Nagy-Britannia 2020 végén leugorhat a szikláról

HírKlikk 2019. december 14. 05:40 2019. dec. 14. 05:40

A Nagy-Britanniában tartott parlamenti választás a világsajtó egyik vezető témája. Az orgánumok egyelőre főleg hírekben számolnak be arról, hogy Boris Johnson és konzervatív pártja biztos többséget szerzett. Kommentárok még nemigen jelentek meg. Az amerikai Politico európai kiadása közölte az egyik első értékelést, amelyben megállapította: Johnson győzelme lehetővé teszi a Hrexit folytatását, de ez még csak a kezdet. 

Johnson megszerezte a szükséges tőkét ahhoz, hogy 2020 elejére kivigye Nagy-Britanniát az EU-ból, és folytassa a tárgyalásokat az ország és az EU közötti további viszonyról. Győzelmi beszédében sietett is hangsúlyozni, hogy az újabb referendumra irányuló követelés kimúlt. Johnson ragaszkodott ahhoz, hogy pártja minden képviselője támogassa az általa Brüsszellel októberben kötött megállapodást, így ezt a most késedelem nélkül átviheti a parlamenten – amint a szükséges kísérő jogszabályokat is. A megállapodásról – a várakozások szerint – még karácsony előtt szavaz az alsóház.  Aztán a lordok háza elé kerül, és ha ennek nyomán ratifikálja a brit parlament, akkor szavaz róla az Európai Parlament is. Mindez várhatóan simán megy majd végbe, ami lehetővé teszi Johnson számára, hogy betartsa a kilépés 2020. január 1-jére kitűzött időpontját. 

A figyelem hamar az átmeneti periódus felé fog fordulni, amelyben az EU-val folytatott kereskedelemben nem lesz változás 2020. december végéig. Addig Johnsonnak el kell dönteni, milyen kapcsolatokat akar a kilépés után számtalan területen: a biztonságtól és védelemtől a halászaton át az adatvédelemig és a tudományig. Amennyiben ebben az időszakban nem sikerül megállapodásra jutni, akkor Nagy-Britannia gyakorlatilag megállapodás nélkül lép ki, és ebben az esetben a Kereskedelmi Világszervezet szabályai alapján folyik tovább a kereskedelem. Az EU nevében Charles Michel, a tanács elnöke már kijelentette, hogy az unió készen áll a további lépésekre. Az EU vezetői a most folyó brüsszeli csúcs végén megvitatják a Brexit kérdéseit. A kormány legfőbb feladata most az, hogy kidolgozza a brit prioritásokat a következő tárgyalási fordulóra. 

Az előző alkalommal az EU határozta meg a tárgyalások menetrendjét, amitt Theresa May elfogadott. Ezért sok bírálatot kapott, mert rontotta a tárgyalási pozíciókat.  Ezúttal azonban London érdeke lenne, hogy párhuzamosan tárgyalják az egyes területeket, mert ez lehetővé tenne különféle cserealkukat a területek között, és jobb lenne az idő beosztása, tekintettel a 2020. december végéig tartó idő szorító rövidségére. Johnson még nem szólt a szándékairól, de EU-tagállamok diplomatái a határidőt nem tartják teljesíthetőnek, és számos tagállam látja úgy, hogy a tárgyalásoknak annyi időt kellene hagyni, amennyi szükségesnek mutatkozik, akár három évet is. Arra számítanak, hogy Johnson – ígérete ellenére – hosszabbítást kér majd. 

Emellett Nagy-Britannia felkészül arra, hogy 2020. december végén esetleg leugorjon a szikláról. Ez halálra rémíti a brit vállalatokat, amelyek rámutatnak, hogy az elmúlt két évben három alkalommal is milliárdokat költöttek a megállapodás nélküli kilépésre. Johnsonnak tehát azt is el kell döntenie, hogy a kormánya mikor kezdi kommunikálni a brit gazdaság felé a gazdaságot érintő, bármiféle lehetséges változást. 

 
Forrás: Hírklikk