Neveljünk antiszemita gyereket!

Németh Péter 2019. július 4. 08:34 2019. júl. 4. 08:34

Most egy olyan interjúból idézek, amely még meg sem jelent. Horn György, az Alternatív és Magániskolák egyesületének elnöke, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium alapítója és pedagógiai vezetője nyilatkozta a hírklikk.hu-nak – tervezett megjelenés július 6. -, hogy a héten elhalasztott szavazás a köznevelési törvény módosításáról biztosan nem jelenti azt, hogy a kormány meghátrált; egyrészt nem jellemző Orbán Viktorra, hogy visszalépjen, másrészt, ha módosítanak is a terven, az legfeljebb kozmetikázás lesz, nem pedig generális visszavonulás. Vagyis ezzel a hatalmas alrendszerrel, mint az oktatás, ugyanúgy bánik a kormányzat, mint eddig tette. Innen vesz el pénzt, ha valamire kell, mert itt van, és ezt viszonylag fájdalom és rövidtávú következmények nélkül megteheti. Horn szerint az egész iskolarendszer, a folyosó, tanterem, 45 perc, az egész világon elavult, de még senki sem tudja, hogy mit kellene helyette csinálni.

Kivéve persze a magyar oktatás vezetését. Ezt a mondatot persze félve írtam le, mert azért azt sem képzelem, hogy Orbán Viktor magát feltétlenül omnipotensnek tartja, nem hiheti azt, hogy mindenhez ért, ám hogy valamennyi döntéshez az ő pecsétje – áldása? – szükségeltetik, abban biztos vagyok. Az áldás szó itt kettős értelmet akart jelezni: az iskolarendszerünkben kivételezett helyzetbe kerültek az egyházi iskolák; sokkal több pénzből gazdálkodhatnak, mint bárki más, azaz az állami, vagy magániskolák. (Erről külön sajátos véleményt fogalmazott meg Horn, de ezt tényleg maradjon meg szombatra…)

Az igazságtalan rendszer egyfajta ideológiavezérelt megközelítésnek köszönhető, amely ideológiát, másként: a hazafias nevelés kötelezettségét minden iskolatípusban előírnák. Így az alternatívokban is, amelyek létét nem túl nagy rokonszenvvel figyeli az oktatásért felelős irányítás, ezért aztán igyekeznek olyan törvényeket elfogadtatni, amely betereli egy karámba az ilyen intézményeket is. Az új törvény tervezete ugyanis – például – már csak harminc százalékban engedélyezi az alternatívoknak, hogy eltérjenek a nemzeti alaptantervtől. Horn szerint ebbe a harminc százalékba fog tartozni a hazafias nevelés követelménye – náluk. Merthogy ennek igénye szinte megfogalmazhatatlan, illetve, ami létezik központi előírásként, az vállalhatatlan.

A Takaró Mihály által készített kötelezettség ugyanis inkább egy szélsőjobb gondolatvilágot akarna a gyerekek fejébe ültetni, amit épeszű, normálisan gondolkodó pedagógus nem vállalhat. És itt most jöjjön egy hosszabb idézet abból a levélből, amelyet Urfi Péter, a Magyar Narancs munkatársa írt 2012-ben Rockenbauer Zoltánnak, az MTVA akkori kulturális főszerkesztőjének. A levelet azért idézzük hosszabban, hogy az olvasó is pontosan képbe kerüljön Takaró Mihály gondolatvilágával kapcsolatban.

„Tisztelt Rockenbauer úr! Remélem, nem okozok Önnek kellemetlenséget se a párton, se a munkahelyén belül, ha feltételezem, hogy Ön nem utálja a zsidókat, és személy szerint még a látszatát is szeretné elkerülni az antiszemita propagandának. Ha ez igaz, úgy viszont kifejezetten méltányolandó, bátor döntés Takaró Mihály irodalomtörténész – az Oktatási Hivatal külső munkatársa, a Trianoni Szemle szerkesztőségének tagja – állandó műsorának támogatása.

A Száműzött magyar irodalom műsorvezetője ugyanis azzal szerzett magának népszerűséget a Jobbik és a Fidesz táborában, hogy Kertész Imre Nobel-díja után nem csak azt fejtette ki többször, miért gyengék az ő művei, de álmából felkeltve, bármikor képes volt megindokolni azt is, miért nem magyar Kertész Imre. Ezen a Polgárok Házában készült videón meg azt vélelmezi, hogy Petri György a pokolra került, míg rögtön utána Spiró Györgyről – valamivel megengedőbben – így beszél: »ez az ember, nevezzük őt most embernek«. Takaró úr továbbá az egyik legaktívabb terjesztője és népszerűsítője Wass Albert, Tormay Cécile és Nyirő József műveinek.

Mint látható tehát, az Ön műsorvezetője néhány zsidó származású írót kitagad a magyarságból, megkérdőjelezi emberi mivoltát és a pokolban talál neki helyet, míg a magyar antiszemitizmus nagyjait prófétaként tiszteli. Az összefüggés nyilvánvalónak tetszhet egyesek előtt, de tőlem távol álljon az a rosszindulatú feltételezés, miszerint Takaró úr megélhetési antiszemita volna. Viszont Önnek is számolnia kellett a veszéllyel, hogy belefuthat ilyen vádaskodásba – mégis támogatja Takaró urat.”

Rockenbauer, aki egykoron emblematikus, de tisztességesen gondolkodó fideszesnek számított, ma már nem tartozik a párt élvonalához – nem tudom hova tartozik – viszont Takaró Mihály továbbra is meghatározó szereplője a kormányzati elképzeléseknek, olyannyira, hogy Balog Zoltán, még miniszterként ki is tüntette őt. Szóval manapság ezt jelentené a hazafias gondolkodás az orbáni világban; neveljünk minél több antiszemita gyereket. Az irodalom ebben segítség nyújt nekünk. Nekik.

Ne csodálkozzunk tehát, ha Horn azt mondja: a hazafias nevelés követelménye a harminc százalékhoz fog tartozni, és azon sem, hogy a szülők, akik megtehetik, külföldre menekítik gyermekeiket.