Miniszteri keretből kapott százmilliós támogatást Fásy Ádám családjának cége
Több mint százmillió forint támogatást kapott Fásy Ádám családjának cége a kulturális és innovációs miniszter saját támogatási keretéből – hangzott el hétfő este az RTL híradójában.
A pénzből egy, Munkácsy Mihály művészetéhez kapcsolódó projekt valósulhat meg, amelyben a mulatós énekes felesége és lánya vesz részt.
Sem a tárca, sem a kedvezményezett nem közölte, pontosan mire kapták a támogatást. Fásy Ádám régóta szerepel kormányzati rendezvényeken, korábban is aktívan kampányolt a kormány mellett; az idei békemeneten az EDDA frontembere, Pataky Attila mellett az első sorban vonult. Emellett évek óta a Munkácsy Alapítvány elnöke, és ebben a minőségében részt vett a festő Honfoglalás című művéről szóló, jelenleg is zajló vándorkiállítás győri megnyitóján. A Munkácsy-kiállításhoz kapcsolódó, illetve ahhoz hasonló tematikájú projektben Fásy Ádám családjának cége is szerepet kaphat a jövőben.
A Nemzeti Kulturális Alap honlapján elérhető adatok szerint Fásy Ádám feleségének és lányának cége több mint százmillió forint támogatást kapott Hankó Balázstól, a miniszter saját támogatási keretéből. Az idén alapított Zsam-Art Kft. a pályázat leírása alapján a Munkácsy Művészeti Misszió keretében megvalósuló vándorkiállításhoz kapcsolódó projekt kivitelezésére nyert forrást.
A nyilvánosan elérhető adatok alapján Hankó Balázs innovációs és kulturális miniszter keretéből ez az egyik legnagyobb idei támogatási összeg: a Fásy család cége az évi 544 millió forintos keretből részesült több mint százmillió forinttal – írja a Népszava.