Nem most gyenge a forint, hanem eddig volt az indokoltnál egy fokkal erősebb

NVZS 2023. július 8. 07:00 2023. júl. 8. 07:00

​​​​​​​„Inkább az szorul magyarázatra, hogyan fordulhatott elő, hogy a forintot tartósan a 370-es tartományban jegyezték az euróval szemben, nem pedig az, hogy most miért gyengült vissza 380 fölé” – mondta a Hírklikknek Bod Péter Ákos. A jegybank egykori elnökét a forint újabb, több százalékos gyengülésének okairól kérdeztük. Pénteken az árfolyam nagyon közel került a 390-es szinthez, s habár utána – nemzetközi hírekre reagálva – némileg visszaerősödött, de ez csak kozmetikázásra volt elég. A közgazdászprofesszor emlékeztetett rá, nem csökkentek a magyar gazdaság felett lebegő politikai, geopolitikai kockázatok, nem látszik az uniós pénzek lehívása körüli megállapodás közelsége, s nem segíti a forintot a magyar kormány viselkedése sem, beleértve a barátkozást Oroszországgal, vagy a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatos huzavonát 

Pénteken tovább gyengült a forint, volt, hogy 390 közelébe jutott az árfolyama az euróhoz képest – ezzel néhány nap alatt mintegy négy százalékot veszített az értékéből a magyar deviza. Mindeközben nem történt semmiféle látványos dolog, nem érkeztek a magyar-EU és -NATO viszonnyal kapcsolatos szokatlan és meglepő hírek, miként nem jött ki váratlanul rossz makroadat, s nem zajlottak a magyar deviza gyengülését elősegítő dolgok a nemzetközi piacokon és/vagy a világpolitikában. De akkor mi lehet az oka annak, hogy néhány nap alatt meglehetősen sokat gyengült a forint? Bod Péter Ákost kérdeztük.

Nem most gyenge a forint, hanem inkább az előző időszakban volt egy fokkal erősebb, mint amit a makrófeltételek indokoltak volna” – szögezte le a közgazdászprofesszor, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. Bár amögött is van ráció, mégpedig a tényleges magyar kamatviszonyok – mutatott rá. Mint emlékeztetett: még a magyar irányadó kamat mérséklése mellett is hatalmas kamatelőnyt biztosítottunk a hozzánk mérhető országokhoz képest. A nálunk sokkal jobb hitelbesorolású cseh, lengyel és a román kamat is 7-8 százalékon áll, miközben nálunk 16-on.

Túlságosan sok minden persze azóta sem változott – mondta, legfeljebb annyi, hogy újabb hírek érkeztek arról, hogy ismét divergálnak a környező országok és Magyarország. Más szóval: Európa és Közép-Európa egy fokkal jobban néz ki például amiatt, mert őket kevésbé viselte meg az energiaár-emelés, mint amire korábban gondolni lehetett. Persze a magyar gazdaságon is nagyon sokat segít a nemzetközi energiaárak visszaesése (pedig csak megfigyelők vagyunk, pontosabban, a magyar kormány csak drukkol azoknak az erőknek, amelyek féken tartják az energiaár-növekedést”), ám nálunk – a többi országgal szemben – nem alakultak a legjobban az egyéb mutatók sem. Például recesszió van, s az infláció is egyre jobban elszakad az uniós átlagtól – mutatott rá, megjegyezve: „már korábban is többen mondtuk, hogy az inflációs különbözet még nőni is fog Magyarország rovására”, ez már fél éve is látható volt, hiszen miközben Európa-szerte 2022. október-novemberében volt az inflációs csúcs, addig Magyarországon csak az idén januárban tetőzött. Itt tehát nemcsak később indult el a dezinfláció, s makacsabb is a magas infláció, ami nem meglepő, lévén a hazai intézkedések – a különadók vagy az egyéb megszorító lépések – alapvetően mind támogatják az inflációt. Emellett – mondott még egy példát – a költségvetés alakulása sem támasztja alá az árfolyamra is vonatkozó optimizmust. További visszahúzó területeket is említett: lukas a költségvetés, veszteséges az MNB (ráadásul nincs képesség a visszatőkésítésére) stb. „Ilyen körülmények között nem meglepő a 380 feletti árfolyam, inkább a 370-es tartóssága volt olyan, amelyre hümmögött az ember, azon tanakodva, meddig tart ki” – szögezte le.

Mi jöhet ezután? – kérdeztük. Az MNB korábbi elnöke szerint „az a gond, hogy ilyenkor belép a lélektan”: ha egy befektető azt látja, hogy ha kivár a forinteladással még három napot, akkor akár 15 forintot is veszíthet eurónként, akkor elad, de még az is, aki amúgy nem tervezte azt. Ezzel szemben nemigen lehet megjósolni, hogy miként alakul majd az árfolyam. Hiszen léteznek például úgynevezett túlfutások is: a nagy összegekben forinton ülő befektetők lezárhatják a pozícióikat, eladási hullámot indítva el.

Bod Péter Ákos szerint az is látszik, hogy nem csökkentek a magyar gazdaság felett lebegő politikai, geopolitikai kockázatok, s nem látszik az uniós pénzek lehívása körüli megállapodás közelsége sem („s közben még megjelent a jogállamisági bizonyítványunk, ami látjuk, hogy milyen”). De szerinte nem segíti a forintot a magyar kormány viselkedése sem, beleértve a nagy barátkozást az orosz miniszterekkel, valamint a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatos huzavonát („amikor is Orbán alárendeli a magyar szuverén álláspontot egy muszlim ország egyszemélyi vezetőjének”). 

Amikor az ember ezeket összerakja, akkor nemigen látszik, hogy mitől erősödne a forint” – szögezte le. Kérdésünkre, hogy hol állhat meg a forint árfolyama, Bod Péter Ákos úgy reagált, hogy lehetetlen megmondani, már csak azért is, mert egy ponton túl „már nem a gazdasági alapok, hanem a piaci lélektan mozgathatja az árfolyamot”.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom