. (Megkérdezhetné valaki a miniszterelnököt, hogy Európa melyik, nem orosz olajat használó országában kerül ezer forintba a benzin literje?) 

Az emberek kihagyó emlékezetében rejlik Orbán Viktor titka. Amiről néhány évvel ezelőtt az egyik televízióban így beszélt egy idős ember „Horthy óta nem volt ilyen jó kormányzónk.” (A Kossuth-díjas Nagy Feró ezt, meglehet, ironikusan, néhány évvel ezelőtt így fogalmazta meg: Szent István óta nem volt ilyen jó királyunk.)

Orbán, bár hivatalosan miniszterelnök, valójában királyként viselkedik. A középkorban a királyhoz hű nagyurak földeket és birtokokat kaptak az uralkodótól, nemesi címeket, sarzsikat, jogokat és előjogokat, Magyarország mostani királya koncessziót ad annak, aki megérdemli. Dohányboltot, kaszinót, földbirtokot adományoz a hozzá hű haduraknak, stadiont épít az arra érdemeseknek. Az udvarban mindenki a tenyeréből eszik, kisemberek és nagyurak, középszerűek és törtetők. 

A jó király most megmutatta, hogy mekkora nagy szíve van: a budapestiek közé is lövethetne, de ő inkább kifizeti a fizetéseket. A Nagy Mutatványos, miközben mások zsebében turkál, azt a látszatot kelti, hogy a saját zsebéből veszi ki a pénzt.