Mi lesz ebből az országból, ha ti is egymás ellen harcoltok? – kérdezik a szavazók
„Az elmúlt másfél-két hónapban többször beszéltem az ellenzéki összefogás, valamint az ellenzéki kerekasztal szükségességéről, majd az MSZP meghirdette az aláírásgyűjtést az ellenzéki összefogás érdekében – ekkor azt gondoltam, hogy oda kell állni a kezdeményezés mellé” – mondta a Hírklikknek Mellár Tamás. A Párbeszéd országgyűlési képviselője azon gondolkodik, hogy levélben megkérdezi az ellenzéki pártok vezetőit, hajlandók-e erre a fajta ellenzéki együttműködésre, s arra is megkéri őket, ha a válaszuk nemleges, indokolják meg, hogy miért. „A válasz nagyon árulkodó lenne, hiszen, ha egy párt nem hajlandó választási szövetségre sem lépni a többi ellenzéki párttal, akkor az sem biztos, hogy valódi ellenzéki az illető párt vagy inkább csak a Fidesz szekértolója”.
Ahogy a Hírklikk is beszámolt róla, felkerült egy rövid beszélgetés a Facebookra, amelyen Mellár Tamás és Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az ellenzéki összefogás fontoságáról beszél az előttünk álló választásokra. Mellár nem az a fajta politikus, aki olyan gyakran szónokként kiállna a nyilvánosság elé, és felhívásokat intézne a néphez – inkább szakmai munkát végez. Ennek fényében kifejezetten feltűnő, hogy a beszélgetés végén kiszól az emberekhez: „Minden állampolgárt arra bíztatok, hogy írja alá és gyakoroljon nyomást a saját pártjára, hogy itt az idő, fogjanak már össze, mert csak úgy tudunk sikert elérni”. Mi ennek az oka? Ennyire magánénak érzi ezt az ügyet? – kérdeztük meg a képviselőt, aki korábban a Központi Statisztikai Hivatal elnöke is volt.
„Ahogy a múlt heti Magyar Hang címlapinterjújában már szót ejtettem róla – s nem is először – mérhetetlenül fontos lenne itt és most, hogy az ellenzéki pártok működjenek együtt” – kezdte válaszát Mellár, aki egyetért azzal, hogy tőle meglehetősen szokatlan az ilyen felhívás. Ahogy korábban, most is arról beszélt, hogy mennyire nincs megelégedve az ellenzéki pártokkal, sok képviselőjüket megélhetési politikusnak tart, olyannak, aki nem is igazán akarja leváltani Orbánékat.
Pedig le kellene őket váltani, mert mérhetetlenül sok kárt okoztak már az országnak – mondta, majd leszögezte: ehhez pedig összefogás kell. Anélkül egyszerűen nem lehet megváltoztatni a játékszabályokat és soha nem lehet leváltani a jelenlegi rendszert. Hozzátette, ki kellene kényszeríteni új választási törvényt, új médiatörvényt és új alaptörvényt is – ehhez kell az ellenzéki pártok összefogása. „Nem azt kérem és várom, hogy a kormányprogramjaikat egyeztessék össze a pártok, tudom, azt nem tudják megtenni.” Egyúttal emlékeztetett, hogy a Momentum éppen ezért áll szemben a DK-val, mert nem tudnak együttműködni, olyan mértékben állnak távol az általuk vallott értékek egymáséitól.
Ezt megérti, de nem erről van szó, nem közös kormányprogram kell, hanem három területen kellene összefogni – folytatta Mellár Tamás. Egyrészt abban, hogy az önkormányzati választásokon egy közös polgármester-jelölt induljon mindenütt a Fidesz jelöltjével vagy támogatottjával szemben; másrészt közös listán kellene indulniuk az Európai Parlamenti választáson is; harmadrészt pedig össze kellene fogni annak érdekében, hogy 2026-ra olyan új, kétfordulós és arányos választási törvény születhessen, amely lehetővé tenné, az egyes pártok önállóan is el tudjanak indulni, és kiderülhesen, milyen – jobb- vagy baloldali – irányt akarnak az emberek. Ebben az ellenzéki pártok képesek lehetnek közös nevezőre jutni – vélte.
„Az elmúlt másfél-két hónapban többször beszéltem az ellenzéki összefogás, valamint az ellenzéki kerekasztal szükségességéről, majd ebbe a helyzetbe jött be az MSZP, amely meghirdette az aláírásgyűjtést az ellenzéki összefogás érdekében – ekkor azt gondoltam, hogy oda kell állni a kezdeményezés mellé” – mondta Mellár, megjegyezve, hogy ő volt az, aki jelentkezett az MSZP-nél az elképzelés és az akció támogatójaként, miután azt jónak, pozitívnak tartja. A tévedéseket eloszlatandó, azt azonban hozzátette: ebből nem következik az, hogy belépne az MSZP-be, vagy hogy szocialistává változna, „erről szó sincs, de jó szívvel oda tudok e mellé állni”.
Meggyőződése ugyanis, hogy az ellenzéki összefogás megvalósulása, az azt követelő minimum százezer aláírás összegyűjtésének a sikere attól függ, hogy tudnak-e megfelelően erőteljes nyomást gyakorolni a pártokra, azok vezetőire. Ehhez azonban minél több polgárnak kellene úgy éreznie, hogy ki kell állni, alá kell írni, s meg kell mutatni a pártoknak, hogy ezt várják tőlük a szavazók. „Nekem is nagyon sokan mondják, kérdezik, hogy mit csináltok, ti, az ellenzék? Mi lesz ebből az országból, ha ti is egymást marjátok, egymás ellen kűzdtök ahelyett, hogy összefognátok? Miért nem fogtok össze, és mentek előre?” – számolt be róla a PM politikusa, emlékeztetve arra, hogy a felmérések szerint is nagyon sok olyan szavazó van – s a számuk egyre nő –, aki elutasítja Orbánt és a rendszerét, de a megosztott ellenzékre sem tud szavazni. „Ha azonban a pártok összefognának, akkor ezek a szavazók érezhetnék, hogy érdemes az ellenzékre szavazni, s így nem fog elveszni a voksuk. „Ez mozgat engem, ezért ültem le Kunhalmi Ágnessel, s – hogy az elején feltett kérdésére válaszoljak – ez indokolja azt, hogy ilyen közvetlen módon megszólítottam az állampolgárokat”.
Mellár mindazonáltal tart attól, hogy „az ellenzéki pártok rám is fütyülhetnek”, éppen ezért is gondolkodik azon, hogy levélben egyenesen megkérdezi majd az ellenzéki pártok vezetőit, hajlandók-e erre a fajta ellenzéki együttműködésre, illetve arra is megkéri őket, hogy ha a válaszuk nemleges, akkor indokolják meg, miért. „Mindenesetre, a válasz nagyon árulkodó lenne, hiszen, ha a fent említett együttműködési szintre sem hajlandó egy párt lépni, ha nem hajlandó választási szövetségre sem lépni a többi ellenzéki párttal, akkor az sem biztos, hogy valódi ellenzéki az illető párt, s inkább nem csak a Fidesz szekértolója”.
Hogyan látja, az összefogásnak eddig ellenállni látszó pártok közül melyek győzhetők meg az ilyen és hasonló akciókkal? – kérdeztük. Mellár Tamás szerint az MSZP és a Párbeszéd esete tiszta ügy, s szeretné, ha a Momentum álláspontja is megváltozna, mert nem arról szól a történet, amiről egyébként a vezető egyénisége, Donáth Anna beszél, aki azt vallja, hogy nem tudnának közös gyékényen árulni a DK-val, csak bizonyos (fent már vázolt) kérdésekben kellene közös nevezőre jutniuk. A DK persze bele van bolondulva abba – fogalmazott a képviselő –, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, de azt mindig elfelejti, hogy csak 10-11 százalék a támogatottsága, s ez nem is lesz több, hiába remélik. Növelni csak úgy tudnák a táborukat, ha visszacsábítanák a csalódottakat, és maguk mellé állítanák a bizonytalanokat – de mi sem mutatja jobban a szavazók kiábrándultságát, mint az („s ez számomra megdöbbentő”), hogy a Kétfarkú Kutyapártra a felmérés szerint már 10 százalék szavazna. Az említett pártok mellett Mellár szeretné meggyőzni a Jobbikot is. Ugyanakkor nem számít sem a Mi Hazánkra, sem pedig az LMP-re, mondván: ez a kettő nem ellenzéki párt, a kormány malmára hajtják a vizet, ők biztosítják a centrális erőteret Orbán számára.
Ugyanakkor Márki-Zay Péteréket is be lehetne vonni az összefogásba – mondta Mellár, emlékeztetve arra, hogy a hozzájuk csatlakozott Palotás János az egyik szószólója az ellenzéki kerekasztal ötletének („hamarabb kezdte el mondogatni, mint én, remélem, nem haragszik rám, hogy én is elővettem, de szerintem minél többen és többet mondjuk, annál jobb”).