Mivel mérjük az emberiség fejlődését?

Ötvös Pál, aki a Második Reformkor Alapítvány szóvivője a kérdésben, elmondta, hogy az új mérőszám magalkotásának ötlete „a globális klímaváltozás egyértelmű hatásainak megtapasztalásából jött”, hiszen növekedhet egy ország GDP-je úgy, hogy közben például egy gazdasági döntés káros hatást gyakorol a környezeti erőforrásokra, vagy a lokális közösségekre.

„Hazánkban a GDP rendelkezik egy „egyeduralkodói státusszal”, miközben ez az egy szám nem szolgáltat elég adatot ahhoz, hogy az ország fejlődését valóban tükrözze” – vélekedett Ötvös. Hozzátette, ha a politikai térben nem foglalkoznak ezzel, akkor a „civilekre hárul a felelősség, hogy lépjenek ebben a kérdésben”.

„E felismerés miatt született meg a Sétáló Budapest és a Második Reformkor együttműködése. Új indikátorokat kell ugyanis teremtenünk ahhoz, hogy mérni tudjuk a különböző gazdasági döntéseknek a környezetre és az állampolgárokra gyakorolt hatásait” – foglalta össze Ötvös.

„A gazdasági folyamatok fenntarthatósága alapvetően két téren szenved csorbát” – kezdte beszámolóját a Sétáló Budapest munkatársa, az LMP egykori alapítója, Bodrog Zoltán. A fizikus szerint túl sok természeti erőforrást áldozunk fel, ugyanakkor gyakran túlhasználjuk a társadalom, az ember erőforrásait is azzal, hogy „kizsigereljük a munkaerőt, hatalmas vagyoni különbségeket gerjesztünk, pusztítjuk az emberek testi és mentális állapotát, nem fordítunk eleget a tudás, a műveltség terjesztésére és újratermelésére – azaz hanyatlani hagyjuk az emberek nem jövedelmi értelemben vett jólétét.”

„A feladat az, hogy amikor kiszámoljuk az ország (vagy egyes régiók, kontinensek, nagyobb gazdasági övezetek, esetleg az egész világ) gazdasági eredményeit, akkor a „hagyományos” jövedelmi-termelési mutatókból – például a GDP-ből – le tudjuk vonni a fent említett erőforrások pénzre váltott értékét. Csak ez ad megfelelő eszközt a kezünkbe ahhoz, hogy ténylegesen lássuk, mennyire különbözik a prosperitástól az, amit a szépen növekvő GDP-adat takar. Ha félúton megállnánk, és számítanánk környezeti és társadalmi erőforrás-felhasználási mutatókat, de ezeket nem váltanánk pénzbeli értékre, akkor csak azt látnánk, hogy „valamekkora baj van”, de azt már nem fognánk fel – igazából se a magas döntéshozói szinteken, se az átlagemberek szintjén –, hogy pontosan mekkora a baj” – jelentette ki Bodrog és hozzátette, hogy hiába adott a feladat, a megvalósítás már „egy sokkal fogósabb kérdés”.

Bodrog felvázolta, hogy egy ennyire komplex mutatót még sehol sem hoztak létre a világban, úgy, hogy azt rutinszerűen és hivatalosan alkalmaznák. Az általuk javasolt „szemtelenül gyors fejlesztésnek” azonban megvannak a tudományos alapjai, sőt, „megvannak azok a hazai szellemi műhelyek, amelyek alkalmasak a feladat végrehajtására”.

„Kiindulásként a környezeti erőforrások használatának mutatójaként elterjedt és széles körű elfogadottságot élvez az ökolábnyom, ami a meglevő földterületeink mértékével (pontosabban biokapacitásával) összehasonlítva már számot ad arról – jóllehet, még nem pénzben kifejezve –, hogy a környezetünk túlhasználata milyen virtuális negatív vagyonként jelentkezik. A társadalmi fenntarthatóság mérőszámainak képzése ehhez képest fejletlenebb állapotban van, de már ki vannak jelölve az irányok, illetve olyan tekintélyes nemzetközi szervezetek is régóta rajta vannak a problémán, mint például az OECD (az úgynevezett „better life index” révén)” – jegyezte meg a Sétáló Budapest munkatársa. Mint mondta, elismerik, hogy „nem szép dolog az eddigi fejlesztési munka rohamléptekben való befejezését szabályalkotói eszközökkel kikényszeríteni, de az emberiség valaha volt legnagyobb fenntarthatósági problémája, a globális klímaváltozás nem vár senkire.”

A Sétáló Budapest munkatársa megjegyezte, hogy 2030-ig 50 százalék feletti kibocsátás-csökkenést kell elérni, tehát az egész problémát globális szinten „félig meg kell tudni oldani” kilenc év alatt, ezért már rövid távon használható, a gazdasági stratégiaalkotásban bevethető mutatókra van szükség, amiket ha csak később tudunk tökéletesíteni, akkor is jobb a helyzet, mintha nem vezettünk volna be semmit.

„Ráadásul az általunk javasolt fejlesztési munka – a környezeti erőforrás-felhasználás forintosítása, valamint a társadalmi erőforrások szintén forintosítható mérőszáma – végül nemcsak a makrogazdasági szintű mutatók számítását teheti lehetővé, hanem mikroszinten – az egyes vállalkozások, befektetések, fejlesztési projektek szintjén – is elvezethet a fenntarthatóságot is megjelenítő gazdasági mutatókhoz, és ezzel a makroszintű, illetve globális fenntarthatósági célokhoz alkalmazkodó stratégiaalkotást – vagy például végre egy zöld közbeszerzési szabályrendszer kialakítását is – lehetővé teszi, a gazdaság kisebb szereplői, illetve az őt szabályozó hatóságok, döntéshozók számára” – összegezte Bodrog Zoltán.

„Nemzetközi szinten több helyen is foglalkoznak komolyabban az ország környezeti indikátoraival, de ilyen komplexitású, „háromlábú indikátorcsomag” használata egyedülálló lenne. Emellett az új mérőszám lehetővé teszi, hogy mindenki egyértelműen megismerje, az adott gazdasági döntés milyen egészségügyi és környezeti károkkal, vagy hasznokkal jár, aminek következtében felelősebb döntéseket tudnak hozni, amikor saját döntéseikről van szó” – tette hozzá Ötvös Pál, aki szerint egy ilyen típusú fejlődés „egyenes arányban van a társadalmi jólét fejlődésével is.