Melyik miniszternek merre áll a rúdja?

Föld S. Péter 2019. szeptember 18. 17:49 2019. szept. 18. 17:49

Egy közismert magyar mondás szerint, akinek a halálhírét keltik, sokáig él. Ugyanígy lehet a miniszterekkel is: amelyik tárcavezetőnek a távozását megírja a sajtó, azt Orbán Viktor csak azért sem váltja le. Legalábbis nem rögtön, hanem csak jóval később, az érdeklődés elmúltával.

Legutóbb Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel kapcsolatban röppent fel a hír, hogy távoznia kell hivatalából. A honvédelmi miniszterrel állítólag az a baj, hogy nem tartják alkalmasnak ara, hogy levezényelje a hadsereg korszerűsítését. Igaz, ezt hivatalos helyről nem erősítették meg, maga az érintett pedig mindössze annyit mondott, hogy biztosan állíthatja, hogy ilyen tervről nem hallott.

Ugyancsak kifelé állhat a rúdja Kásler Miklősnak. Az Emmi miniszteréről a szeptember elején rendezett kötcsei piknikről jöttek aggasztó hírek, állítólag maga Orbán Viktor bírálta a minisztert, mondván, nem elégedett az egészségügy és az oktatás teljesítményével. Nem sokkal később Kásler visszalőtt. Legalábbis, másképp nem lehet értelmezni azt az első (és második, valamint) látásra bornírt kijelentését, miszerint „a kultúrában és oktatásban is olyan fejlesztések vannak Magyarországon, ami Szent István óta Magyarországon még nem történt.”  Ez annyira mély és magvas megfogalmazás volt, amely még feltehetőleg Orbán miniszterelnököt is gondolkodóba ejtette.

A többi miniszter helye és pozíciója biztosnak és megingathatatlannak létszik. Itt van rögtön Varga Judit, a Trócsányi Lászlót váltó igazságügyi miniszter. Neki nincs rúdja, de ha volna, akkor az befelé állna. Varga miniszter ugyanis nő létére legalább 37-et tud dekázni, ami a futballt kedvelő Orbán Viktor szemében minden másnál előbbre való tulajdonság.

Pintér Sándor belügyminiszter is kimozdíthatatlan a helyéről. Ő már az első Orbán kormány idején is belügyminiszter volt, mindenkiről mindent tud – igaz, róla is sokan sok mindent tudnak. Szijjártó Péter külügyminiszternek sincs félni valója. Egyfelől ő a leglangalétább a kabinetben, másrészt, nála jobban senki sem tudja a külföldi országok nagyköveteit berendelni és mindenféle gorombaságokat a fejükhöz vágni.

Rogán Antal is viszonylag régi motorosnak számít a szakmában. Volt ugyan egy kis kellemetlensége három ével ezelőtt, az emlékezetes helikopteres kaland után jegelték és elrejtették az emberek elől, de mostanra újból a régi fényében tündököl, erősebbnek látszik, mint valaha.

A kormány legújabb erős embere a Lázár János örökébe lépő Gulyás Gergely. Nevéhez számos emelkedett megszólalás fűződik, például ő volt az, aki azt találta mondani, hogy a morális fölény a jobboldali újságíróknál van. Orbán Viktor keresve sem találhat nála alkalmasabb embert, mert ő az, aki bármikor képes mosolyogva a nyilvánosság képébe hazudni. Legújabb csínye, mely kenyéradójánál, a miniszterelnöknél inkább dicső tettnek számít, amikor azt találta mondani, hogy a Budapestet érintő, és a fővárosnak 1000 milliárd forintnyi fejlesztési pénzt garantáló Orbán-Tarlós megállapodás csak akkor érvényes, ha az október 13-i önkormányzati választás után is Tarlós István marad a főpolgármester.

Nagy István agrár és vidékfejlesztési miniszterről nem sokat lehet mondani. Csendben, különösebb feltűnés nélkül teszi a dolgát, még azzal kapcsolatban sem szólalt meg, hogy miért drágult meg példa nélküli mértékben a krumpli és a többi zöldség, valamint mitől megy mindig följebb a gyümölcsök ára. Süli János, a paksi bővítésért felelős miniszter dettó – igaz, neki sem Putyin, sem Orbán nem osztott lapot.

Érdekes lehet Palkovics László innovációs és technológiai miniszter esete. Egyfelől múlhatatlan érdemeket szerzett azzal, hogy gördülékenyen levezényelte az MTA tönkre tételét és a CEU elüldözését, ez azonban vissza is üthet, mert Orbán Viktor akár úgy is értékelheti a helyzetet, hogy a mór megtette a kötelességét, a mór mehet.

Varga Mihály sem ülhet nyugodtan a jól megszerzett babérjain, Nemrégiben csúnyán összekapott Matolcsy Györggyel, épphogy nem anyáztak a magyar gazdaság helyzetét taglaló vitában. A jegybankelnök azt állította, hogy az aranykor folytatódik, míg Varga pénzügyminiszter szerint nehezebb idők jönnek, fel kell készülni erre az időszakra.

Bárfai–Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélkül miniszter is különösebb hókuszpókuszok nélkül teszi a dolgát. Talán éppen emiatt nem is tudjuk, hogy mi az ő dolga, ami persze nem azt jelenti, hogy ő maga ne lenne tisztában a feladataival. Legutóbb akkor hallottunk róla, amikor kinevezése után nem sokkal kiderült, hogy volt férje lakásában egy cégtemető működik, több tucat halott vállalkozás van oda bejegyezve. Mindez persze messzemenőkig független a miniszterasszony munkájától, és a miniszterelnök vele való elégedettségétől, nem is azért említettük, hanem mert valamiért, talán épp a nemzeti vagyon kezeléséről az eszünkbe jutott.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes állítólag megígérte Orbánnak, hogy a jövőben felhagy a svédországi luxusvadászatokkal, vagy ha mégsem bírja fegyelmezni magát, akkor a korábbinál elővigyázatosabb lesz és ügyel arra, hogy a sajtó ne szimatolhassa meg, hogy bakot lő éppen, vagy háziasított rénszarvast.

A végére hagytuk Orbán Viktor miniszterelnököt. Ő nagy valószínűséggel nem fogja leváltani magát, távozása leghamarabb 2022-ben várható.