Nemzeti parasztvakítás a nyitásról

Föld S. Péter 2021. március 4. 18:22 2021. márc. 4. 18:22

Most, hogy a kormány – amúgy jogos – döntése értelmében két hétre bezár Magyarország, minden korábbinál nyilvánvalóbbá vált a nemzeti konzultációknak csúfolt parasztvakítás fölöslegessége. A legutóbbi nemzeti konzultáció, amelynek eredményét még nem közölték a magyar emberekkel, a nyitásról szólt, ám az élet fölülírta a kormány kommunikációs trükkjeit, s nyitás helyett zárást kellett elrendelni.

A mostani, ezúttal online módon bonyolított megkérdezés határideje épp a napokban járt le. Ilyenkor szokott felállni Dömötör Csaba államtitkár a Parlamentben, hogy mélyen a nemzet szemébe nézve, közölje velünk, mit akarunk. Korábban érdekes módion, mindig azt akartuk, amit a kormány akart. Hogy ne jöjjenek ide a migránsok, állítsuk meg Brüsszelt, ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén és hogy több tiszteletet a magyaroknak. Ezeket a kérdéseket és a rájuk adott válaszokat körülbelül annyira kellett és lehetett komolyan venni, minthogy legyen mindig jó idő, mindenki kapjon magas fizetést és lehetőség szerint már a húzás előtt közöljék a nyertes lottószámokat.

Ennyit jelentettek a korábbi, papíralapú és ily módon milliárdokba kerülő nemzeti konzultációk. Melyeket – mint megtudtuk – minden alkalommal a korábbiaknál is többen küldtek vissza a kormánynak, ennél fogva minden nemzeti konzultáció sikeresebb volt, mint az összes előző, pedig azok is egytől-egyig mind nagyon sikeresek voltak. 

Siker siker hátán, Dunát lehetne rekeszteni a kormányzati sikerekkel.

Most viszont porszem került a gépezetbe és minden korábbinál egyértelműben kiderült, hogy kilóg a lóláb. Sőt, ahogy mondani szokták, nemcsak a ló lába, de az egész ló kilóg. Merthogy a kormány – nemzeti konzultációnak álcázva – a reménybeli nyitást hirdette meg, ám a vírus másként gondolta. Ezért Orbán Viktor kisvártatva hátraarcot vezényelt és visszavonulót fújt hadainak.

Most meg itt vagyunk a baj közepén, magunk mögött hagyva egy, a nyitásról szóló és nyilván nagyon sikeres nemzeti konzultációt. Melynek eredményeként azok előtt is lelepleződött a kormányzati kapkodás és alkalmatlanság, akik eddig ezt nem látták.