Nekiment a kormánypárti újság a sztrájkra készülő szakszervezetnek

HírKlikk 2019. március 5. 11:00 2019. márc. 5. 11:00

Nyilatkozatban utasította vissza a közszférában sztrájkot szervező Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) a Magyar Nemzetben „Gond volt Borosnéék gazdálkodásával” címmel megjelent, pénzügyi elszámolásukat kritizáló szombati írás állításait.

A cikk nyilvános és nem tudni honnan a szerkesztőségbe került dokumentumokra hivatkozva állítja, hogy a könyvvizsgáló szerint a szervezet vezetői szabálytalanul számoltak el a 2017-es tagdíjakkal.

A szakszervezet ezzel szemben kijelenti a tiltakozó nyilatkozatban, hogy a könyvvizsgálói vélemény szerint „az éves beszámoló megbízható és valós képet ad a szakszervezet 2017. december 31-én fennálló vagyoni és pénzügyi helyzetéről”.

A félreértés alapja, hogy a befizetett összeg 49 százaléka visszakerül az alapszervezetekhez, s az önálló számlával rendelkező csoportok nyilvántartását nem egyenként, hanem összevontan tartalmazza a beszámoló, amelynek hitelességét azonban nem vonta kétségbe senki – áll a közleményben.

Boros Péterné úgy látja, a cikk alkalmas a közvélemény és az MKKSZ tagságának megtévesztésére, kifejezetten szakszervezet ellenes hangulatot kelt. Az sem lehet véletlen, hogy épp a március 14-re meghirdetett köztisztviselői és szociális ágazati sztrájk legfőbb szervezője ellen irányul és nem ejt szót a béremelésekből 11 éve kimaradó alkalmazottak helyzetéről, sem pedig a kormány tárgyalásokat elodázó magatartásáról - hangsúlyozta az elnök.

A Borosné és a felügyelő bizottság vezetőjének aláírásával megjelent tiltakozás azt az állítást is cáfolja, hogy a szakszervezet baloldali pártokhoz köthető. Alapszabályukat idézi, amelyben az áll, hogy az MKKSZ pártsemleges, és ezt a követelményt mindig érvényesítik munkájukban. 

Forrás: Népszava